Changes In My Life ~ Max V. |✅|

43.

Valahonnan bentről kutyaugatás hallatszik, majd az apró léptek zaja erősödik. Nem tudtam, hogy van kutyája. Vagyis igazából egy szóval sem említette, hogy van bármilyen háziállatuk.

- Zaza – hajol le és üdvözli a nagyon kis termetű kutyát.

- Nem mondtad, hogy van kutyád – nem zavar, csak egyszerűen meglepett. Soha nem úgy képzeltem el, mint valami nagy állatbarát pasit.

- Félsz tőlük? – egyenesedik fel és mögém lép, hogy lesegítse a kabátom.

- Nem, csak nem gondoltam, hogy van kutyád – húzom le a csizmám cipzárját. – Bár nem mintha baj lenne.

- Nem az enyém – teszi a helyére a cipőjét. – A húgaimé. Vagyis részben az enyém, de nem szoktam mindenkinek az orrára kötni. Tényleg nem mondtam?

- Nem – hajolok le megsimogatni a velem elég bizalmatlan ebet.

- Gyerünk be – mondja, én pedig szó nélkül követtem. Igazából bárhova képes vagyok utána menni.

Nem hazudok gyönyörű házuk van. Le se tudta volna tagadni, hogy nem igazán nélkülöztek pénzben. Persze pontosan tudom, hogy hiába volt meg mindene, ha egyszer nem tudod őszintén szeretni senkit. Nagyon remélem, hogy ez azóta megváltozott.

- Hahó! – lép be egy elég tágas nappaliba. Bent kisebb családi társaság ül, én pedig csak karót nyelten figyelem őket. Úgy érezem, nagyon nem illek ide. Sorra fog kezet és puszil meg mindenkit, aki jelen van. Persze egy idő után érezem, hogy még Max körbe ér elég sok szempár szegeződik rám.

- Ki ez a lány Max? – rögtön kitalálom, hogy az apja érdeklődik felőlem. És nem csak azért, mert már messziről láttam. Le se tagadhatnák egymást. Főleg nem a szemeit, amik talán még Maxénál is kékebbek.

- Ha megengeded akkor bemutatom Rosiet – lép vissza hozzám Max és átkarolta a derekam. – Nos, ő itt a barátnőm Rosie Cartr, Amerikából.

- Hello – intek. Elég kellemetlenül érezem magam. Tudva, hogy előttem egy sokkal másabb barátnője volt. Látni lehet a meglepettséget a családtagok arcán és azt, hogy Max és az apja elég feszes farkasszemet néznek.

- Jaj ne álljatok már ott. Gyere beljebb kedvesem – ha jól gondolom Max mostoha anyja invitál bentebb minket.

A beszélgetés kellemesen folyatódik én, pedig egész este alig szólaltam meg. Talán az egyetlen, akit Maxon kívül érdekeltem az Victoria volt.

- Amerikából jöttél? – kérdezi. Senkit sem érdekel az újonnan elindított beszélgetés.

- Igen – nézek fel az ölembe pihenő kezemből, amit Max nagy bőszen simogatott. – Atlantából.

- Király – mosolyodik el. – Bírom Amerikát.

- Az jó – nevetek fel. – Jó kis hely.

- Tudod Max sokat emleget – emeli meg a lábain pihenő kutyát. – Igaz Zaza?

- Miket szokott mondani? – kérdezem.

- Ki? - lepődik meg és néz rám. Kicsit túlságosan elmerül a kutya babusgatásában.

- Max rólam – ugyanolyan szemei vannak, mint a bátyjának.

- Oh. Mindenféle jót. Rosie így, Rosei úgy. Rosie ilyen ügyes, Rosie olyan jól nézett ki. Meg, hogy milyen szép feneked van. Azt hiszem ezt minden alkalommal megemlíti.

- A fenekemet? – még jó, hogy Max a felnőttek beszélgetését figyeli.

- Ja. Nem vagy autóversenyző igaz? - húzza fel szépen kiszedett szemöldökét.