Changes In My Life ~ Max V. |✅|

40.

Félek megnyomni a csengőt. Félek szembenézni a jövővel. Max bátorítóan szorítja meg a kezem és néz a szemembe. Idegenkedve nyomom meg a csengőt és várjuk, hogy ajtót nyissanak. Sara mosolygós arcával találjuk szembe magunkat és az én gyomrom rögtön összeugrik valami megmagyarázhatatlan dolog miatt.

- Sziasztok – nyitja ki jobban az ajtót. – Gyertek be.

Lassan lépek be a meleg épületbe. A falak boldog színekre vannak festve. Igaz, hogy apa még csak nem rég költözött ide már is el vannak pakolva a cuccai. Vagyis sehol egy kósza doboz. Még mielőtt utána indulnék Max visszaránt.

- Csak szólsz és indulunk, rendben? – suttogja. – Nem szeretnék bajt.

- Én sem – húzom el a szám és megindulok befelé.

A vacsora elég kínos csendben telik. Sara, pedig eléggé kitett magért, de se én sem Max nem vagyunk valami nagy étvággyal. Az meg, hogy Sara lánya és annak a pasija mást sem csinálnak csak enyelegnek mondhatom jó kis műsor a kajához. Szép dolog, mikor a szerelmed torkán próbálod lenyomni a nyelved.

Max már egy ideje őket figyeli, kisebb undorral az arcán mire az asztal alatt megrúgom, hogy most már elég feltűnően kezeli a helyzetet.

- És hogy tetszik Atlanta, Max? – pillant fel Apa, mire a gerlepár is elszakad egymástól.

- Igazán szép – húzza ki magát. – Jó kis hely.

- Nem hiányzik az otthonod? – kérdezi teljes szomorúsággal Sara.

- Nem – vonja meg a vállát. – Egész évben utazgatok ide-oda. Már eléggé beleszoktam.

- Oh. Miért is? – kezdem Sarat tolakodónak érezni, pedig nem is velem beszélt. Maxot meg arra válaszol, amire akar.

- A munkám miatt – mondja és Apára nézett. – Amúgy lenne egy kérdésem Andrew, ha szabad?

- Csak nyugodtan – figyel érdeklődőn Apa.

- Nos, szeretném, ha Rosie velem töltené a téli szünetet – megáll bennem az ütő.

- Nem látom akadályát – pislog Apa.

- Nem fejeztem be. Szeretném, ha Európába jönne velem. Ott tölteni az ünnepeket.

- Ketten? – méregeti Apa Maxot.

- Nem. Pár nap apámnál és anyámnál egy kis idő a Red Bull gyárnál, majd a szilveszter – határozottan magyaráz és egy pillanatra sem inog meg. Tudja, hogy ha határozott akkor nem mondanak neki nemet.

- Tudod, hogyha igent mondok akkor teljes felelőséget vállalsz érte? – mutat felém Apa.

- Teljes mértékben és megígérem semmi baja nem lesz – néz rám Max. – Soha nem hagyom, hogy baja essen. Ahhoz túl fontos nekem.

- Legyen – mondja Apa, de már csak messziről hallom. Túlságosan elvesztem Max szemeiben.

~Pár héttel később~

Az éjszakai város színes fényárban úszik. A taxiból figyelem az elmosódó tájat. Bulizni készülő fiatalok, éjszakai sétát tartó szerelmespárok, magányosan magukba forduló emberek. Egy-egy tökéletesnek tűnő élet. Egy pillanatkép mások életéből. És a város csak most kezd el élni igazán.

A kirakatok sokasága már karácsonyi díszekben úszik és az ünnepek közeledtét hirdeti. Még bő másfél hét van karácsonyig én mégis, úgy érezem, hogy rég az van. Tudom, hogy ez más lesz, mint a többi. Ott lesz Ő is. Talán ünneprontónak tűnhetek, hogy nem a családommal töltöm ezt a szép időszakot, én mégis azt érezem ez, így jó. Kell nekem a szabadság, különben megfulladok. Max pedig maga a szabadság.

A repülőtér csodás fényei már messziről látszanak. Az oda vezető utak tömöttek, hiszen mindenki elutazik az ünnepekre. Miért lennék én más?

- Megjöttünk kisasszony – néz hátra a sofőr.

- Köszönöm – kelek fel a merengésből. – Mennyi is lesz?

- Semennyi. Az úr már rendezte – feleli, én mégis a kezébe nyomok egy kis aprót. – Viszlát – szállok ki és kiveszem a bőröndöm.

A repülőtér tele van emberekkel, akik az indulást várják. Vagy negyedóráig tart mire becsekkolok, bár ott is kaptam pár furcsa pillantást, mivel magángéppel utazok. Vagyis utazunk.

A szememmel Max magas alakját keresem. Már hetekkel ezelőtt hazament. Kicsit kezdek megijedni, hogy soha nem fogom megtalálni, mikor a nevemet hallom a hátam mögül. Gyorsan pördülök meg a tengelyem körül és kezdem a hang forrását kutatni. Rögtön kiszúrom a világos tincseket, amik a boldog gazdája fejét tökéletessé varázsolják.
Hatalmas mosollyal az arcomon ölelem át Maxot és szívom be az illatát.

- Hiányoztál – suttogom a mellkasába. – Rég láttalak.

- Hát most itt vagyok és veled maradok egészen szilveszterig - ölelget meg ő is.

Az ablakon keresztül figyeltem kifelé. A gép egyszerűen csodásan fest. A krémszínű ülések és a gyönyörű fabútorok remekül néznek ki együtt. Max mellettem kényelembe helyezi magát, valószínűleg Ő már egészen jól ismeri ezt az élményt.

- Honnan szedted? – kérdezem hirtelen.

- Mit? – hunyta le a szemeit. Neki is hirtelen volt a kérdés.

- A gépet – értetlenkedem. – Nem jár mindenki magángéppel.

- El kell keserítselek, de a legtöbb pilóta azzal jár. Van, aki csoportban, de vannak, akik egyedül.

- Egyedül? - kérdezek vissza.

- Lewis szokott a saját gépével utazni. Nico meg összeszed pár embert és velük megy. Tudod pasis utazás. Isznak, hülyülnek.

- Utaztál már úgy? – kerekednek el a szemeim.

- Nem – ingatja a fejét. – Én álltalába ezzel utazok. Ez a Red Bull gépe.

- Értem.

A felszállásig csendben maradtunk, majd mikor a gép már biztosan repül kel fel Max és hűtőhöz lép és egy üveget vett ki belőle.

- Bort? – néz rám.

- Bort? – hőkölök hátra. – Nem hiszem, hogy most kérek.

- Nekem minegy – vesz elő egy poharat és tölt magának a vörös italból. – Általában pezsgőt iszunk, de van borunk is. Biztos nem kérsz?

- Nem – rázom hevesen a fejem.

- Miért érzem azt, hogy soha nem ittál még alkoholt? – húzza fel a szemöldökét.

- Ittam már... Pezsgőt szilveszterkor - egy pohárral mindig kaptam.

- Aha – bólint. – Megkóstolni nem akarod?

- Én még bőven kiskorú vagyok – magyarázom. – És megsúgom, hogy itt te is az vagy.

- De Hollandiában nem, szóval – von vállat. – Egy kortyot?

- Legyen – rázom a fejem. – Legalább könnyebben elalszok.  

Anglia időjárása eléggé hűvös. Utunk Milton Keynes-be vezetett a Red Bull épületéhez. Maxnak pár elintézni valója van. Persze ez egyszerű lett volna, ha nem egy napig utazunk. Valamikor késő este felé érkezt
ünk meg és én már eléggé nyűgös vagyok. Persze Max egészen jól tűri a viselkedésem, de a vége felé látom rajta, hogy a falra mászik tőlem.

A taxi már a repülőtéren vár minket, így szinte azonnal mehetünk a szállodába. Hiába van sötét próbálok minden egyes apró részletet megjegyezni, hiszen az ember nem minden nap jár külföldön. Ha csak nem ez a foglalkozása, akárcsak a mellettem ülő hollandnak, aki csukott szemmel hallgatja rádióból szóló halk zenét. Ő már ismeri a világ szinte szegletét. Miért is figyelne ilyen egyszerű dologra?

~~~~~~~~~~~~~~~~
Megint küzdöttem egy picit a felrakással, de itt van😘
Viszont van egy nem olyan boldog hírem. Lassan a célegyenesbe érkezünk. Ez nem azt jelenti, hogy két rész múlva vége, de már nincs olyan sok hátra.
Ettől függetlenül remélem tetszik❤️