Changes In My Life ~ Max V. |✅|

21.

~Pár héttel később~

A szobámban ülök és Maxszal beszélgetek. Az elmúlt hetekben rettentően sokat beszélgettünk, szinte mindenről, amiről csak lehet. Nem mondom, hogy nem vesztünk össze gyerekes apróságokon és nem békültünk ki, úgy mintha valami komoly dolog miatt veszekedtünk volna. Azt sem mondom, hogy nem küldtünk egymásnak csöpögős, elcsépelt szerelmes üzeneteket. Vagy, hogy nem fetrengtünk röhögve egy-egy dolgon. Akkor is hazudnék, ha azt mondanám nem vagyok őrülten szerelmes belé. Igaz, hogy ritkán látom és akkor is képernyőn keresztül, de nekem ez elég. Elég hiszen, amint szabad ideje akad rögtön rám ír. Egy idő után már az életem egyik legfontosabb részévé vált és ha akarnám sem tudnám elfelejteni.

Bennel azóta sem ejtettünk szót a csókunkról, ellenben Max tud róla. El kellett neki mondanom. Úgy gondoltam joga van róla tudni, és nem is kezelte olyan rosszul. Bár még mindig együtt volt Mikaleaval már nem fájt annyira a tény. Igaz az is, hogy Ben mostanában egyszer-egyszer többet néz a megszokottnál és jobban odafigyel rám, de ezekről nem akarok tudomást venni. Egyszerűen nem foglalkoztam velük és ez így jó. Legalábbis nekem.

Hirtelen ötlettől vezérelve indulok le a konyhába, keresni valami rágcsálni valót. Boldogan baktatok le a lépcsőn, de amit látok eléggé felkavar. Anya a kanapén ülve fala egy férfi száját. Nem. Nem Apáét. Már egy ideje bámulom őket lefagyva, mikor Anya észrevesz. Olyan hirtelenséggel löki el magától a pasit, hogy hirtelen úgy tűnt leesik a földre.

- Rosie, kicsim – kezdi kedves hangon. - Ez nem az, aminek látod...

- Ne... - szakítom félbe, sírástól elcsukló hangon. - Ne folytasd. Undorító vagy – fordulok sarkon és rohanok fel a szobámba. Nem hiszem el, hogy ezt tette. Hogy képes egy vadidegen csávót idehívni, mert Apa sokáig van oda. Pedig tisztán tudja, hogy én és Kathy is itthon vagyunk. Kimondhatatlan érzés járja be a testem. Olyat láttam meg az előbb, amit nagyon nem lett volna szabad.

Szinte azonnal hívom Maxot, ahogy a telefon a kezembe kerül. Pár csengés után már fel is veszi a telefont.

- Rose. Hello – szól bele derűsen.

- Max – suttogom, miközben a könnyek végig folytak az arcomon.

- Mi történt? - tűnik el a jókedve. Rájött, hogy ez most nem egy boldog  beszélgetés lesz.

- Én... - bőgök hangosan. - Anya... és... va... valaki...

- Rosie, figyelj rám. Így nem foglak megérteni. Hunyd le a szemed és vegyél mély levegőt – némán csinálom, amit kér. - Jól van. Csak a hangomra figyelj rendben? Ne érdekeljen most más. Képzeld mutattam Carlitosnak képeket rólad. Azt mondta, hogy nem is nézel ki rosszul. Persze mondtam neki, hogy már foglalt vagy és erről a vonatról lekésett. Szeretne veled majd egyszer találkozni – cseveg üresen. Minden módon csak a tiszta, megnyugtató hangjára próbálok koncentrálni. - Itt vagy még?

- Itt – sóhajtom.

- És eltudod mondani mi történt? - tapint rá finoman a lényegre.

- Le akartam menni a konyhába vízért - kezdem szipogva. - Nálunk, úgy van a ház, hogy a lépcsőről belátsz a nappaliba. Nos, és ott... Ott volt Anya, akinek egy férfi le akarta dugni a nyelvét a torkán...

- Mindig is szerettem a választékos fogalmazásod – kuncog fel, de egy pillanat alatt rájön, hogy ez most nem valami vicces. - Ezzel mi a baj?

- Az, hogy nem Apa volt a férfi... Mármint, érted... - csuklik el a hangom.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy...- kezdi. Boldog vagyok, hogy a végét nem mondja ki. - Sajnálom.

- Én... - kezdenek jobban folyni a könnyeim. - Most mi lesz?

- Hé... Nyugalom Rosie – suttogja – Próbálj meg aludni, oké? Most semmit sem tudsz tenni. Addig beszélek hozzád.

- Köszönöm – mondom fáradtan.

- Ez a legkevesebb – válaszolja keserűen. Ő pontosan tudja mi fog következni. Már átélte és tudja, hogy az embernek ilyenkor mire van szüksége.

Igazából, ha valaki megkérdezné miről beszélt nem tudnék válaszolni. Hallottam, de nem értettem a szavait. Az utolsó emlékem az este azon részéből a mély, nyugtató hangja. Egészen addig még el nem ragadott az álom.

Másnap reggel fáradtan kelek fel. Sajog mindenem, mintha az este csúnyán berúgtam volna. Kicsoszogok a fürdőben, de valójában nem vagyok felkészülve arra, amit a tükörben látok. Szemeim alatt nagy fekete foltok éktelenkednek, amelyek elég csúnyán be vannak dagadva. A hideg víz, pedig nem igazán akar segíteni bármennyit is mosom vele az arcom. Egy ideig próbálkozok eltüntetni, de végül feladom és az egyszerűbb megoldást választom. Soha nem sminkeltem agyon magam, mivel nem éreztem szükségét. Persze egy-egy családi alkalomkor feltetszek egy enyhébb fajtát, de akkor se viszem ezt az egészet túlzásba. Igazán furcsán érezem magam. Állni a tükör előtt és sminkelni magam. De ha egyszer muszáj, akkor muszáj.

Némán állok a suli előtt és várom Bent, hogy befusson. Jól eset a hűvös idő, ami segít a sajgó fejemen.

- Bocsi srácok – liheg mikor odaér hozzám.

- Semmi baj – vonom meg a vállam – Amúgy is kicsit felkeltett a hideg. Így legalább nem alszok el – hazudom. Fáradt vagyok és összetört. A mosolyom rettentően mű és azt hiszem ott helyben elalszok.

Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy még soha az életben nem volt ilyen nehéz napom. Szinte minden órában rám tört a sírhatnék és nagyon nehezen tudtam visszatartani. Körülöttem a többiek felszabadultan lépnek ki az iskolából és mindenki alig várja, hogy haza érjen. Kivéve persze engem. Nem akartam se Anyával, se Apával találkozni. Mégis, hogy a francba tudnék a szemükbe nézni? Mit mondanék? Nyugi van, elnézem, hogy megcsaljátok egymást? Már, ha Apa is ezt teszi. Hirtelen ötlettől vezérelve fordultam a másik irányba.

- Nem jössz Rosie? – kérdezi Ben. Mindig elkísért hazáig.

- Nem. Elugrom Nichez – kelletlenül húzza el a száját. Tudja, hogy Anya nem szereti, ha Nicnél vagyok.

- Rendben – sóhajtja. Megvonom a vállam és intetek neki. Lassan kanyargok az utcákban. Nicholas nem igazán akart a közelben maradni, így kis híján a város másik felébe költözött. Igazából megértem miért.

~~~~~~~~~~~~~

Nos, itt is van a következő és azt kell mondanom, hogy ez a rész magért beszél. Ez egy elég fontos fordulópont, és egy olyan hullámot indít el, ami a végéig érezhető lesz.

Azért remélem tetszik nektek😏
🏎🏎32 nap🏎🏎
(És ugye mindenki tudja, hogy vasárnap jön az RB13?)