Changes In My Life ~ Max V. |✅|

7.

Másnap ébresztő helyett Kathyre keltem, ahogy konkrétan kiráz az ágyból. Tényleg nincs annál jobb ébresztő a húgod eszelős fejénél.

- Mit akarsz? – morogtam a párnámba.

- Kelj fel – mondta. – Segíts kiválasztani mit, vegyek fel.

- Valami meleget... - vágtam rá az ötletem. – Most pedig hagy, mert álmodban levágom a hajad.

- Úgy sem mered – suttogta.

- Kipróbáljuk? – emeltem meg a fejem és rá néztem.

- Jól van, na. Békén hagylak – sziszegte és elment. Csak egy óra múlva szólalt meg az ébresztőm. Tekintetem az ablakra siklott és rá kellet jönnöm, hogy a mai is egy fagyos nap lesz. Lassan másztam ki az ágyból és bőröndömhöz mentem. A tegnapi nap tanulságára most jó vastagon öltöztem fel. Remélem így már nem fagyok meg és Maxnak sem kell odaadnia a pulóverét. Ugyan Kathy reggel felkeltett, de ettől függetlenül jól aludtam, így most mosolyogva indultam meg a lift felé.

- Mi ez a jó kedv? – lépett mellém apa. Megvontam a vállam. Valószínűleg azért nem értette, mivel kint esett az eső és én mégis mosolyogtam. Igaz, hogy én mindig is szerettem az esőt. Mindig kiülök az ablakba egy bögre kakaóval és a telefonommal és bámulom az eget. Persze ha a lovaglásról volt szó már kevésbé szerettem. Se én, se Monaco nem bírtuk a bezártságot, így amint lehetett kint lovagoltam és bemenni is csak akkor voltam hajlandó, ha már úgy éreztem ráfagyok a lóra.

- Semmi – vigyorogtam tovább.  – Jól aludtam, ennyi.

- Ó... értem, tehát ennek semmi köze Verstappenhez? – fogta halkabbra a mondanivalóját.

- Mi? – néztem rá ijedten. – Láttál?

- Aha – most Ő vonta meg a vállát. – Anyád elküldött, hogy találjalak meg.

- Csak összefutottunk... - hebegtem. – Beszélgettünk egy kicsit...

- Nekem úgy tűnt, hogy inkább veszekedtek – nézet rám. – Hogy lehet valakit úgy utálni, hogy nem is ismered?

- Elég nekem az, amit Kathytől tudok. Talán túl sok is – idéztem fel a fejemben a Maxhoz idézet dolgokat.

- És szerinted olyan a valóságban, mint ahogy Kathy elmondja? – húzta fel a szemöldökét.

- Nem teljesen – mondtam halkan. – Biztos más a rokonaival, meg a barátaival.

- Figyelj Rosie... - itt megállt és hátranézett. Én is hátrapillantottam és Anyát és Kathyt pillantottam meg, aki nagy bőszen valami ruháról beszéltek. – Ne ítélj el valakit elsőre. És itt nem csak Verstappenre gondolok. Senkiről sem tudsz elsőre ítélkezni. Rendben? – nézett, most már a szemembe.

- Ühüm – mondtam megszeppenten. Apa újra az autó felé vette az irányt, én pedig követtem.

Az úton végig nem szólaltam meg. Jó mondjuk, ha akartam volna sem tudtam volna, hiszen a drága húgom újra végig beszélte az utat. Kezdett a kedvem átmenni valami nagyon furcsa, szomorú érzésebe. Talán amiatt, hogy az eső egy kicsit jobban rákezdett és így sokkal inkább hasonlított viharhoz, mint egyszerű záporhoz.

Összehúztam magam, mikor kiszálltam a fűtött járműből és a hideg levegőn találtam magam. A pályáról már hallatszott a zene, ami azt jelentette, hogy semmi nem történik a pályán. A kapucnimat a fejemre húztam, mert sapkát sajnos elfelejtettem betenni, így be kellet érnem ezzel. Utolsónak mutattam fel a nyakam lógó beléptetőkártyát a családból. Egy kicsit lemaradva sétáltam a páholy fele.