Changes In My Life ~ Max V. |✅|

6.

- Várj már - kiáltott utánam. Megálltam és hátra néztem. Sietős léptekkel tartott felém.

- Mégis mire? Arra, hogy észre vegyed a valóságot, meg nem csak a telefonod van? Kösz, inkább kihagyom - morgolódtam. Újult erővel indultam vissza a bokszutca fele. Vagyis csak akartam, mivel megragadta a csuklómat és visszarántott. Ijedten néztem fel, hiszen szemtől szembe álltam vele.

- Bocsi, oké? De ez fontos volt. Megbocsátasz? - meresztett kutya szemeket.

- Nem - jelentettem ki. Még csak az hiányzik nekem, hogy ez egyfolytában a nyakamon lógjon. Kihúztam a karom a szorításából. Ki ő, hogy csak úgy fogdosson?

- Te remegsz - mondta és jól észrevehetően végigmért. - Fázol?

- Nem - hazudtam. Az őszintét megmondva csodálom, hogy eddig nem fagytam jégtömbé.

- De. Te fázol - jelentette ki. Igazából akárhogy ellenkeztem volna Ő biztos volt az igazában. És valljuk be az esze nem csalt. - Kérsz egy kabátot?

- Nem - húztam össze a szemöldököm. - Mégis mit kezdhetnék egy kabáttal?

- Mondjuk, felveszed, és nem fagysz meg? Mi mást lehet kezdeni egy kabáttal? - vágott hülye fejet. - Vagy tudod mit? Tessék - kapta le magáról a csapatkardigánt és felém nyújtotta.

- Mit kezdjek vele? Ez a tiéd. Ráadásul pilóta vagy. Nem fázhatsz meg, hidd, el nekem tudom, milyen mikor betegen versenyez az ember - magyaráztam. Én még tavaly ősszel tapasztaltam meg milyen is mikor heteket hagysz ki egy betegség miatt. Konkrétan szenvedtem, hogy nem mehetek ki a házból. Oké, hogy néha átjött Ben, aki amúgy a leckét is szállította. Az egészben az volt a legjobb, hogy még át is másolta, ami kellett. Suli után az volt az első dolga, hogy hozzám jön és együtt tanulunk. Aztán elmesélte, hogy mi is történt a suliban. Miből írtak, mit csináltak órákon, történt-e valami eget verően botrányos dolog. Sajnos a tapasztalat azt mutatta, hogy én mindig lemaradtam az ilyesfajta dolgokról.

- Miért te is autóversenyző vagy? - hőkölt hátra.

- Ja. Úgy is én ki, mint aki autóversenyző - ráztam a fejem.

- Ez nézőpont kérdése. Nem egy női pilótát ismerek - mondta és láttam rajta, hogy elkalandozik a gondolataiban. Visszanyújtottam neki a kardigánját.

- Meg fogsz fázni - közöltem vele a tényt, hogy nincs olyan jó idő egy szál hosszú ujjúhoz.

- Te is - tolta vissza. - Meg nem te mondtad, hogy szar betegen versenyezni?

- Azt se tudod, mit sportolok - lepődtem meg. A telefonja újra megszólalt, Ő pedig újra válaszolt. Kezdett igazán érdekelni ki olyan fontos neki. Mivel leállt írni, így magamra terítettem a sötétkék pulcsit és elindultam arra amerről jöttem. Már a lépcső felé jártam, ami a VIP részleghez vezetett, mikor utolért. Nagyon reméltem, hogy itt találom a szüleimet. Bár egy szinten biztos voltam benne, hiszen ilyenkor némelyik pilóta is tiszteletét teszi, azt pedig Kathy ki nem hagyná. Persze nem az olyan egyszerű emberek miatt jönnek, mint mi. Ugyan apa egy egész nagy cég egyik részlegének az igazgatója, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki ismer minket. Ilyenkor sokkal inkább a modellek, énekesek és színészek miatt jönnek ki.

- Te mindig így elsétálsz? - kérdezte enyhén lihegve. A lépcsőn már egészen jó idő volt, hiszen a VIP vendégek nem biztos, hogy örülnének, ha olyan idő lenne bent, mint kint. Levettem a vállamról a pulcsiját és visszanyomtam a kezébe.

- VIP vendég vagy? - lepődött meg.

- Igen. A húgomnak ez volt a szülinapi ajándéka - mutattam körbe. - És nem hiszem, hogy Ő elfogadott volna sima jegyeket. Szóval, ja.

- A húgod miatt vagy itt? - kérdezte meg.

- Igen. Mondtam, hogy nem vagyok rajongó - válaszoltam. Megálltam az ajtónál, ami a helységbe vezetett. - Biztos szeretnél ide bejönni? - kérdeztem. Lehettem volna szemét, hiszen több, mint valószínű, hogy elég sok sajtós van itt, de már késő.

- Ezért utálsz? - nézett rám.

- Mi? - értetlenkedtem.

- A húgod. Ő miatta utálsz - jelentette ki.

- Nem feltétlenül utállak - vontam meg a vállam. - Azt utálom, amivé válsz a kamerák előtt és azt, akit a húgom fest le.

- Miért, hogy ír le? - nem hagyta abba a kérdéseket.

- Gazdag, akinek semmit sem kell csinálnia. A tini, akinek csak csettintenie kell, hogy megkapjon valamit. Valahogy így - mondtam. - De nem csak ez van. Akkor is utállak mikor a kamerák előtt vagy.

- Mi? Akkor mi rosszat csinálok? - kérdezte, mindezt úgy mintha valami hamis érvet mondtam volna, pedig így gondoltam.

- Hogy mit? -értetlenkedtem. - Akkor leszel a legpofátlanabb. A kamera előtt, mintha egy másik ember állna és nem te. Érted? Figyelj Max én, bírlak, de azt, aki ilyenkor vagy. Biztos más vagy a haverjaiddal, de én azt látom, aki a tévébe vagy. Az pedig nem a legszimpatikusabb fajtád - fogtam magam és beléptem a bokszutca feletti részlegbe. Szememmel rögtön Kathyt kerestem és nem igazán kellet sokat várnom, hogy fel tűnjön. Talán nem is Kathy miatt láttam meg őket olyan hamar. Inkább Anya feje volt az, ami a frászt hozta rám. Lassan és ki egyensúlyozottan sétáltam feléjük. Higgadtan ültem le Anya és Kathy közé.

- Hol voltál eddig? - suttogta Anya. Olyan halk és kimért volt, hogy az is jobb lett volna, ha ordítozik.

- Kicsit eltévedtem - mondtam halkan. Nagyon reméltem, hogy beveszi, és nem kezd el kérdezősködni.

- De minden rendben ugye? - hangja most sokkal lágyabb volt, mint az előbb. Észrevétlenül fújtam ki az eddig bent tartott levegőt.

- Persze - mosolyogtam a hitelesebb alakításért, pedig nagyon nem voltam jól. Magam sem tudom milyen érzés kerített a hatalmába, de nagyon nyomta a mellkasomat. Kezeimet összekulcsoltam az asztalon és az elkövetkező órákba nem is néztem fel.

Fáradtan dőltem bele az ágyba. Mozgalmas napot tudhatok magam mögött az biztos. Lehunytam a szemet és valahova messzire kerültem. A szemem előtt láttam Monacot, ahogy nyerítve elüget a karám másik végébe. Az időt még kellemesnek láttam és napsütésesnek. Az álomvilágomból a telefonom csörgése keltett fel. A kijelzőn Benjamin neve villogott, én pedig unottan húztam el a fogadás gombot.

- Szia, Rose.

- Ben, szia.

- Hogy vagy?

- Egészen jól. Te?

- Nagyon jól. Képzeld a suliban beajánlottak a diákönkormányzathoz. Tudod ez mekkora érdem?

- Az tök jó.

- Minden oké? Nagyon lehangoltnak hangzol. Nem volt jó a mai nap?

- De-de. Teljesen jó volt csak elfáradtam. Szerintem most leteszem. Szia.

- Szia...

Hülyén éreztem magam, amiért így elküldtem, de most valahogy nem volt kedvem hozzá. Az se segítette a beszélgetést, hogy Anya és Apa minden vágya lenne, ha egy párt alkotnák Bennel. Akárhányszor eszembe jut, csak arra tudok gondolni, hogy ez kizárólag nekik kedvezne. Nem arról van szó, hogy Ben mellet nem lennék boldog. Csupán arról van szó, hogy Benjamin még nálam is sokkal visszafogottabb. Nem hiszem, hogy az élet lenne, hogy ülünk és nézzük egymást. Vagy egymás mellett olvasnánk. Akárhogy próbálom elképzelni, annál messzebb kerülök tőle. A lovaglás melletti pörgés nem igazán fér össze Ben óvatos, előre eltervezett életével. Persze addig nincs, baj még csak barátok vagyunk, de semmiképpen nem szeretnék többet barátságnál.