Changes In My Life ~ Max V. |✅|

48.

Forró csokit szorongatva a kezemben nézem, ahogy kint lassan szállingóznak a hópihék. Egy polár takaró fed engem és Maxot. Mikor bejöttünk az volt az első, hogy egy meleg fürdőt vettünk. A második alkalom, hogy látott engem mindenféle ruha nélkül. Valahol kicsit feszült voltam, hogy nem kellett volna. Viszont mégis megbízok annyira benne, hogy megmutassam magam neki.

- Olyan gyönyörű – hajtom a fejem a vállára.

- Az – nyom egy puszit a hajamra és feljebb húzza rajtunk a takarót. – Szép dolog a tél.

- Bizony. Imádom a telet – suttogom. – Persze csak bentről. Kiülni az ablakba takaróval és egy forró csokival kezemben – emelem meg az említett italt. – bámulni, ahogy szállingózik a hó.

- Ezt tudod, hogy lehet fokozni? – kérdezi halkan. – Ha összebújsz a szerelmeddel és úgy csinálod mindezt. Szerintem úgy ezerszer jobb.

- Azt mondod? – kuncogok fel. – Meglehet. Egyszer, majd talán kipróbálom a szerelmemmel – kortyolok egyet az édes italomból.

- Hé! – bök oldalba. – Ez szemét volt!

- Tudom – kuncogok egyre hangosabban.

- Ez nem vicces – veszi el a karját a derekamról és összefonja a mellkasa előtt. – Gonosz vagy!

- Jaj már... - nevetek. – Olyan vagy, mit egy kisgyerek.

- Kérj bocsánatot! – nem sok híja van, hogy ne nevesse el magát.

- Sajnálom, hogy bunkó voltam – harapom be az ajkam.

- Mond azt is, hogy én vagyok a világ legjobb pasija – még mindig nem hajlandó megbocsátani nekem. Tudom, hogy csak hülyéskedik, így simán benne vagyok a játékban.

- Rendben – rázom meg a fejem. – Te vagy a világ legjobb, legszexibb, legmenőbb, legromantikusabb pasija.

- Legyen – karol át újra. – Megbocsátok, de csak azért mert ilyen szépeket mondtál rám.

- Rettentően gyerekes vagy – bokszolok bele a vállába. – Hihetetlen.

- Tudom. De te szereted ezt a kisgyereket – ad egy nyálas puszit.

- Talán túlságosan is – viszonozom a csókját.

Ezek után elég sokáig bámuljuk némán a hóesést. Max keze a takaró alatt cirógatja a bőröm. Tényleg csodálatos pillanat, amit mellette tölthetek. Melegíteni egymást és közben néha-néha szerelemes szavakat suttogunk egymásnak. Majdnem elalszok, mikor mocorogni kezd alattam.

- Ki kéne mennem eltúrni a havat – suttogja és csak most tűnik fel, hogy egy kicsit alábbhagyott a havazás.

- Nem akarunk még, így maradni? Nem sok kell, hogy elaludjak – morogom a vállába.

- Fáradt vagy? – érdeklődik halkan.

- Nem – ásítom. A kis játékunk kimerített.

- Azt látom – nevet fel. – Menj aludni.

- Nélküled nem az igazi – nyafogom. – Érezni akarom, ahogy veszed a levegőt és dobog a fejem alatt a szíved.

- Hát ezt most nem tudom biztosítani, de ha felmész és elalszol, akkor mire felkelsz ott leszek melletted. Úgy jó?

- Nem – rázom szomorúan a fejem.

- Hát akkor most, így jártál – mosolyog keserűen.

- Így – nyújtózkodtam. – Mi lenne, ha anyukádnak segítenék a konyhában?