Changes In My Life ~ Max V. |✅|

13.

           

Nagy levegőt vettem és lenyomom a kilincset.

- Megjöttem – lépek be az ajtón.

- Szia, kicsim milyen volt a városnézés? – hallom Anya hangját. Városnézés? Apa elég jó indokot talált ki, hogy mégis miért tűntem el.

- Ő... jó volt. Igazán szép város – próbálok minél több érzelmet a hangomba vinni. Legalább hangozzak úgy, mint aki tényleg bejárta Austint és nem csak Max Verstappennel lógott.

- Kicsit meglepődtem mikor Apád mondta, hogy elengedett várost nézni. De végül is nagy vagy már, nem kellünk mindig melléd, ugye?

- Persze, Anya – sétálok a konyhába. Nagy meglepetésemre csak Anyát találom, Apát és a húgomat pedig sehol. – A többiek?

- Ó... úgy döntöttünk, hogy most mi csináljuk a vacsorát, így elmentek boltba – csicseregi miközben már a meglévő alapanyagokkal kezdett el dolgozni.

- Értem – vágok fura fejet. – Tudok valamiben segíteni?

- Csak ha szeretnél – felelte. Odaálltam Anya mellé és belekavartam a tésztába. Éppen, hogy letettem a fakanalat, megszólalt a telefonom. A kijelzőn legnagyobb meglepetésemre Ben neve villogott. El akartam utasítani a hívást, hiszen most nem a legjobb ötlet beszélgetni.

- Vedd csak fel – néz rám Anya. Idegenkedve, bár de felvettem és kihangosítottam Benjamint.

- Szia, Ben. Kihangosítottalak, ha nem baj.

- Csak nyugodtan Rosie. Mizujs?

- Megvagyok. Egészen jól érzem itt magam.

- Akkor csak nem olyan borzalmas az a futam.

- Ja, csak ne esne az eső. Veled mizu?

- Jól vagyok. Jó érzés, hogy beajánlottak a diákönkormányzat elnökének... bezzeg ezt az utolsó évben kell – Anya itt rám nézett és elkezdett tátogni valamit.

- Mond ki hangosan Anya, nem zavar.

- Szia, Benjamin.

- Jó esetét, Mrs. Cartr. Hogy tetszik lenni?

- Köszönöm Benjamin jól vagyok.

Itt érezem azt, hogy nekem már nincs szerepem a beszélgetésben, így elindultam a szobámba. Végig dőlök az ágyon és a mai napon kezdek el gondolkozni. Behunytam a szemem és Maxra gondoltam. Egyszerűen jó érzéssel tölt el, ha a közelemben van és hozzám ér.

- Hello – köszön be Apa. – Megnyugodtam mikor Anyád mondta, hogy épségbe értél haza.

- Féltettél? – mosolyogtam.

- Kicsit. Bár az, hogy ennyire boldognak látlak, sokat segít a helyzetén – vissza dőlök az ágyra és kifújom a levegőt.

- Olyan fura...

- Miért? – dől le mellém Apa.

- Olyan fura érzés mellette lenni... Apa? – haraptam be az ajkam.

- Mond kicsim? – fordult felém.

- Lenne valami, amiről beszélnünk kellene – fogom halkabbra a hangom.

- Miért érzem, úgy, hogy ennek köze van Verstappenhez?

- Mert köze van? – vágok hülye fejet.

- Na, most, már, ha elkezdted, fejezd is be... - ráncolja meg a homlokát.

- Mi... igazából nem tudom... csak jött és megtörtént... - keresem a szavakat. Nem olyan egyszerű bevallani az apádnak, hogy csókolóztál egy sráccal.