Másnap boldogan sétálok ki az iskola melegséget árasztó épületéből. Tudom, hogy vár rám. Bár mondjuk mi mást is csinálna? Mosolyogva lépek oda hozzá és nyomok egy puszit a szájára.
- Milyen napod volt? – veszi le a táskám a hátamról és berakja a hátsó ülésre.
- Egész tűrhető – ülök be az autóba. A hideg, ami pár perce vett körül el is tűnik és újra a kellemes melegség járja át a testem. – Neked?
- Jó – indítja be a kocsit. – Egész jól megvoltam.
- Nem unatkoztál? – halkítom le a rádiót, amely valószínűleg az én hiányom miatt szólt hangosabban. Vagy legalábbis remélem, hogy ez miatt.
- Nem – vastag ajkait egy kicsit csücsörítve tartja, így azok még vastagabbnak tűnnek. – Kerestem egy konditermet és ott lógtam egész nap.
- Konditermet? – nézek rá.
- Ja. Egy kicsit előre gyúrok a karácsonyi szezon utánra. Hát, ha megmarad rajtam valami izom. – vonja meg a vállát. – Na, de mi a ma délutáni program?
- Lovaglás – mosolyodom el. – Régen voltam már a lovardába.
- És még mindig jó ötletnek tartod, hogy engem oda vigyél? – kérdezi félve.
- Ne csináld már – húzom el a szám. A lovarda az a hely, amit minden áron meg akarok neki mutatni. – Jó buli lesz. Amúgy meg csak nézned kell.
- Legyen, de ez sokba fog neked kerülni – rázza meg a fejét. Győztes vigyor kerül az arcomra.
- Válalom – hajolok át és adok egy gyors puszit az arcára.
Max ki se száll otthon a kocsiból, mivel csak felkapok pár cuccot és indulunk is a lovardába.
Az út a lovardáig csendben telik. A köztünk lévő némaságot egyedül a zene töri meg. Érzem rajta, hogy fogalma sincs mire számítson, pedig semmi miatt nem kellene aggódnia. Fejem az ablaküvegnek támasztom, pont úgy, mint a buszon szoktam. Csak néha szólalok meg, hogy tudja pontosan merre is kell mennie.
A táj, mint mindig csodálatos. A fák szinte már az összes levelüket elhullatták, így a föld csodás színekben úszik. Az eget rengeteg felhő tarkítja, ami megtöri a monoton szürkeséget. Csodálatosan kiegészítik egymást. A végtelen tájat karámok megjelenése változtatja meg. Néhány ló még mindig kint legel, de már elkezdték behordani őket.
A mellettem ülő fiúra nézek, akiből csak úgy sugárzik a nyugodtság. Mintha összhangban lenne az őt körülvevő környezettel.
A lovarda a megszokott képet mutatja. Bevárom Maxot, aki mellettem idegenkedve sétál és ide-oda kapkodja a fejét. Úgy érezheti magát, mint én a paddockban az első futamomon. Csak most én vagyok, aki úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét és nem ő.
Kicsit félve hagyom ott még átöltözök, de nagyon senkit sem zavar. Rekord gyorsasággal kapom magamra a lovagló ruháim és veszem fel a csizmám. Mikor kilépek Max rögtön rám kapja a tekintetét és végig néz rajtam.
- Nos én így nézek ki sportolás közben – húzom félmosolyra a szám.
- Tudod, te sokkal jobban nézel ki, mint én. Egy kicsit irigyellek.
- Irigyelsz? – indulok meg Castorhoz. – Pedig nem hiszem, hogy kellene. Nincs jobb egy izzadt, vizes hajú pilótánál – sandítok oldalra. Halk nevetése tölti be az istállót.
- Én ezt más kép látom. Az én szemszögem, hogy meleg van és a hajam a tarkómra tapad és alig várom, hogy igyak a pezsgőből, ami a dobogón van.
- Szóval csak azért akarsz nyerni, hogy lerészegedj? – nevetve lépek be a szürke herélthez, aki az elmúlt hetekben hű társammá vált.
- Ezt nem, így akartam – vakarja meg a tarkóját. – Átvitt értelemben az íze.
- Te azt hitted, hogy én tényleg elhiszem? – pördülök meg. – Tudom, hogy gondolod.
- Most megnyugodtam – sóhajt fel. – Ő a tiéd?
- Nem – pillantok rá, majd a mellettünk lévő boksz felé bökök. – Ő az enyém. Csak sánta. Még pár hónapig nem dolgozhatok vele.
- Sajnálom. Gondolom rossz érzés.
- Már kezdem megszokni – vonom meg a vállam. – Meg látod. Lovagolhatok csak nem rajta.
- És ő ki? – lép közelebb. Kicsit meglep a nyitottsága.
- Castor – felelem könnyedén. – A gazdája nem tud vele foglalkozni, így csak örül, hogy van foglalkozva a lovával. Amúgy meg eladó.
- És nem veszitek meg, ha már te lovagolsz rajta? – simogatja meg. Úgy tűnik Castor nagyon kedveli.
- Nem. Elég költséges lenne – rakom le a nyergem a nyeregtartóra. – De ez van. Én is Monaco nagyon jól megvagyunk ketten is.
- Monaco?
- Monaco – felelem. – Nekem tetszik. Találó neve van.
- Nem mondtam, hogy nem jó. Csak nem hittem, hogy a gazdagok városáról neveznek el lovat.
- A gazdagok városáról? – nevetek fel és megigazítottam Castor hátán a nyerget.
- Monaco az – vonja meg a vállát. – Amúgy, ha úgy van oda is elmehetnénk, ha velem jössz Európába.
- Nem tudom Max – húzom meg a hevedert. – Annyira bonyolult. Megbeszélni a szüleimmel, úgy menni, hogy mindkettőnknek jó legyen.
- Én szinte mindig rá érek – tárja szét a karját. – Szóval csak egy olyan időpontot kell keresni mikor neked jó.
- Majd még gondolkozom rajta, oké? – lépek hozzá és átkarolom a nyakát.
- De ígérd meg, hogy megkérdezed a szüleidtől – teszi a derekamra a kezét.
- Megígérem – hajolok közel hozzá. – El fogok veled menni Európába.
Castor hosszan kinyújtja a nyakát egy kiadós edzés után. Rettentően jól esett most lovagolni. Mosolyogva sétálok Max felé, aki érdeklődve kémeli a felé tartó lovat.
- Hogy tetszett? – sétálok el előtte.
- Nem rossz – vonja meg a vállát. – De nem az én sportom.
- Az gondoltam. Nem is várom, hogy az legyen. Igaz Castor? – veregetem meg a nyakát. A herélt hangosan kifújja a levegőt, mire halkan felnevetek és újra Max felé fordulok, akinek az arcán aranyos mosoly ül.
- Mi az? – érdeklődőm meg a cukisága okát.
- Semmi. Szép vagy ilyenkor – pislog rám. – Olyan egyszerűen tökéletes.
- Hát én minden vagyok csak nem tökéletes – húzom el a szám. – Vagy ha engem látsz tökéletesnek, akkor még nem találkoztál modellekkel.
- De, találkoztam már modell lánnyal – forgatja meg kék szemeit. – De, attól még tarthatom szépnek az egyszerű lányokat.
- Te tudod – pillantok rá. – Én csak mondtam, hogy nálam vannak szebb lányok is.
- Nekem te vagy a legszebb – mondja és egy pillanatra elmereng. – Ez, de nyálasan hangzott.
- Szerinted is? – nevetek fel. – Olyanok vagyunk, mint valami rossz tinifilmben – röhögök tovább. Itt már Max se tudja megállni, hogy ne nevessen.
A fedeles lovarda a mi nevetésünktől zeng. Még mindig kuncogtam mikor Castorral elindulok befelé. Max mellettem zsebre tett kézzel ballag és látom, ahogy néha még az Ő vállai is megrázkódnak. Olyan csodás lenne megállítani az időt, és itt maradni, ahol minden tökéletes. Maga lenne a paradicsom.
YOU ARE READING
Changes In My Life ~ Max V. |✅|
FanfictionRosie egyszerűen éli a mindennapjait. Minden napja szinte ugyanúgy telik és az őt nem is zavarja. El van a maga világában és nem is nagyon akar rajta változtatni. Viszont a húga szülinapi ajándéka teljesen felforgatja az életét. Megismerkedik azzal...