Changes In My Life ~ Max V. |✅|

24.

Óvatosan húzom végig az ujjam a billentyűkön. A zongora még mindig csodálatosan néz ki. Sóhajtva ülök le elé és bámulok magam elé. Nagy nehezen lenyomom az első hangot, majd a következőt és a következőt. Jól esik a zene nyugtató hangja, mely belengi az egész alagsort. Nem tudom meddig játszhatok és hogy mit. Minden darabot, ami az eszembe jut végigjátszottam.

Kellemes érzés fut végig rajtam, mikor befejezem a zenélést. A néma csend most idegennek tűnik, ahogy beborította a házat. A telefonom csöngése törte meg a nyugodtságot. Verstappen neve villog a kijelzőmön. Mosolyogva kapom fel a telefont.

- Hello – köszönök bele. Örülök, hogy végre beszélünk.

- Rosie, hello – mondja kicsit zavarodottan – Hogy vagy?

- Kicsit megtörten, de jól.

- Most megnyugtattál – lélegez fel. – Attól féltem, hogy még mindig sírsz.

- Nem most egész jól vagyok... Kicsit veszekedtem Anyával, de minden oké – magyarázom.

- Azt hiszem sokat fogtok még veszekedni... Mármint én is éltem lázadó korszakot... Vagy ha azt nézzük, még mindig benne vagyok egy kicsit. De igazából, már nem látszik olyan feltűnően.

- Tehát, szerinted most élem a lázadó korszakom? – kuncogok halkan.

- Hé... Ne forgasd ki a szavaim – nevet fel ő is. – Azt mondtam, hogy sokat fogtok még veszekedni.

- Ha te mondod... - sóhajtom. – Miért hívtál?

- Igazából ez egy bonyolult téma... ezért kérdeztem, hogy vagy – hangja tétova, ami miatt bennem elindul valami félelemhez hasonlító dolog.

- Max, valami baj van? – kérdem.

- Nem nincs... - magyarázza – Ami azt illeti ez egy tök jó hír a kapcsolatunkban...

- Mi történt? – valahol már sejtem mit fog mondani, csak nem vagyok benne teljesen biztos.

- Voltam otthon... - kezdi. – És beszélgettem Mikaelaval. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Vagy két órán keresztül beszélgettünk, hogy már nem érzek semmit. Úgyhogy egész békésen kimondtuk, hogy nem működik és nem fogunk tovább próbálkozni. Vége van, Rosie. Nem vagyok hozzákötve, szóval jelenleg a sajtóban szingli vagyok....

- A sajtóban? - kérdezem rá félve. Most akár mondhatta azt is, hogy nem csak Mikaelanak van vége, hanem a mi kapcsolatunknak is.

- Nem tudom Rosie... Azt mondtad, hogy nem szeretnéd, ha így kérdezném meg... tudod – tétovázik. – Szemétnek nézel, ha mégis megteszem?

- Nem – suttogom. – Nem zavar, csak kérdezd meg.

- El ne bőgd nekem magad... - nevet fel. – Meg fogom kérdezni személyesen is, de... Rosie leszel a barátnőm?

- Igen – suttogom könnyes szemekkel. Ez van, ilyen érzelgős vagyok.

- Sírsz?

- Kicsit...- nevetek fel. – Én már csak ilyen érzékeny vagyok.

- Ezzel nincs baj... Hogy vagy?

- Mondtam már, hogy jól – értetlenkedek. – Nem emlékszel?

- De... Csak nem az üres fecsegésre vagyok kíváncsi... én valójában kérdezem –  ledobom magam a kanapára, amit még akkor hoztunk le mikor sok időt töltöttünk itt.