Changes In My Life ~ Max V. |✅|

50.

Másnap reggel egyedül ébredek. Gondosan be vagyok takarva, pedig egyáltalán nincs hideg. Lomha mozdulatokkal mászok ki az ágyból és indulok Max keresésére. A konyhában lelek rá, ahol egy szál boxerban a pultnak dőlve telefonozik. A jelenlétemre felkapja a fejét és elmosolyodik.

- Jó reggelt - nyom egy puszit a homlokomra. - Hogy aludtál Kicsim?

- Jól - motyogom. - Mikor keltél fel?

- Már régen - szorosan fonja a karjait körém. - Elmentem boltba, majd vissza akartam feküdni melléd aludni, de nem tudtam nyugton maradni, így inkább kikeltem. Gyere reggelizzünk.

A reggeli boldog hangulatban telik. Mesélte, hogy a boltban franciául kezdtek hozzá beszélni és alig akarta megérteni, de tudott rá angolul válaszolni, nagy nehezen.

- Velem jól jártál volna - kortyolok a kakaómból. - Én biztos megértettem volna.

- Beszélsz franciául? - lepődik meg.

- Igen. Egész szépen megy - vigyorgok büszkén. - Sokan nem szeretik, mert nehéz, de nekem pont ez tetszett. A kihívás benne.

- Akárcsak magam hallanám - nevet fel jóízűen. - Majd akkor legközelebb te is jössz velem és akkor nem fognak hülyén nézni, ha angolul válaszolok.

A nap további része kellemesen telik. Mesélt, hogy Daniel picivel arrébb lakik, de még ugyanebben a házban, ahogyan Felipe Massa is. Vagy Nico Rosberg, aki a szomszédja. Mesél arról is, hogy a házzal együtt élete első autóját is megvette.

A környező utcákat végig sétáljuk mindenféléről beszélgetve. Néha kapunk pár furcsa tekintetett, mikor hangosan röhögünk egymáson, de alapjáraton senkit sem érdeklünk.

- Megvan - emeli meg győztes mosollyal az arcán, a frissen vásárolt pezsgőt. - Most már van mit innunk.

- Hülye - bokszolok bele a karjába. - Eddig is volt, csak nem alkohol.

- Jaj már! Az nem számít - karolja át a vállam és így indulunk meg visszafele.

Velünk szemben rengeteg szórakozni induló fiatal jön. Hiányosan öltözött lányok, már-már becsiccsentett fiúk. Kicsit furán érzem magam, mikor egy csapat már erősen illuminált állapotú lány átszólt a túloldalról, miszerint - ahogy ők hívták Maxot - cicafiú, miért nem megy velük bulizni.

Visszatartom. Fut végig az első gondolat az agyamon. Nemrég lett nagykorú és valószínűleg másra sem vágyik, mint egy érzelmi roncs lányt pátyolgasson. Tudom, hogy hiányoznak neki az önfeledt partik, a lányok végtelen sorai, amik körül veszik őt a mindennapokban. Nem illek mellé ez kétségtelen.

A pezsgőnk a hűtőben várja az éjfélt, miközben mi a nappaliban beszélgetünk. Kint már elkezdett sötétedni és már rengeteg kurjongató fiatal hangja hallatszik be.

- Elmegyek letusolni - tápászkodik fel a kanapéról. - Nem jössz te is?

- Most inkább kihagynám... - feszengek. - Tudod most...

- Nem foglak megerőszakolni a fürdőben Rose - forgatja meg a szemét. - Tiszteletben tartom, ha nem.

- Most nem... - húzom a szám. - Bocsi.

- Semmi baj - lép hozzám és egy puszi nyom a hajamra. - Mindjárt jövök.

Csendeben kapcsolgatom a tévét, mikor Max telefonja a túloldalon megszólal. Kicsit hezitálva állok fel és néztem meg ki írt neki.

Nagyokat pislogva olvasom el vagy huszadjára az elejét.

Joyce: „Hey Maxei!"

Lassú mozdulatokkal pötyögöm be Max kódját. Minden porcikám remeg az idegtől. Csak egy jó barát, aki boldog újévet akar neki kívánni. Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni.

„Hey Maxei!

Nincs kedved meglátogatni?

Múltkor is olyan jól elvoltunk és most egyedül vagyok ;)"

Ez nem jelent semmit. Mond kérlek, hogy ez nem az, amire gondolok. Hogy csak megittak egy kávét és kellemesen elcsevegtek. Nem lett volna szabad visszaolvasnom.

Minden sor újabb könnyeket csal a szemembe. Minden szó, amit leírt neki.

„Én is élveztem"

Ó nem. Csak mond, hogy nem igaz. Mindent magtalálok, amit talán soha életemben nem kívánok. Képeket. Vallomásokat. Minden annyira friss, hogy magam sem hittem. Nem beszéltek sokat, de az a kevés is elmondott szinte mindent. A kép mikor Max a kormánynál ül és ujjait pont úgy kulcsolja össze vele, mint velem szokta. Az őszinte mosoly az arcán. Vacsora közben. Fehérneműs képek az ágyból. Ó istenem.

- Rosie - hangjára összerezzenek, de akkor már késő. A könnyeim patakokban folynak végig az arcomon. - Mi a baj?

- Hogy mi a baj? - csattanok fel elcsukló hangon. - Ő a baj! - mutattam fel a telefonját.

- Ez nem az, aminek gondolod - lép egyet felém.

- Nem az? - nevetek fel hisztérikusan. - Akkor mégis mi? Csodás volt. Én is élveztem! Ez akkor mi?

- Félre érted Rose. Nem volt semmi. - ahogy közeledik felém én úgy távolodok.

- Nem volt? Ugyan... Én is szoktam küldözgetni Bennek az ágyból fehérneműs képeket! - csuklik el újra a hangom. - Persze, mert ezt szokták csinálni a barátok! Egy autóban fogni egymás kezét. Nem is tudom melyikünk volt felháborodva, hogy nem küldöm el a francba a legjobb barátomat!

- Hallgass meg - rázza a fejét kétségbeesetten.

- Rendben... csak tessék! Kíváncsi vagyok, hogy magyarázod meg ezt! - mutatom fel a vacsorás képet. - Vagy ezt! - lapozok tovább, ahol Joyce egy száll fehérneműben pózol. - Hallgatlak Verstappen!

- Ez nem... mi nem... - próbálja menteni a menthetőt.

- Tudod mit? Nem vagyok rá kíváncsi! - indulok a bőröndömhöz. Minden egyes mozdulat hihetetlenül fáj.

- Most mit csinálsz? - jön utánam.

- Elmegyek! - törlöm el a könnyeim az arcomon. - Haza.

- Nem. Ezt nem csinálhatod! - nem foglalkozok a szavaival.

- Ki állít meg? - indulok meg az ajtó felé. Még jó, hogy nem nagyon pakoltam ki.

Már majdnem kilépek, mikor a csuklómnál fogva húz vissza. Nem gondolkozok. Viszont kézből lendül és már nem tudom megállítani. Az arcán csúnyán piroslik a kezem nyoma.

- Ne merj hozzám érni - sziszegem. - Egy utolsó senkiházi disznó vagy! Elmondtam neked mindent! Érted? Kibaszottul mindent láttál! Beengedtelek az életembe és te kihasználtál! Utállak! - ordítom. - Egy féreg vagy! Menj baszd meg a hülye libádat, majd ő megvigasztal!

Sírva rohanok le a lépcsőn, mögöttem a bőröndöm hangosan kopog. A sírástól homályos szemmel vágok neki Monaco élettel teli utcáinak. Belevetem magam a nyüzsgő városba.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sajnálom. Tényleg sajnálom, de ennek így kellett lennie. Azért remélem az epilógust és az írói utószót elolvassátok még.