Changes In My Life ~ Max V. |✅|

30.

Legszívesebben megbeszélném ezt az egészet Maxszal, de valószínűleg rengeteg dolga akad, így, hogy vége lett a szezonnak. Persze tudom, hogy ez később visszakapom, mert hát tervezi, hogy eljön. Csak tudnám mikor. De, így csak abban tudok reménykedni, hogy minél hamarabb jön és nem kell sokat várnom rá. Arra, hogy újra érezzem a bódító illatát, hogy lássam a kék szemeit és az ajakait. Kell nekem. Olyan, mint valami drog. Az embernek fel sem tűnik és már rá is szokott. Én rá szoktam a hollandra. Függőjévé váltam és magam is függök tőle. Ha Ő nem lenne, akkor valószínűleg még mindig bőgnék a szobámba.

Unottan nézem a kémiatanárt, amint rettentő beleéléssel magyaráz. Mellettem Ben csak úgy issza a szavait. Egy pillantást vettek hátra és megállapítom magamban, hogy a fiúk leghátul már vagy mélyen alszanak vagy nagyban telefonoznak.

Őszintén szólva, ha megtehetném már én is aludnék, de ez az első padban lehetetlenség. Hosszan pislogok az órára, ami szintén úgy tűnik alig akar megmozdulni.

Jó pár napja, hogy vége lett a szezonnak és azóta nem is beszéltünk Maxszal. Azt hiszem még soha nem gondolkodtam a kapcsolatunkon ennyit. Igazából félek minden vele kapcsolatos dologtól. Attól, hogy eddig tartott az egész és már soha nem is fog keresni. Kerülöm az összes olyan oldalt, ahol csak egy szóval is említették a nevét. Viszont ez a kedvemre is rányomta a bélyegét. Apa már csak a megszokásból lakik nálunk és ezt a cuccai is mutatják. Alig található bármi is nálunk. Az utóbbi napok is csak veszekedéssekkel teltek, és ezek alatt én pedig a szobámba sírtam. Már kívánom azt, hogy legyen vége és költözzön el.

A csengő ébreszt fel a gondolataimból. Lomhán állok fel és indulok meg kifelé.

- Hé – bök oldalba Ben. – Francia lesz. Nem örülsz neki?

- De – vonom meg a vállam. – Csak szar kedvem van.

- Értem – húzza el a száját, majd elindulunk a nap utolsó órájára.

Francián ugyan aktívabb vagyok, de a kedvem még mindig nem akar javulni. Kint az eső sem akar elállni. Napok óta esik, kisebb megszakításokkal. Pont passzol a kedvemhez.

Egészen a nyakamig felhúzom a kabátom és Ben várom, hogy Ő is kész legyen. Egymás mellett sétálunk ki az iskola ajtaján. Rajtunk kívül elég sokaknak értek véget órái, így az iskola előtti terület elég tömött.

Véletlen pillantok oldalra és elképedve látom meg. A kocsinak támaszkodva nézelődik. Sötétkék kabátját esőcseppek tarkítják és barna haja ismét kilóg a kapucnija alól. Ledermedve nézem és a szívem hevesebben kezd verni. Csak egy kósza pillantás. A tekintetünk megállapodik egymáson.

Gyorsan indulok el felé, pedig Ben nagyban beszél valamiről. Kék szemeit egy pillanatra sem veszítem el. Szinte futok felé és Ő is ellöki magát az autótól. Pár hatalmas lépést tesz felém, majd szorosan kap fel és pörget meg. Erősen markolom a kabátját és fúrom bele az arcom. Percekig állunk egymást ölelve mikor megszólal.

- Hello – suttogja a hajamba. Valahol itt szakad el a cérna. A könnyeim patakokban folynak végig az arcomon, már amennyire a holland kabátja engedi. – Ugye nem miattam sírsz?

Megrázom a fejem. Nem tehet róla, hogy egy érzelmi roncs lettem. A mögöttünk lévő tömeget nem igazán érdekeli, hogy mit csinálunk. Mondjuk igazából, nem is igazán érdekel. Tudtam, hogy Ben nem lát és ez megnyugtat.

- Menjünk – nézek fel rá kérlelően. Egy puszit nyom a homlokomra és elindul a másik oldalra kinyitni az ajtót. Szófogadóan ülök be és nézem, ahogy megkerüli az autót és behuppan mellém.