Changes In My Life ~ Max V. |✅|

36.

- Arra gondoltam, hogy vacsorázhatnánk a városban. Mit gondolsz? – szállok le, mikor beérünk. – Keressünk valami éttermet. Ú... vagy menjünk moziba.  Szerinted melyik?

- Most tényleg olyan szeretnél lenni, mint valami elcsépelt, rossz tinifilmben? – húzza fel a szemöldökét. – Mert akkor jó úton haladunk.

- Nem – vezetem be Castort a bokszába. – Csak nem akarok otthon lenni. Meg most itt vagy te, akivel jó volna több időt tölteni kettesben.

- Akkor én a vacsira szavazok – dől a boksz falának. – Moziba, majd máskor elmegyünk.

- Oké – lépek oda hozzá és egy puszit adok neki. – Akkor ezt megszavaztuk.

- Meg. Szeretlek.

- Én is Max – suttogom.

- Rosie? – hallok egy nagyon ismerős hangot. Lomhán bontakozok ki az ölelésünkből.

- Hello Tim – mosolygok rá. – Kijöttem lovagolni. Remélem nem baj.

- Miért lenne baj? Téged mindig szívesen látunk – ölel át.

- Akkor jó – pillantok hátra Maxra, aki érdeklődőn méreget minket. – Tim, Ő a barátom Max.

- Max Verstappen – biccent a holland.

- Tim Gordon – mosolyodik el ő is. – Már sokat hallottam rólad.

- Tényleg? – kapja felém a tekintetét Max.

- Már megemlítettelek Timnek. Még Austin után közvetlenül – Max megértően bólint, ezzel tudatva, hogy neki bőven elég ennyi infó.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Tim – tereli el a témát Max. – Jó látni, hogy kikkel tölt sok időt Rosie. És téged kifejezetten jobban bírlak, mint Bent.

- Találkozott Bennel? – néz rám furán Tim.

- Igen – bólintok.

- Na, az aztán izgalmas beszélgetés lehetett - jegyzi meg Tim.

- Az volt – ért egyet Max visszaemlékezve az ominózus estére. – Elég sok minden történt.

- Talán túl sok is – megyek vissza Castorhoz. – Leápolom és utána mehetünk, rendben?

- Csak nyugodtan – válaszolja Max.

Egy elég otthonos étterem előtt állunk meg. Csak pár kocsi áll a parkolóban, így még a lebukás veszélye miatt sem kell félnünk. Kézen fogva lépünk be és rögtön megfog a kellemes hangulat, amit a berendezés árasztott.

Én és Max kedélyesen csevegünk még a vacsoránkat várjuk.

- Ezt már nem fogjuk oda égetni, mi? – kortyolok bele az üdítőmbe.

- Nem – nevet fel. – Mondjuk én nem bántam.

- Persze, mert finom pizzát rendeltünk.

- Én nem a pizzára gondoltam – dől hátra. – Hanem az egész estére. Úgy összességében tökéletesen telt. Szeretek melletted aludni.

- Tényleg? – kúszik az arcomra egy lágy mosoly, majd a pincérre kezek el figyelni, aki kihozta a rendelésünket.

- Viccelsz? – kezd bele a kajájába. – Olyan aranyos vagy mikor szuszogsz. Az arcod, pedig egyszerűen tökéletes. Semmi gond nem csúfítja, nem gondolkozol. Olyan természetesen szép.

- Miért van az az érzésem, hogy nem csak én jegyeztelek meg magamnak – kapok be egy falatot én is. – Finom.

- Az. Máskor is eljöhetnénk ide – néz a szemembe. – Mikor költözik el?

- Apa? Nem tudom, de már igazán leléphetne. Annyira szarul érzem magam. Kathy, pedig a barátnőjénél van, mert megmondta, hogy többet nem akar otthon lenni.

- Sajnálom... - veszi halkabbra a hangját. – Már egy ideje látom, hogy bánt ez az egész.

- Persze, hogy bánt – csattanok fel, mire az a pár ember felénk néz. – Téged nem bántott mikor váltak a szüleid?

- De. Csak egyszerűen olyan idősen nem tudtam mit kezdeni – tárja szét a karját. – Ezért szeretném, ha eljönnél velem. Egy kicsit ellazulni és elfelejteni ezt az egészet. Nem kérek sokat, csak pár napot Rosie. Pár napot. Csak én és te. Senki más nem lenne velünk, így egy kicsit kiszellőztetheted a fejed és megbékélhetsz.

- Mondtam már, hogy ez bonyolult, Max – sóhajtom. – De tényleg jó lenne pár nap, mikor ki tudok szakadni ebből az őrületből.

- Én tudom. Én is szeretek néha elvonulni és magamba tölteni egy kis időt – mondja.

Percekig ülünk csendben és eszünk, mivel úgy tűnik kifogytunk a témákból. Vagy legalábbis ezt hiszem.

- Rose – szólal meg. – Lenne egy elég meghatározó dolog, amiről már rég kellett volna beszélnünk.

- Mire gondolsz? – kicsit megijedek. Elég furán vezeti fel a témát.

- Tudod most, hogy szakítottam Mikaelaval a sajtó elkezd, majd találgatni... – nem fejezi be. Hagyja a mondatot csak úgy lebegni a köztünk lévő levegőben.

- És? – egyre jobban kezdek félni a mondandója végétől.

- Természetes figyelek én is, hogy ne derüljön ki kettőnkről semmi és ne is lássanak a sajtóban képet, de...

- De? Te jó Isten nyögd már ki Max!

- Bármit látsz a sajtóban nem igaz, oké? – dől előre. – Ígérd meg nekem, hogy nem hiszel nekik, rendben? Az egyetlen, aki igazat mond az én és a pilótatársaim. De inkább csak én.

- Megígérem, bár nem értem, miért kell – pislogok rá értetlenül.

- Mert. Ezentúl még nem derül ki a sajtóban is a kapcsolatunk, fűvel-fával össze fognak hozni. Nekem vannak kötelezettségeim és ezeket meg kell csinálnom. Elég egy rendezvény, egy modell lány és már is megvan a kamukapcsolat.

- Értem. Tehát a sajtó azt szeretné, ha lenne valakid, akit be lehet állítani, mint valami rossz embert.

- Nem feltétlenül. A lényeg az, hogy legyen valakid, akivel le tudnak fényképezni.

- Aha – ásítok. – Eléggé elfáradtam.

- Akkor fizetek és mehetünk, oké? – int a pincérnek, aki azonnal elindul felénk.

Az autóban halkan szól a zene, az én szemeim, pedig egyre jobban le akarnak ragadni. Az utolsó emlékem, hogy Max megáll egy piros lámpánál én meg már az álom és a valóság között lebegek.

Csak akkor kelek fel, mikor az ágy besüllyedt mellettem. Max valószínűleg egy száll boxerban fekszik be, pont úgy, mint tegnap. Kicsit feljebb húzta rajtunk a takarót, hogy nehogy fázzak.

- Mennyi az idő? – morgom a párnába.

- Te fent vagy? – lepődik meg. – Amúgy mindjárt éjfél. Jól bevágtad a szunyát – simít végig az arcomon.

- Fáradt vagyok – nyűglődöm.

- Akkor aludj – nyom egy puszit a homlokomra és nekem több sem kell, hogy mély álomba merüljek.