Changes In My Life ~ Max V. |✅|

8.

Pár percnyi séta után megállok egy fedett rész alatt és előhalászom a telefonom. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet felhívni, de mégis mit kéne tennem? Gondolom azt akarja, hogy felhívjam, másért nem adta volna oda a számát. Ez egyáltalán az ő száma? Mi van, ha valami teljesen idegen hívok fel? De miért adnák oda egy teljesen idegen számát? Azon kívül, hogy rettentően jót lehetne rajtam szórakozni. De Max nem ilyen. Vagyis nagyon remélem, hogy nem.

Megnyomom a hívásgombot és várom, hogy felvegye. Pár csöngés után felveszi valaki a telefont, én pedig türelmesen várakozom, hogy beleszóljon. Eltelik pár néma, kínos másodperc mire meghallom a hangját.

- Max Verstappen.

- Öhm... Hello itt Rosie Cartr. Ma kaptam meg a számodat az egyik szerelőtől.

- Reméltem, hogy odaadta neked. Kicsit értetlenül viselkedett.

- És segíthetek valamiben?

- Miért kéne a segítséged?

- Hát, mert mondjuk megadtad a számodat. Ezzel pedig gondolom azt akartad, hogy hívjalak fel.

- Igen, ezt akartam.

- Oké, felhívtalak. És most?

- Beszélgethetnénk. Hogy vagy?

- Ezt ugye nem gondolod komolyan? Miből hiszed, hogy én olyan szívesen beszélgetek veled?

- Azt mondtad, hogy bírsz. Bár ezzel nem igazán leptél meg. Valahol sejtettem.

- Sejtetted?

- Persze. Tudod, szépségem, engem a lányok csak kedvelni tudnak. Te sem lehetsz ez alól kivétel.

- Most csak szórakozol, és ezt nem mondod komolyan? Ennyire nem nézhetsz hülyének. Most leteszem, viszlát, Max.

- Ne kérlek Rosie várj... Itt vagy még?

- Itt.

- Nincs kedved valamikor összefutni... mondjuk egy kávéra?

- Tudod, még mindig utállak.

- Ne aggódj én, sem kedvellek jobban. Mikor érsz rá?

- Nem tudom. Most? Az a kérdés miért...

- Most rögtön?

- Ja. Miért is ne?

- Legyen, találkozzunk. Milyen kávézó van a közeledben?

- Annie's Cafe?

- Öt perc és ott vagyok.

Csak most fogtam fel, hogy mit is beszéltünk meg. Annyi lélekjelenlétem volt, hogy bemenjek az utca túloldalán lévő kávézóba és írjak Anyának, hogy egy kicsit tovább sétálok.

Idegesen kopogtak az ujjaim az asztallapon miközben Verstappent vártam. Az ajtó felől érkező csilingelésre kaptam fel a fejem és figyeltem az amúgy kapucniban érkező fiúra. Szétnézett és megállapodott rajtam a tekintete. Határozott léptekkel indult meg felém és állt meg az asztalom előtt.

- Szia – húzta ki a széket és foglalt helyet. Hiába védte a fejét valami a kint szakadó esőtől, a homlokán mégis összeragadtak a hajszálak és vizes, göndör fürtökben tapadtak a homlokára. Kék szemei körül sötét árnyék látszódott a rossz fényviszonyoktól. Ha valaki így nézett volna, rá biztos vagyok benne, hogy azt gondolja valami bűnöző.