Changes In My Life ~ Max V. |✅|

15.

Idegesen tördelem az ujjaim, hiszen Verstappen elég agresszívan vezet már az első körökben. Már az is elég ijesztő, hogy a két Ferrari között van. A körök gyorsan telnek és a mindenki, aki a kivetítőt figyeli néha-néha felszisszen, vagy a fejét fogja az események miatt. Max viszonylag előkelő helyen autózik, miközben rengetek kieső van. Éppen féltávon tartunk, mikor bejön a biztonsági autó Marcus Ericsson leállt Sauberje miatt. A mezőny elég sok ideig követte a biztonsági autót hiszen a pályabírók nem igazán kapkodták magukat.

Alsó ajkamat beharapva figyelem mikor Max sorra előzi meg az előtte lévőket, pedig a előtte a nagyobb csapat versenyzett. A Red Bull egyre jobban csúszik lejjebb és az sem segítette őket, hogy az orosz pilótájuk nekicsapja az autóját a korlátnak. Max viszont ennél sokkal jobban vezet, hiszen elég stabilan negyedik helyen tartja magát.

Mindenki hangos tapssal illeti a VIP szekcióban, a célegyenesbe beforduló Lewist, aki idén is megszerezte a világbajnoki címet. Az én tapsom persze úgy tűnhet kívülről, mintha Hamiltonnak szólna, de valahol legbelül Maxnak van címezve.

- Elmegyek mosdóba – mondom Apának, aki bólint és tovább tapsol. Kifurakodom a tömegből és egyenesen a Toro Rosso garázsa felé tartottam. A lépcsőt lefelé kettesével szeltem és az utolsó fokokról leugrottam. Végig rohantam a paddockon, ami most teljesen üres volt hiszen mindenki a pódiumceremóniát figyeli. A térdemen támaszkodva fújom ki magam mikor odaérek. Csak remélni tudtam, hogy Max valahol a közelbe van és nem hiába futottam le ezt a távot.

- Elnézést – lihegem. Az ember, aki a csapat ruhát viseli furcsa tekintettel mér végig. – Max Verstappent hol találom?

- Sajnálom kisasszony nem mondhatom meg csak az olyan embereknek, akiknek erre való jogosultságuk van – magyarázza. Előkaptam a kabátom zsebéből a tegnap kapott jegyet és felmutatom. – Ezt kitől kapta?

- Magától a pilótától – a szívem kezd visszatérni a régi kerékvágásba. – Ezzel megmondja merre van?

- Mindjárt jön – felelte. Varázsütés szerűen lép elő a holland a bokszból kezében a sisakját tartva. Haja az izzadságtól össze-vissza van kuszálva, kék szemei pedig élénken és talán egy kicsit fáradtan csillognak. Arca vörös és egy csík futott végig rajta, amit a sisakja és az alatta lévő tűzálló maszk okozott.

- Rosie? – néz rám, majd a mellettem álló kollégájára. – Köszi Frank. Innen figyelek én – utalt arra, hogy örülne, ha lelépne. A srác intett és tovább sétált. – Hogy-hogy itt vagy?

Nem válaszolok csak egy örökké valóságig bámulok a gyönyörű szemeibe.

- Rose... - kezdte, de nem hagyom, hogy befejezze. Szorosan öleltem magamhoz és arcom pedig a mellkasába temettem. Ügyetlenül fonja össze körülöttem a karjait a sisak miatt, amit a jobb kezében tart. Könnyeimet minél inkább próbálom vissza fojtani. Olyan hihetetlenül gyengének érzem magam, és nem akarok mást csak elzárkózni a külvilágtól.

Valahol a leintés idején kezdtem el érezni, hogy elfogom veszíteni. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy elengedjem. Félek, hogy ha a most enyhítek az ölelésemen, elillan és tovább lép. Talán most érzem leginkább a súlyát a szükségének. Az érzésnek, hogy nem akarok és nem tudok úgy élni, hogy nincs mellettem.

- Menjünk a motorhomeba ott megbeszélünk mindent – hangja keserűen zeng. Valahol Ő is felfogta, hogy vége a hétvégének és legközelebb Mexikóba megy. Nincs egy hét pihenő a kettő között, tehát nincs tovább együtt töltött idő sem. Nem fogjuk meg egymás kezét, bármennyire is kívánom. Úgy sétálunk, mint két idegen, akiket semmilyen kapcsolat nem köt egymáshoz. Vagy ezer gondolat cikázik a fejemben. Mi történt volna, ha nem annál a hotelnál állok? Ha csak egy kicsivel is több tiszteletet mutatok felé és nem kapom fel a vizet? Mi lenne, ha most nem akarnák megküzdeni a az érzelmeimmel?

Lomhán csukja be maga után az ajtót . Arcán keserű mosoly ül és érzem rajta a tehetetlenséget. Könnyes szemekkel nézek rá és megrázom a fejem.

- Nem – motyogtam halkan. Egyszerre léptünk egymás felé és kapaszkodunk meg hirtelen a másikban. Szorosan markolom az overálját. Arcomon patakokban folynak a könnyek és szipogva szívom be a levegőt. – Nem lehet vége – sírom. – Nem akarom, hogy vége legyen Max. Szeretlek – rázom a fejem. Kicsit húzódok el, hogy láthassam, de ez az ötletem megdől mikor ránézek. A könnyektől csak a homályos alakját látom és a színeit. – Szeretlek... Minden porcikádat, gondolatodat és mozzanatodat. A hülye vicceid és hogy fél méterrel a levegőben jársz. Szükségem van rád. Az ajkaidra, a kék szemeidre. Én még... soha nem voltam szerelmes Max. Jöttél, felforgattad az életemet és addig szenvedtél még, úgy nem éreztem, hogy nem tudok nem melletted élni. Az egyszerűségeddel, hogy úgy vágysz erre az egészre, mint én. Eddig azt hittem, hogy a szerelem valami nagyon bonyolult dolog, amit nem érthetek... Hazugság. Az egész egy nagy hazugság Max. Én az apró dolgaid miatt szeretlek és nem azért, mert meg akarod dönteni a világot. Én... Nem lehet vége, érted? Túl sok érzelem köt hozzád. Nem lehet... - csuklik el a hangom. – Ne hagyd, hogy ez legyen az utolsó... Te mondtad, hogy szeretsz... Mond, hogy még mindig tart. Olyan hülye vagyok Max... Én... nem fogtam fel a szavaid súlyát...Azt, hogy te ezt komolyan gondolhatod és ennek valaha is vége lehet. Mikor beértél a célba döbbentem rá, hogy ez az egész jóval több. Szeretném, hogy több legyen és tartson a végtelenségig. Szeretlek... - hangosan zokogva várom a reakcióját.

- Ígérem, hogy ez nem eddig tartott, Rose – a keserű mosoly még mindig az arcán van. Hirtelen ránt magához és ajkait finoman nyomja az enyémre. Nagy kezeit az arcomra helyezi és hüvelykujjával elkeni a szemem alatt található folyókat. Finoman és könnyed szerrel járnak az ajkaink. Nyelve a számban óvatos táncot jár. Magam sem tudom meddig csókolózunk, de örülök, hogy elveszhetem az érzelmeinkben.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Kicsit talán szomorkás lett, de ki mondta, hogy az élet boldog dolog?🤔🤔

Azért remélem, hogy tetszik nektek. Én kifejezetten szerettem írni. Rosie végre megértette, hogy ennek többnek kell lennie😏😏

Nagyon szépen köszönöm a díjakat, nincsenek elfelejtve. Szerintem hétvégén lesz időm és felteszem azokat is❤️❤️

53 nap💪💪🏎🏎