martinus és niki (befejezett)

Mért kell nekem találkozni vele

Március 29. (kedd)

− Jó reggelt! –mondtam magamnak miközben felálltam az ágyból. Elvégeztem a reggeli rutinom és lementem a nappaliba. Tegnap este Luna írt, hogy nem megy suliba, mert lebetegedet így letámadtam Thomast.
− Szia, bátyó. Tudod, hogy te vagy a legjobb tesó a világon?
− Szia. Mit szeretnél?
− Honnan veszed, hogy szeretnék valamit?
− Mert csak, olyankor mondasz ilyeneket.
− Ez nem is igaz.
− De.
− Na, jó elmondom.
− Na, végre.
− Elviszel suliba?
− Igen, úgyis arrafelé megyek.
− Köszi.
− Szólj Szaninak és akkor indulunk.
− Oké. Szani, gyere, indulunk. –ordítottam fel neki.
− Így nekem is ment volna.
− Akkor mért nem kiabáltál te? –Szani lejött és már indultunk is. Szerencsémre most sikerült nekem elfoglalnom az első ülést. A suliba elbúcsúztunk egymástól és felfutottam az osztályterembe.
− Sziasztok. –köszöntöttem mindenkinek és leültem a helyemre. Most kivel fogok órákon beszélgetni, ha nincs Luna. Nem szeretek egyedül ülni. Lehajtottam a fejem a padra és szomorkodtam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki leül mellém. Felemeltem a fejem és Eric ott ült mellettem.
− Szia. Hát te?
− Szia. Láttam, hogy egyedül vagy így ideültem melléd.
− Honnan tudod, hogy nincs itt Luna?
− Mert nincs itt a táskája.
− És honnan tudod, hogy nem jön?
− Mert már rég itt lenne akkor.
− Ez igaz.
− Baj, hogy ide ültem?
− Ha ezt megtudja, a barátnőd tuti megöl engem.
− Amiről nem tud, az nem fáj neki. –a beszélgetésünket az osztályfőnököm zavarta meg.
− Gyerekek, szeretném bemutatni nektek az új osztálytársatokat. Liam kérlek, gyere be.
− Mi? –mikor megláttam Liamet, majdnem szívinfarktust kaptam. –Mit keresel itt? –néztem rá.
− Oh, látom, ismersz valakit.
− Igen, Nikivel együtt jártam iskolába.
− Ez pompás. Akkor Niki kérlek, vezesd körbe Liamet.
− Mi? Ne. Tanár úr nem lehetne, hogy más kísérje körbe?
− Végülis, de.
− Én szívesen elvállalom. –pattant fel Kim.
− Rendben, akkor Kim fog körbevezetni.
− Rendben.
− Akkor folytassuk az órát. –óra után egyből kirohantam a teremből le az udvarra.
− Sziasztok. –ültem le a szokásos asztalunkhoz. –Mizujs?
− Azon vitatkozunk, hogy milyen színű legyen Cam haja.
− És mire jutottatok.
− Még semmire.
− Legyen rózsaszín. –nevettem fel
− Ez jó ötlet. –mondták a többiek.
− Nem, nem. –mondta Cam.
− De. Rózsaszín, rózsaszín, rózsaszín. –kántálta egyszerre mindenki.
− Jó, de csak 1-2 napra. De ha én rózsaszín leszek 1 vagy 2 napra, akkor neked kéknek kell lenned 1-2 napra. –mutatott rám Cam
− Mi? Nem, anyám megölne, ha kék lenne a hajam. –ráztam meg a fejem.
− Akkor én se leszek rózsaszín.
− Niki vállald be had röhögjünk egy jót. –kezdtek győzködni a többiek.
− Jó, de ha kék lesz a hajam és másnap nem jövök suliba az a te hibád lesz. –mutattam Camre. A nap további része nagyjából úgy telt, hogy egyik óráról mentem a másikra. Suli után el akartam futni, hogy Liam ne vegyen észre, de túl késő volt.
− Niki, hova mész? – kiabált utánam.
− Haza.
− De úgy volt, hogy körbevezetsz a városba.
− Körbevezet majd a halál.
− De én téged akarlak.
− Ez van.
− De anyukád azt mondta, hogy muszáj.
− Majd azt mondjuk, hogy körbevezettelek.
− Nem.
− Na, jó gyere.
− Oké.
− Arra van a város. Arra van egy erdő és egy kosárpálya. Arra meg a suli. –mutattam végig. –Köszönjük, hogy engem választott az idegenvezetésben. Reméljük jól érezte magát. Legközelebb ne engem válaszon. Viszlát.
− Semmit se változtál.
− Ezt, hogy érted? –fordultam vissza.