martinus és niki (befejezett)

Lógás a suliból

Március 31. (csütörtök)

− Anya, Krisz. –kiabáltam a házba.
− Már elmentek. –fogta meg a válla, Thomas.
− Az nem jó.
− Mért?
− Meg akartam kérni őket, hogy ne keljen ma suliba mennem.
− Mért nem akarsz suliba menni?
− Mert nem tanultam mára semmit.
− Szerzek neked igazolást.
− Köszi. –vágtam a szavába.
− De csak akkor, ha nem mondod el anyának.
− Oké. –adtam neki egy puszit. –Visszamentem aludni.
− Oké. –még 1-2 órát aludtam és utána úgy gondoltam, hogy elmegyek sétálni. Elmentem a vízeséshez és leültem a partjára. Bedugtam a fülembe a fülest és elkezdtem énekelni a Love yourself-et. Miközben énekeltem arra lettem figyelmes, hogy megmozdult a bokor. Felpattantam a földről és hátrálni kezdtem.
− Á, segítség. –ugrott elő valaki a bokorból.
− Nyugi csak én vagyok. –nevetett fel Martinus.
− Idióta, tudod, hogy megijedtem? Azt hittem, hogy egy állat. –ütögettem meg a vállát.
− Bocsi, nem akartalak megijeszteni.
− Amúgy, meg mit leskelődtél?
− Hallgattam, ahogy énekelsz.
− Ez most komoly? Mért hallgatóztál? Nem szerettem, ha hallgatják, ahogy énekelek. –lettem mérges.
− Errefelé jártam és hallottam, hogy valaki énekel. Fogalmam sem volt, hogy te énekelsz. Amúgy meg szép hangod van.
− Ne butáskodj. Szintem nem olyan jó.
− Szerintem meg szép.
− Én erről nem nyitok vitát. –tettem fel az ujjam.
− Mit keresel itt? Nincs ma suli?
− De van, csak nem tanultam mára semmit és Thomas mondta, hogy szerez nekem igazolást.
− Akkor mára szabad vagy?
− Igen.
− Akkor gyere. –fogta meg a kezem és magával húzott.
− Hova megyünk?
− Hozzánk.
− Mért?
− Azt mondtad nincs mára más programod.
− Igen, de.
− Nincs semmi de.
− Sziasztok, megjöttünk. –lépet be a házba Martinus.
− Szia, fiam. –köszöntött Martinus apukája.
− Szia, apa.
− Oh, ki jött veled?
− Ő itt Niki.
− Jó napot.
− Niki ő meg itt az apukám Erik.
− Örvendek a találkozásnak.
− Sokat hallottam rólad.
− Tényleg? –néztem Martinusra.
− Igen, Martinus már sokat mesélt rólad.
− Annyira sokat azért nem. –pirult el.
− Aha, persze. A fiam jó hazudik. Nem?
− Apa mi inkább felmegyünk a szobámba.
− Rendben, de csak okosan. –kacsintott ránk Martinus apukája.
− Énekelnél nekem? –fordult felém, mikor már felértünk a szobájába.
− Nem.
− De zongoráznék mellé.
− Te tudsz zongorázni?
− Egy kicsit igen.
− Megmutatod?
− Ha énekelsz hozzá.
− Rendben. –egyeztem bele. Átmentünk egy másik szobába, ahol egy csodaszép matt fekete zongora állt. Közelebb mentem hozzá és körbejártam.
− Tetszik?