martinus és niki (befejezett)

Ismerős alak

             - Ezt most mért mondod? Nem csináltunk semmit. –pirultam el és elbújtam Martinus feje mögött, hogy ne lássák a többiek.

- Akkor mért pirultál el? -a francba meglátott. 

- Én nem is. –leszálltam Martinus hátáról és oda mentem Leondrehez.

- Elég. –néztem rá mérgesen.

- Miből?

- Ebből. -mutattam körbe.

- Én annyira nem csináltam semmit, amennyire te nem pirultál el.

- Jó elég befejezni. Nem kéne az utca közepén egymásnak esni. –szidott le minket Marcus.

- Jó én befejezem. De csak, hogy tud, ha egymásnak estünk volna, akkor én nyertem volna. –dobtam hátra a haja, és visszamentem Martinushoz.

- Kizárt dolog, hogy legyőzne egy lány.

- Most azt mondod, hogy a lányok gyengék? –vontam fel a szemöldököm.

- Nem csak azt mondom, hogy nem tudnál legyőzni, mert nálam azért gyengébb vagy.

- Micsoda? –nem kellet nekem kevesebb nekifutottam Leondrenek. Nem számított erre a mozdulatomra, így hanyatt eset velem együtt. Szerencsére én Leondrere estem, így nem ütöttem meg magam felültem a hasára és elkezdtem csikizni. Elkezdet nevetni és kért, hogy hagyjam abba. Marcus és Martinus szedet le Leondreről.

- Ez most mi volt? –nézet rám értetlenül és föltápászkodott a földről.

- Bocsi, véletlen volt.

- Aha, persze véletlen nekem rohantál és véletlen elkezdtél csikizni.

- Jó, bocs allergiás vagyok az ilyen szexista véleményekre.

- Jó voltál. –jött oda hozzám Charlie és adott egy pacsit.

- Te mindig ilyen verekedős voltál? –ért be Martinus.

- Nem mindig.

- Mióta vagy ilyen?

- Úgy 1-2 éve.

- Mi változott meg, hogy ilyen lettél?

- Elegem lett, hogy piszkálnak a suliba így egy kicsit megváltoztam.

- Milyen voltál előtte?

- Kedves, aranyos, visszahúzódó, senkinek sem beszóló lány voltam.

- Még mindig kedves és aranyos vagy.

- Köszi, ez kedves.

- Megjöttünk. –szép sorban felálltunk a fagyis előtt. Mindenki kért magának fagyit és leültünk egy padra. Miután megettük a fagyit visszamentünk volna a házhoz, amikor megláttam egy rég nem látott ismerősömet. A régi életem egyik rossz emléke.

- Nekem most mennem kell. –mondtam a többieknek és elkezdtem hátrálni. A hátrálásból pedig futás lett. Csak futottam és futottam, míg már nem bírtam tovább futni. Lerogytam egy fa alá és csak sírtam. Nem hiszem el, hogy itt van. Mit keres egyáltalán itt? Azt hittem, hogy ha elköltözök, akkor soha többé nem kell vele találkoznom.

- Niki. Mi a baj? Mi történt? –ült le mellém Szani.

- Itt van. –néztem rá kisírt szemmel.

- Ki van itt?

- Liam.

- De ő mit keres itt?

- Nem tudom, de nem akarok vele találkozni.

- Gyere, menjünk haza. Már úgyis késő van, pihend ki magad.

- Rendben, menjünk. - Szani megfogta a kezem és magával húzott. Kéz a kézben sétáltunk haza. Felkísért a szobámba lemosta a sminkem és lefektetett. A sok focitól és a sírástól kifáradtam, így hamar elaludtam.