Ez a történet egy lányról szól akinek meghalt apukája maghalt, ezért az egész iskola piszkálja. Elköltöznek a szüleivel és a testvéreivel Troforsba, ahol a különös nap megismerkedik a norvég énekessel
2018.01.10. #99
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Március21. (hétfő)
Az egész vasárnapom úgy telt, hogy tanultam hétfőre, mert tőriből témazárót írunk és szinte semmit sem tudtam. Reggel 6-kor az ébresztőre keltem. Oda vonszoltam magam a szekrényemhez, de nem volt semmi ruhám így átmentem a nővéremhez, hogy kérjek tőle valamit.
- Szani kérhetek valami ruhát?
- Semmi, szia, meg hogy te vagy a világ legjobb nővére és megtisztelnél azzal, hogy felvegyem a ruhád?
- Szia, Szani felvehetem a ruhádat? Így jobb? –húzódót gúnyos mosolyra a szám.
- Egy fokkal. Felveheted, de ne azt, amit én akarok.
- Ezt felvehetem? –mutattam fel egy kék pólót.
- Nem.
- És ezt? – vettem elő egy sárga hosszujjút.
- Nem.
- De a kettőt nem is tudod együtt felvenni.
- Nem.
- Akkor legalább ezt had vegyem fel. –mutattam egy fekete adidasos pulcsit.
- Jó ezt felveheted, de csak akkor, ha ezzel a farmerral veszed fel. –nyomot a kezembe egy fekete szakadt farmert.
- Oki, köszi. –átrohantam a szobámba, hogy felöltözzek. Mikor ránéztem a telefonomra vagy 10 üzenet jött Lunától. Mindegyikbe az állt, hogy siessek és ő már kint vár rám. Kifésültem a hajam, felkaptam a táskám és rohantam ki az utcára.
- Szia, bocsi, hogy várnod kellet. –öleltem meg.
- Szia, semmi baj, de induljunk, mert el fogunk késni. –amilyen gyorsan csak tudtunk besietünk az iskolába. Óra előtt még átnéztük a törit. Megegyeztünk, hogy mindketten segíteni fogunk a másiknak. A doga nem is volt olyan nehéz remélhetőleg mindkettőnknek 5-ös lesz. Óra után lementünk Lunával és Lénával az udvarra az asztalunkhoz.
- Sziasztok –köszöntöttünk mindenkinek. Én Cam és Luna mellé ültem le. Oda fordultam Cam-hez.
- Szia, hogy vagy?
- A lehető legjobban.
- Mért, mi történt?
- Találkoztam egy lánnyal hétvégén és holnap találkozok vele.
- Ez nagyon jó. Milyen a lány? Hogy hívják?
- Szabinának hívják és ők is most költöztek ide. Egy évvel idősebb, mint én, vagyis 17 éves. Nagyon aranyos, kedves lány és még csinos is.
- Ez olyan fura.
- Micsoda?
- A vezetéknevét nem tudod véletlenül?
- Nem, mért?
- Csak, mert amit most elmondtál teljesen leírta a nővéremet.
- Majd, ha meglátom, megmutatom a lányt.
- Rendicsek. Luna, Léna megyünk, mert mindjárt becsengetnek.
- Persze menjünk. –a következő óránk nyelvtan volt. A tanár az óra felére jött csak be és óra vége előtt 10 perccel lelépet. Így egész órán el volt szabadulva a pokol. Mindenki csak üvöltözött. Észre se vettük, hogy már becsengettek a következő órára, ami földrajz volt. A tanár végig üvöltötte velünk az órát, hogy mi milyen neveletlen banda vagyunk. Óra után rohantam a mosdóba, mert már nagyon kellet pisilnem. Mikor mentem volna be a terembe Eric megállított.
- Niki?
- Oo, szia, Eric.
- Zavarhatlak egy kicsit?
- Persze. Mit szeretnél?
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk délután egyet kávézni?
- Rendben benne vagyok.
- Tényleg?
- Persze.
- Szuper akkor suli után indulhatunk is. –a további órák unalmasan teltek. Utolsó óra után Ericel elmentünk valami kávézóba.
- Minidig is itt laktatók? –néztem rá Ericre miközben belekortyoltam a legfinomabb kávéba, amit valaha ittam.
- Én mindig is itt éltem, de a szüleim úgy költöztek ide Kanadából.
- Kanada? Te már jártál ott?
- Nem még, soha de egyszer el akarok majd oda jutni.
- Biztos szép hely lehet.
- Voltál már ott?
- Á dehogy. Az előző lakhelyemen kívül csak itt Troforsba voltam. –még nagyon sokat beszélgetünk és nagyon jól éreztem magam vele. Mikor kijöttünk a kávézóból megláttam Martinust.
- Mindjárt jövök, csak oda futok egyik ismerősömhöz.
- Rendben.
- Martinus. Martinus. –egyre csak hangosabban ordítottam a nevét, de csak nem hallót meg. Nehezen oda értem hozzá és megfogtam a vállát. –Nem hallottál meg?
- Mit szeretnél?
- Csak köszönteni akartam.
- Aha persze gondolom, kell egy közös selfie. –kivette a kezemből a telefonom és csinált egy képet. –Meg gondolom, egy autogram is kell. –kivett a zsebéből egy tolat és aláírta a kezem.
- Ez most mért csináltad? –néztem rá értetlenül, mert semmit sem értettem.
- Mert ti csak erre vágytok.
- Mi én ebből semmit sem értek. Mért viselkedsz velem így? Mi az, hogy mi? Azt hittem barátok vagyunk. –könnyeimmel küszködtem.
- Mértlennénk barátok, még csak nem is ismerjük egymást. –nem bírtam tovább.
