Ez a történet egy lányról szól akinek meghalt apukája maghalt, ezért az egész iskola piszkálja. Elköltöznek a szüleivel és a testvéreivel Troforsba, ahol a különös nap megismerkedik a norvég énekessel
2018.01.10. #99
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Március 27.(vasárnap)
- Áááá. –sikítottam fel és zihálva felültem az ágyba. Ez csak egy állom volt. Meg sem történt.
- Niki mi történt? –rontott be a szobámba anya.
- Csak rosszat álmodtam.
- Rendben. Próbálj aludni még egy kicsit.
- Hány óra van?
- Még csak 5.
- Köszi. Jó éjszakát.
- Jó éjt. – megpróbáltam aludni, de nem tudtam. 6 körül már nem bírtam tovább, így felöltöztem és elmentem sétálni. Már vagy 10 perce sétáltam, amikor megmordult a hasam. Úgy döntöttem, hogy beülök valahova kajálni. Kerestem egy gyrosot és beültem. Rendeltem egy nagy tállal és kerestem egy helyet. Mikor már majdnem végeztem leült valaki mellém.
- Szia, te elveszett lány. Mit csinálsz itt?
- Szia, Lukas. Csak nem tudtam aludni és eljöttem sétálni.
- De te nem is sétálsz.
- Nagyon éhes voltam, mert még nem reggeliztem. És te mit csinálsz itt?
- Éhes voltam.
- Mért pont gyros?
- És te mért pont gyrost eszel?
- Jogos.
- Mért nem tudtál aludni?
- Rosszat álmodtam.
- Most már minden rendben?
- Igen. Fogjuk rá.
- Akkor jó. Nem megyünk máshova? Nem nagyon szeretném, ha felismernének.
- De menjünk. Hova?
- Nem messze innen van egy park. Oda?
- Oké. Indulunk. – 5 perc alatt ott is voltunk. Leültem egy hintára, Lukas pedig el kezdte lökni. Miután meguntam a hintázást leszálltam és leültem a földre.
- Nem ülsz le mellém? –néztem fel Lukasra, mert ő csak ott állt előttem.
- Nem.
- Mért lettél most ilyen komor?
- Most kaptam egy üzenetet. Bocsi, de most mennem kell.
- Szia. –Nem tudom mi lett vele, hogy ilyen hirtelen elment. Na, most mit csináljak? Még csak 7 óra van, és haza nem akarok menni. Úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek sétálni, mint, hogy haza menjek. Elindultam az egyik irányba és bedugtam a fülembe a fülest.
- Szia. –fogta meg valaki a vállam.
- Úr isten, de megijesztettel. Mit keresel itt?
- Én mit keres itt? Te mit csinálsz a mi kertünkben?
- Mi én nem is vagyok a ti... Basszus mit keresek a ti kertetekben?
- Nem tudod, mit keresel itt? –nevetett fel Martinus.
- Nem. Csak arra emlékszem, hogy amikor Lukassal elváltunk egymástól a parkban, akkor nem akartam haza menni, inkább sétáltam egyet és itt kötöttem ki. De egyáltalán, hogy jöttem be a kapun?
- Általában nyitva szoktuk hagyni a hátsó kaput.
- Ja, jó. Már azt hittem betörtem ide. –könnyebbültem meg.
- Nem. Reméljük.
- Akkor én megyek is nem akarok zavarni.
- Ha gondolod, maradhatsz és beszélgethettük kicsit. Látszik, hogy zavar valami. Ülj le, addig hozok neked valami innivalót. Mit kérsz?
- Lehetne kávé? –mosolyogtam rá.
- Persze.
- Köszi. –míg Martinus megcsinálta a kávém én leültem a kerti székbe.
- Tessék. Hoztam egyet neked és egyet magamnak. –nyomta a kezembe a poharat.
- Köszi. Szívecskés pohár? –mértem végig a poharat.
- Ezt még Emma kapta tőlem egyik szülinapjára. –jött zavarba.
