martinus és niki (befejezett)

Hogy történhetett ez?

Martinus szemszöge

− Szia. -szólt bele a telefonba Niki.
− Szia. Hogy vagy? -kérdeztem.
− Nagyon jól. Végre vége mára a sulinak és megyek haza. Veled minden rendben?
− Igen, nagyon is. -lettem izgatót.
− Mért?
− Összejöttem valakivel.
− Micsoda? -lepődött meg.
− Zarának hívják.
− Mikor ismerted meg?
− 1 hónapja.
− Nagyon örülök nektek. -mondtam kicsit zavarodottan.
− Köszi.
− És mi... -kezdte el a mondatott, de nem fejezte be.
− Niki. Hahó, itt vagy? -nem szólt bele a telefonba, de nem is tette le. Nagyon megijedtem, hogy mi történhetett. Megharagudhatott rám vagy mi?
− Marcus. -ordítottam el magam.
− Mi van már?
− Segítened kell.
− Mibe?
− Elmeséltem Nikinek, hogy összejöttem valakivel és kérdezni akart valamit, de abbahagyta a mondandóját. Most meg nagyon aggódok miatta. Segíts megkeresni.
− Biztos csak közbe jött neki valami és ezért nem szólt bele.
− Nem hiszem. Muszáj megkeresnünk.
− Jó, menjünk. -egész délután kerestük Nikit, de nem találtuk sehol. Még a fiúkat is felhívtam, hogy segítsenek, de ők is sikertelenül jártak. Este fáradtan és szomorúan mentünk haza.
− Nem hiszem el, hogy sehol se találtuk meg. -rogytam le a kanapén.
− Holnap újra megpróbáljuk, de ha megint nem találjuk felhívjuk a rendőröket. -próbált megnyugtatni Mac, de nem nagyon sikerült.
− De mi van, ha valami történt vele?
− Martinus próbálj már lenyugodni. Én is aggódok érte, de attól nem lesz jóbb neki, hogy te itt halálra aggódod magad. Most menj feküdj le és holnap újra próbáljuk.
− Köszi tesó. -öleltem meg.
− Nem tesz semmit. -felmentem a szobámba és lefeküdtem. Elalvás előtt még Nikin gondolkodtam. Nem hiszem el, hogy nincs meg és ez csak az én hibám.

Niki szemszöge

− Minden rendben? -fogta meg valaki a vállam.
− Micsoda? -fordultam meg és letöröltem a könnyem.
− Azt kérdeztem minden rendben van?
− Mit érdekel téged? -flegmáztam.
− Most mi bajod van?
− Hogy mi bajom van? Ezt most komolyan kérdezed?
− Öhm, igen. -gondolkodott el
− Ezt nem hiszem el. Látod mibe vagyok? Ez mind az apád hibája.
− Ezt, hogy érted? - nézet rám értetlenül.
− Nincs lazsálás. -jött be apuci csicskája.
− Értettem. -indultam volna a következő szobára, de elkapta a karom és nagyon erősen megszorította.
− Ne merészeljen meg egyszer beszélni Alexel vagy nagy bajok lesznek.
− De nem is én kezdtem el vele beszélgetni.
− Nem érdekel. Többet ne feleseljen vissza. -kevert le még egy pofont.
− Rendben. -a nap végére nagyon elfáradtam. Bementem a szobafélémbe és leültem a földre. Nagyon fáradtt voltam, de nem tudtam aludni. Csak feküdte és megint elkezdtem sírni, míg be nem jött valaki.
− Menj ki. -mondtam.
− Nem fogok kimenni amíg el nem mondod mi ez az egész.
− Ha most nem mész ki én nagy bajba fogok kerülni. -gyűltek könnyek a szemembe.
− De mért?
− Csak. Menj már ki. -üvöltöttem rá.
− Jó de ezt nem fogom annyiban hagyni. -ment ki a szobából. Pár perccel később valaki megint bejött.
− Mondtam, hogy menj ki a szobából.
− Én meg azt mondtam, hogy ne beszélj Alexal.
− De..
− Nem érdekelnek a kifogások. -elkezdet közeledni felém én meg hátráltam, amig el nem fogyott a menekülőút. Alkapta a nyakam és felemelt. Alig kaptam levegőt. Próbáltam szabadulni de olyan erősen fogott, hogy nem tudtam. Elkezdet ütni először az arcom, majd egyre lejjebb ment. Mikor végzet fájt minden porcikám. Kiment a szobából én meg csak a földön feküdtem.