martinus és niki (befejezett)

Elrablásom napja

Április 4. (hétfő)
− Jó reggelt. -jött be valaki a szobámba.
− Nincs jó. Tudod hány óra és milyen nap van? Még sötét van. -mérgelődtem.
− Hétfő van és fél 7. Mindjárt elkésel a suliból.
− Micsoda? -felpattantam az ágyból és gyorsan elvégeztem a reggeli rutinom. Anya elvit a suliba, így nem késtem el.
− Sziasztok. -léptem be a terembe.
− Szia. -ölelt meg Luna.
− Nem késtem el ugye?
− Nem dehogy.
− Mesélnem kell valamit.
− Na mond.
− Tudod hol voltam hétvégén?
− Hol?
− Dobpergést kérek. -Luna elkezdet dobolni a padon az ujjával. -LA-ben.
− Mi? -pattant fel a székből.
− Ülj vissza.
− Kivel voltál? Mit csináltál ott?
− Martinus hívott el, mert ott volt koncertjük.
− Milyen volt?
− Eszméletlen jó. El sem hiszem, hogy ott voltam. -megmutattam Lunának a videót, amikor a fiúk felhívtak a színpadra és nekem énekeltek. Nagyon tetszett neki és megígértette velem, hogy legközelebb ő is jöhet velünk. A nap további részében nem nagyon történt semmi. Suli után miközben sétáltam haza megcsörent a telefonom.
− Szia. -szóltam bele a telefonba.
− Szia. Hogy vagy? -kérdezte Martinus.
− Nagyon jól. Végre vége mára a sulinak és megyek haza. Veled minden rendben?
− Igen, nagyon is.
− Mért?
− Összejöttem valakivel.
− Micsoda? -dermedtem le.
− Zarának hívják.
− Mikor ismerted meg? -próbáltam jó pofát vágni az egészhez, de belül össze voltam törve, hogy mért fogalmam sincs.
− 1 hónapja.
− Nagyon örülök nektek. -mondtam ki ezeket a nehéz szavakat.
− Köszi.
− És mi...-ekkor valaki elkapott hátulról és leütött. Halódtam még, hogy Martinus mond valamit, de utána minden elsőtétült. Nem tudom mennyi időt lehetem kiütve, de fájós fejjel ébredtem egy szobába, ahol csak egy ágy volt, amin feküdtem. Felkeltem az ágyról és odamentem az ajtóhoz, de be volt zárva.
− Valaki. Hahó? Segítség. -ordibáltam.
− Maradj már csöndben. -jött oda az ajtóhoz az az ember, aki követett La-ben.
− Mit akar tőlem?
− Már mondtam apád látni akar.
− De apám már meghalt.
− Jó, akkor apád tesója. Nem mindegy?
− Nem. De mit akarnak tőle?
− Inkább gyere velem és ne kérdezősködj. -kinyitotta az ajtót és megfogta a kezem. Beráncigált egy szobába, ahol volt valaki.
− Niki. Csak, hogy itt vagy.
− Ki maga?
− Már meg sem ismersz?
− Fogalmam sincs, hogy ki maga.
− Dave vagyok apukád testvére.
− Nem is volt testvére.
− Pedig de. Kiskorodban még találkoztunk is.
− Hát, én nem emlékszem rá. -vontam meg a vállam.
− Gondolom, kicsi voltál.
− Mit keresek itt?
− Csak látni akartalak.
− Akkor minek rabóltál el?
− Mert úgyse jöttél volna.
− Akkor haza mehetek?
− Nem.
- Mért?
− Mert még itt kell maradnod.
− De én nem akarok. Inkább haza megyek. -indultam el az ajtó felé.
− Nem. -ordította el magát Dave. Felkaptak hátulról és visszavittek a szobába, amibe felébredtem. Bezárták mögöttem az ajtót és nem tudtam kimenni. Dörömböltem az ajtón, de nem engedtek ki. Leültem a földre és sírtam. Mit keresek itt? Mit tettem, amivel ezt érdemlem? Ezeken gondolkoztam és elaludtam. Pár órát aludhattam, amikor valaki berontott a szobába.
− Ébresztő, királynő.
− Mit akarsz?
− Szereplésed van.
− Mi? Hol?
− Gyere. – fogta meg a kezem és kihúzót a szobából.
− Hova megyünk? Nem akarok enni. Engedj el.
− Fogd be.
− Nem, haza akarok menni.
− Fogd már be.
− Nem.
− Elég. -szembe fordított magával és felpofozott. -Még egyszer beszélsz a kérdésem nélkül kapsz még egyet.
− Értetem. -húztam végig a kezem az arcomon. A férfi megint megfogta a kezem és behúzott egy szobába.
− Niki csak, hogy itt vagy. -nem mondtam semmit csak álltam egyhelyben Dave előtt. -Gyere ülj le. -nem ültem le inkább álltam. -Jó látom zavar, hogy itt kell lened, ezért elmondom, hogy mért is vagy itt. A házvezetőnőm meghalt és úgy döntöttem, hogy te leszel az új.
− Mi? -döbbentem le. Én nem akarok.
− Jól hallottad. Tessék itt a ruhád ezt kell hordanod. -nyomot a kezembe egy tipikus takarítónő ruhát. -Mielőtt elkezdenéd a munkát hadd mutassam be a fiamat. Alex gyere be. -jött be egy magas, barna, kócos hajú fiú.
− Csá, Alex vagyok. Most már mehetek? -nézett az apjára.
− Igen.
− Ok. – Alex köszönés nélkül elhagyta a szobát.
− Rendben. Itt vannak, hogy mit kell csinálnod. -nyomott a kezembe lapokat. -Ha bármi kérdésed van csak szólj nekünk bátran és abba a szobába ne menj be, amin x van. Megértetted?
− Igen.
− Oké, akkor irány a munka.
− Igenis. -elindultam a házba és elkezdtem pakolni. Pakolás közbe pedig elkezdet folyni a könnyem. Nem hiszem el, hogy ez történik velem.