martinus és niki (befejezett)

Egy rossz nap

Március 30 (szerda)

− Niki, niki. –ugrált az ágyamon Szani.
− Igen?
− Ébresztő.
− Már fent vagyok. Muszáj még mindig ugrálni?
− Igen.
− Mért?
− Mert el akarok kérni valamit.
− És mit?
− Az egyik cipőd.
− Megkapod, csak ne ugrálj.
− Köszi. –ugrált tovább. Felültem és elkaptam a lábát. Megrántottam és elterült mellettem.
− Hé, ez mi volt?
− Már rosszul voltam, ahogy ugráltál.
− Nem baj én élveztem.
− Tessék, itt van a cipőm.
− Köszi. –ezzel kimentem a szobámból. Én is elkészültem és lementem földszintre.
− Anya elmentem.
− Várj, délután sokáig kell bennmaradnom a munkahelyemen. Ha éhes leszel, délután nyugodtan rendelj pizzát, vagy amit akarsz.
− Rendben. Szia, szeretlek. –nyomtam két puszit az arcára és kimentem. Szani már előbb elment iskolába, így egyedül indultam el. Bedugtam a fülembe a fülest és így haladtam tovább. Ahogy beértem egyből leültem a helyemre és ráhajtottam a fejem a padra.
− Niki. –húzta ki valaki a fülhallgatott a fülemből.
− Mi, hol, ki, hol vagyok?
− Itt a tanár és mérgesen néz rád. –nézet rám Eric.
− Nem nagyon érdekel. –vontam meg a vállam és felálltam.
− Köszönjük, Ms. Turner, hogy megtisztel minket. Szóval. Mindenki leülhet, kezdjük az órát. – én meg visszahajtódtam a fejem a padra.
− Niki mi bajod van? –bökte meg a vállam Eric.
− Semmi.
− Ja, persze.
− Pszt. Hallgatnám az órát. –tetem a szám elé az ujjam.
− Persze, majd ilyen állapotban hallgatni fogod az órát. –erre már nem válaszoltam, majd megint visszahajtódtam a fejem a padra. Óra után valaki megfogta a kezem és kihúzót magával az osztályból.
− Mit szeretnél? –néztem Ericre idegesen.
− Neked meg mi bajod van? Mért viselkedsz így? Eddig olyan kedves voltál mindenkivel most meg olyan bunkó vagy. Mi történt?
− Mért? Nem lehet az embernek rossz napja?
− De lehet.
− Akkor meg?
− Attól, hogy rossz napja van, az embernek nem kell bunkónak lenni.
− Egyszer én is lehetek bunkó az életben. –hátra fordultam és elfutottam. Tegnap óta csak azon tudok gondolkozni, hogy Liam mért tette azt régen. Lehet, hogy azt mondtam neki, hogy nem érdekel, de nagyon is érdekel, hiszen szerettem teljes szívemből ő meg elárult. De mért, mért tette ezt velem? Arra lettem figyelmes, hogy megint elkezdet folyni a könnyem. Az udvaron ülök, egy padon körülöttem senki sincsen, gondolom már becsengettek. Fel kellene mennem órára, de nincs erőm hozzá. Nem baj 1 óra hiányzásom lesz, majd a következő órára felmegyek.
− Niki.
− Igen? –felnéztem a kezemből és Jack ült mellettem.
− Mért nem jöttél fel órára?
− Nem hallottam a csengőt.
− Mondtuk a tanárnak, hogy itt vagy csak nagyon nem érezted jól magad így kimentél a mosdóba. Nem írt be téged hiányzónak.
− Köszönöm. –mosolyogtam rá.
− Nem tesz semmit. Na, gyere, menjünk vissza a következő órára.
− Már kicsengettek?
− Igen és mindjárt be. –felállt a padról és felhúzott engem is. Felmentünk a terembe és leültünk a helyünkre. Eric megint mellettem ült. Odafordultam felé és megszólítottam.
− Hé, Eric.
− Mi van, megint bunkósodni akarsz?
− Nem, csak bocsánatot szeretnék kérni, hogy olyan bunkó voltam.
− Mi? –dülledt ki a szeme.
− Bocsánat.
− Még mindig nem hallom. –tette a füléhez a kezét.
− Bocsánat, jó. –mondtam már hangosabban.
− Bocsánatkérés elfogadva.
− Tényleg?
− Persze. –megfogta a kezem és megölelt.
− Csendet kérek a terembe. –tapsolt kettőt a matektanár. Próbáltam figyelni a tanagyagra, de néha csak elkalandozott a gondolatom. Óra után lementem a büfébe, mert rájöttem, hogy ma még nem is ettem semmit. Iskola után haza mentem. Tudtam, hogy el kellene mennem a vízeséshez, de semmi kedvem nem volt beszélni a tegnapi napról. Épen hogy bedőltem az ágyba megszólalt a telefonom.
− Halló? –szóltam bele nyöszörögve.
− Niki, te vagy az?
− Igen és te ki vagy? –fordultam hátra.
− Leondre vagyok.
− Honnan tudod a számom?
− Martinus adta meg.
− És mért hívtál?
− Meg akartam kérdezni, hogy elindultál már?
− Hova?
− Hát a vízeséshez nem emlékszel?
− Ja, persze. Igen elindultam. 1 perc és ott vagyok.
− Rendben. –felpattantam az ágyról és kirohantam a házból. Egészen a vízesésig futottam. Mikor odaértem kiterültem a fűben.
− Na, végre. Azt, mondtad, hogy 1 perc és itt vagy.