martinus és niki (befejezett)

Találkozás Jasonnel

− Fiúk. Hahó, engedjetek be.
− Nem fogunk. –álltak meg az ajtó előtt.
− Mért?
− Csak, mert nem. –leültem a földre és neki dőltem a falnak.
− Most mit csinálsz? –kopogtattak az ajtón.
− Telefonozok.
− Akkor már nem is akarsz bejönni.
− Nem. –vontam meg a vállam.
− Oké, akkor kint alszol.
− Jó, várjatok. Bármit megteszek, csak engedjetek be.
− Bejöhetsz. 1 feltétellel.
− Rendben. –kinyitották az ajtót én meg bementem. –Na, mi az az 1 feltétel.
− Majd este megtudod.
− De ez így nem ér.
− Menjünk el fagyizni.
− Én nem kérek fagyit.
− Akkor csak sétálni.
− Fáradt vagyok.
− Ne nyafogj. –kapták el a kezem és felrántottak az ágyról.
− Ne, hagyatok. –ficánkoltam.
− Nem, most szépen velünk jössz. –felemeltek és kivittek a szobából.
− Megyek, csak engedjetek el.
− Leteszünk. –miután letettek én egyből leültem a földre.
− Én itt maradok.
− Azt, mondtad jössz.
− Hazudtam. –dugtam ki a nyelvem. Nem kellet nekik több elkapták a lábam és elkezdtek húzni a földön.
− Fiúk, hülyének néznek minket.
− Nem baj.
− Nektek nem, de nekem igen.
− Csak te tehetsz róla.
− Most már tényleg sétálni fogok.
− Oké. –ellengették a lábam én meg felálltam.
− Mennyivel jobb.
− Na, mehetünk?
− Igen. –kimentünk a szállodából és elmentünk sétálni. Megálltunk egy fagyizó előtt, ahol megint letámadták a fiúkat a rajongók. Arrébb mentem, nehogy kiverje valaki a kezemből a fagyit. Ahogy vártam a fiúkat valaki megfogta a vállam.
− Megtaláltalak. –mosolygott rám Jason.
− Hogy kerülsz ide?
− Nem messze van egy szálloda ott lakok. Te egyedül?
− Nem valakikkel vagyok.
− Ők hol vannak?
− Ott. –mutattam a nagy tömegre.
− A nagy tömeggel vagy?
− Nem akiket körülvesz a nagy tömeg.
− Látom nem nagyon érnek rá. Gyere. –ragadta meg a kezem.
− Nem megyek én sehova.
− Most elmegyünk kávézni.
− Nem fogok elmenni veled kávézni. Valakikkel vagyok, és nem fogok őket itt hagyni.
− De ők nem is figyelnek rád.
− Ha most nem engeded, el a kezem sikítok.
− Ne szórakozz.
− Martinus, Marcus. Segítség. –üvöltöztem.
− Mi az mi történt? –futottak oda hozzám.
− Nem hagy békén.
− Te vagy az a srác a reptérről. –nézett végig rajta Martinus.
− Ki vagy te? –kérdezte Marcus.
− Jason vagyok.
− Mit akarsz Nikitől?
− Mi csak elmegyünk kávézni. –karolta át a vállam.
− Nem. Mi nem megyünk sehova.
− Hallottad nem megy veled sehova. Hagyd őt békén.
− Mi van, verekedni akartok? –rázta meg az öklét Jason.
− Mért is ne.
− Fiúk inkább menjünk jó? –kezdtem el tolni Marcust és Martinust.
− Még nincs vége. –kiáltott hátra Martinus. Visszamentünk a szállodába és bementünk a szobába.
− Jól vagy?
− Igen. Nagyon köszönöm nektek.
− Semmiség.
− Én nagyon fáradt vagyok. –dőltem ki az ágyon.
− Aludjunk.
− Oké. –bementem a fürdőbe és felvettem a hálóingem. Visszamentem a szobába és befeküdtem az ágyba.
− Lekapcsolja valamelyikkőtök a villanyt?
− Persze.
− Köszi. –nem tudom ki, de valaki befeküdt mellém az ágyba. Nem nagyon foglalkoztam vele, mert fáradt voltam.
− Fiúk. –mondtam már félkomásan.
− Igen?
− Tudjátok mi a különbség a Ford és a Trabant között?
− Nem, mi?
− A Trabant meg tud fordulni, de a Ford nem tud megtrabantulni. Haha. –nevettem a saját béna viccemen.
− Niki te tényleg bolond vagy.
− Most mért?
− Semmi inkább aludjál.
− Köszi. –átfordultam a másik oldalamra és elaludtam.