Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

2.rész: Uállak vs Szeretlek

-Ne idegesíts.. -förmedt rám

(...)

-Jössz màr Dave? -türelmetlenkedtek a haverjai. 
-Ja. -felpattant a motorra és lassan oda motorozott a többiekhez de még egyszer visszanézett rám..

-Ki volt az a fruska? -szólalt fel Cass
-Mer'? -vàgta rà Dave.
-Kívàncsi lennék milyen az ágyban.. -kuncogott Cass.

Ennyit a tisztes távolságról még "jó" hogy hallom őket..

-Ha még élni akarsz akkor befejezed a kíváncsiskodàst. -vàgta oda Dave.

Nagy motor zúgások közepette elhajtottak én meg fájdalmas szívvel néztem utána. Utál..kétségtelenül utál. Én meg megőrülök érte. 

-Hol van Dave? -Már rögtön ez fogadott ahogy hazaértem.
-Nem tudom nem is érdekel, biztos csajozik valahol.. -vágtam rá.
-Megint összevesztetek? 
-Rosszabb. -nyögtem ki azzal már a szobám felé vettem az irányt de a kíváncsiság elállta az utamat ugyanis láttam hogy Dave szobája félig nyitva van.. Bementem. 

-Uhh.. nem ártana itt egy szellőztetés.. -már jöttem volna ki de megakadt a szemem egy képen.. pontosabban egy közös képünkön ami még 12-13 éves korunkba készült. Megfogtam a képet és leültem az ágyára. Végigsimítottam a kezem rajta de ekkor hirtelen nyílt az ajtó és a bátyám lépett be.

-Te mit keresel itt?! -förmedt rám és a képet gyorsan a hátam mögé dugtam.
-Semmit.. már megyek  is. -ballagtam volna ki de el állta az utamat.
-Mi van a hátad mögött ? 
-Semmi...-nyögtem ki.
-Akkor úgy kérdezem mit rejtegetsz? -förmedt rám.
-Semmit.

Azzal a mozdulattal háttal leterített az ágyra és egyenesen felém hajolt... a szívem kihagyott egy ütemet.

-Szállj már le rólam! -emeltem fel a hangom. És ellenkezni próbáltam a lehetetlennel 
-És ha nem? -lapult a szája sarkában az a bizonyos gúnyos mosoly..
-Ez nem vicces..
-Mutasd meg mit rejtegetsz.
Elővettem a képet és az arcába nyomtam közben pedig lelöktem magamról.

-Most boldog vagy? 
-Neked meg mi bajod van? -húzta fel a szemöldökét. Iszonyatosan gyorsan ki spuriztam a szobájából és reménykedtem hogy nem kapok szívrohamot ugyanis majd kiugrott a helyéről a szívem fájdalmába.

Màsnap...

Kócos hajjal sétàltam le a lépcsőn de hirtelen megàlltam.

-Na ma melyik bàrba menjünk? -röhögött Cass
-Màr nincs semmi pénzem hülye gyerek. -vàgta hozzá Dave a pàrnàt.

Mi a...?

-Csinàljunk házibulit. -tápászkodott fel Jeremy a kanapéról.

Gyors vissza futottam az emeletre de eléggé recsegett a lépcső.

-Ez meg mi volt? -szólalt fel hirtelen Cass.
-Biztos csak a szél. -mentegetőzött Dave.

Szél? Én is szeretlek... Már megszoktam hogy az emberek számára láthatatlan vagyok emberszàmba se vesznek. De most komolyan miért pont szél??! -motyogtam magamba és dühönbe véletlen belerúgtam a székbe majd a szám elé tettem a kezem.

-Nincs valaki fönt? -kérdezte Jeremy.
-Figy' csak a huzat. -röhögött magába Dave.
-Mit röhögsz? -vonta fel a szemöldökét Cass.
-Nem is tudom. -túrt bele a hajába David széles mosollyal.

Megint én vagyok a vicc tárgya számára..

-Akkor a házibuli?
-Legyen. De te fizeted a piàt Jeremy. -szólt oda Dave.
-Jó vicc. Ott van Cass úgyis be szerzi olcsóbban a cuccokat. -röhögött fel.

Házibuli? Mégis mit képzel Dave...

Később...

Leszakaladtam konyhába és ránéztem a kanapén fekvő Davere.

-Màr azt hittem sosem mennek el a haverjaid.. -motyogtam halkan miközben kiöntöttem magamnak a teàt.
-A házi buli kezdetétől hagyd el a kérót. -bàmulta a telefonjàt Dave.
-Nem fogom. -vàgtam vissza.
-Ne szórakozz velem. Megmondtam. -emelte fel a tekintetét ràm.

"Utálom. Utálom. De mégsem gyűlölöm.."