Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

39.rész: Te vagy az oka!

/Bocsánat a késésért de rengeteget kellett tanulnom + akadtak családi problémàim. Remélem élvezni fogjátok 😄/

A tanár felé fordultam volna hogy azért ez mégsem helytálló, de Jeremy hirtelen szájon puszilt majd azzal a lendülettel hátrébb is lépett egy lépést. Lesokkolódva álltam egy helyben és még a kicsöngő sem tudott kizökkenteni abból az állapotból...
Különböző háttérzajokra eszméltem fel, Elizabeth barátnője Liza, végig káromkodott rám egy sort, Elizabeth hevesen gúnyorosan bólogatott míg Dave ahogy felpattant és a szék csikorgàs zaja szelte át a termet. Lucy szája elé tette a kezét és gondterhelten pillanatott Dave-re. Cass egy "Ú baz*meg"-et hadart el és készült Dave után menni aki ökölbe szorított kezekkel állt. Dave megindult Jeremy felé és a pólójànak a nyak részét megragadta majd a falhoz nyomta.

-Hé Dave! -kiabàlt Cass. Dave és Jeremy farkasszemet néztek egymással, mindketten kizártàk a külvilágot így tudtam hogy Cass kiabálàsa semmit sem fog hatni. Jeremy kissé elmosolyodva elhúzta a száját és diadalmas nézést vetett be. Dave már lendítette az öklét.

-Ne csináld! -ordítottam el magam és cselekedtem is. Mindkét kezemmel megfogtam Dave lendített kezét és visszatartottam mire ő egyszerre haragosan és idegesen meredt rám.

-Ezt nem hiszem el. -engedte le Dave a karját és feszülten össze szorított fogakkal megvetően rám pillantott majd kisétált a teremből. Szaporàn vettem a levegőt, és legszívesebben sírni tudtam volna. Cass Jeremyhez kezdett valamit beszélni aztán felém fordult.

-Menj. -biccentett Cass az ajtó felé. Lucyra pillanatottam kétségbeesetten aki hevesen bólogatott és szinte már lökdösött ki az ajtón.

Sietve néztem körbe a folyosón de Dave-t nem láttam. Viszont Chrisék természetesen ott bandáztak és füttyögtek + még valamit mondtak de igyekeztem nem koncentrálni rájuk. A lépcsőn lefelé a pince felől megpillantottam egy kisebb cigi füstöt. Szapora léptekkel lesétàltam a suli pincébe, ez amolyan szent hely a "menő/rossz srácoknak, itt szoktàk intézni a drogos, füves ügyeket. Dave a falnak támaszkodva állt és beleszívott a cigerettàjàba majd feszülten kifújta. Fel pillantott. Mintha ott sem lettem volna ledobta a csikket majd ràtaposott és zsebre tett kezekkel sétált el mellettem.

-Nem azért védtem meg Jeremyt mert én is élveztem amit tett. -kezdtem nyugodt hangnemben hátha így érthetőbb leszek mire háttal állva nekem csak megràntotta a vállát.

-Miért viselkedsz így?! Nem lenne semmi oko- mondtam de félbeszakított.

-Nem lenni semmi okom?! Ja végülis olyan természetes dolog hogy a srác barátnőjét csak úgy lekapja valaki! -förmedt rám.

-Nem úgy értettem! Àllandóan csak félreértesz, próbálok megfeledkezni a tudatról hogy a bátyámmal járok! Én mindent megtettem ami tőlem telhető volt! -kiabàltam el magam de a végén elcsuklott a hangom.

-Még mindig itt vagy leragadva hogy bátyád vagyok?! Kurvára nem érdekel! De jó ahogy akarod.-üvöltött ràm, majd hátat fordított és idegesen hagyta el a helyiséget.

Később...

Az órák nagyon rosszul teltek. Legalább is számomra. Dave a veszekedés után elült mellőlem az egyik leghàtsó üres padba. Lucy próbálta kiszedni belőlem hogy mi volt ez a nagy vita kettőnk közt de már nem akartam róla beszélni. Ennek hatására az osztály is furcsàn viselkedett. Cass nem kommentálta az órákat az idióta vicces beszólásaival, Jeremyre rá se tudtam nézni. Nem kellett volna megtörténnie, de nem haragudtam rá nagyon. Tiszába voltam az érzéseivel, sőt ha jobban figyeltem volna még időbe észrevettem volna hogy mire készül. A suli kapujàban Lucy megölelt és megsimogatta a hátam majd azt mondogatta hogy felrúgja Dave-t, Cass odalépett hozzám majd megölelt és mondta hogy majd próbál beszélni Dave-vel. Csak egy gond van. Cass nem tudja hogy én és Dave féltestvérek vagyunk. Ahogy hazaértem anya ideges csapkolàszàsa fogadott.

-Mi történt? -kezdtem aggódva és ledobtam a táskám a földre hogy minél hamarabb beérjek a nappaliba.

-Kérdezd a bátyádat. -harsant fel anya.

Szó nélkül ott álltam és vártam anya válaszàt míg nem egy nagyot sóhajtott.

-A bátyád kábítószerezik. -nyögte ki és idegesen csengett a hangja. Dave sosem nyúlt a kábítószerekhez sőt ez nem létezik. Értetlenül bámultam előre.

-A szobájába van. -temette bele az arcát a kezeibe.

-Anya honnan veszed hogy ez igaz? Tudod hogy ez..

-Tudom hogy ez komoly dolog Clary, apád kapta rajta 2 órája.

-Nem létezik... -hülledeztem. Felsiettem az emeletre és megtorpantam Dave szobája előtt,majd nagy levegőt véve benyitottam.

Ugye nem..?

-Ez igaz..? -léptem be a szobájàba.

-Szóval hallottad. -húzta enyhén gúnyos mosolyra a száját és nem törődöm pillantàssal nyugtàzta. Éljen, visszatért a régi Dave.

-Miért jó ez neked?! Mellesleg tudhatnàd hogy..

-Húzz már innen ki! -kiabàlt és ajtó felé mutatott. Kimeredt szemekkel néztem az említett fiúra. Köpni nyelni nem tudtam.

-Szerinted tehetek arról amit Jeremy csinált?!

-Miért én tehetek róla?! -hülledezett. -Ha nem nézel rá kirívó tekintettel..

-Hogy tudsz ilyet mondani?! Még csak férfiként sem tekintek rá! Annyira igazságtalan vagy! Mindenről én tehet ugye?! -könnyeztem be.

-KI MÁS?! -vàgta rá Dave.

Nagyon marcingoló érzést éreztem legbelül, pont én tartanék két vasat tűzbe... ? Nem tudtam hinni a fülemnek. A szívem a torkomba ugrott és némán bámultuk egymást percekig kimeredt tekintettel.

-Ha valóban így gondolod.. akkor legyen vége. -nyögtem ki ezeket a szavakat és teljesen úgy éreztem hogy a halálos ítéletemet írtam alá. Dave szemében megcsillant a fájdalom de mielőtt bármit szólhatott volna kisiettem a szobájàból.

Ha tudtam volna, hogy ennyire szeretem, sokkal jobban szerettem volna. ~Anna Gavalda