Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

26.rész: Felkavaró üzenet

-Gerlepár jöttök már? -kiáltott Will miközben beletúrt a hajába. Ez rá tett még egy lapáttal az egészre. Földbe gyökerezett lábbakkal megsemmisülten álltam a vipera előtt, magyarázatokat keresve. 

-Szeretnél valamit? -szakította meg a kínos csendet Dave, mire kicsavartam a kezem a kezei közül. 

-Nem éppen. Csak megnéztem hogy van a testvérpár. -hangsúlyozta ki a "testvérpár" szót majd gúnyosan elmosolyodott és lassan elindult a házuk felé. 

-Miért viselkedsz így? Mi bajod van? -kérdezte Dave. 

Nincsen semmi azonkívül, hogy lehet 1 perc múlva már a félvilág tudni fogja a "testvérpár" kapcsolatát.

Haragosan és egyben elkeseredetten bámultam magam előtt válasz nélkül hagyva Dave kérdését. Mire ő egyre csak türelmetlenebb lett.

-Órákig kell rátok várni? -szólalt meg Will és karba tett kezekkel a fejét csóválta. Dave sarkon fordult és idegesen baktatott be a házba. 

-Összevesztetek? -suttogta oda Linda. 

-N-Nem tudom. -feleltem sokkolódva.

-Nem gondoltam volna hogy még mindig ilyen makacs. -mondta Will, Dave-re utalva. 

Hamisan elmosolyodtam majd bevezettem őket a házba. Linda szó szerint tátott szájjal nézett végig mindent, és nem bírta ki hogy ne érjen valamihez. Legyen az  váza, faliképek, korlát, bútorok. 

-Ez elképesztő! -emelte fel a hangját Linda. 

-Szóval, eszünk valamit? -váltott gyorsan témát Will és érdeklődve nézett körbe.

-Ja. -harsant fel Dave. Majd a pizzával teli pizzás dobozokat az asztalra tette.
Szótlanul kezdtem neki az evésnek.

Will és Linda feltünően enyelegtek egymással, majdhogynem egymást etették ahogy egy normális párkapcsolatba szokták. Félszemmel Dave felé pillantottam akivel összetalálkozott a tekintetem. 

Mi miért nem lehetünk olyanok mint ők..?

Mi nekünk miért nem lehet normális párkapcsolatunk?

Mi nekünk miért kell titkolózni?

Dave felállt az asztaltól majd megkerülte azt, és karomnál fogva felrántott az asztaltól mire Linda és Will meglepődve néztek ránk. Minta a gondolataimban olvasott volna.

-Mindjárt jövünk. -dünnyögte Dave úgyhogy még rájuk sem nézett csak sebesen maga után húzott. Az étkezőből az előszobába, majd feszülten méregetett. 

-Miért viselkedsz ilyen furán? -kezdte gorombán. 

-Én nem viselkedek furán. -mentegetőztem. 

-Azt hiszed vak vagyok? -húzta fel az egyik szemőldökét. 

Nem mondhatom el..

-Értsd már meg, hogy nincs semmi  bajom. -förmedtem rá. 

-Semmi, mi? -cinikusan bólógatott majd visszaindult az étkezőbe, majd utána sétáltam ahol újra feltünt  az enyelgős páros. 

-Hé! Menjetek szobára. -mondta Dave gúnyosan mire letelepedett a kanapéra és rágyújtott. 

-Mi bajod van, haver? -vágta vissza Will.

Az órák többi része már békésebben teltek szerencsére, elmentünk moziba ott megnéztünk egy filmet igaz hogy Linda végig beszélte az egészet aminek hatására majdnem kidobtak minket, és ha ez még nem elég akkor az előtte ülő férfire öntötte a pattogatott kukoricát. Mire hazaértünk Dave-vel megcsörrent a telefonom.

"Üzenete érkezett"

Sharon: Sok boldogságot. Már ameddig csak tudod, élvezd ki. Nem fog sokáig tartani. 

Percekig bámultam a képernyőt, torkomban dobogó szívvel. 

-Jó hosszú üzenetet kaphattál hogy ennyi ideig bámulod a kijelzőt. -hozott vissza a valóságba Dave mire kicsit megrezzentem és hevesen vissza csúsztattam a zsebembe.

-Egy kicsit. -hazudtam majd hátatfordítottam neki és egy pohár vízet öntöttem a poharamba mintha ezzel tudnám húzni az időt és gondolatok százezrei hasítottak végig a fejembe. 

-Ki volt az? -faggatolózott Dave és gyanúsan méregetett. 

-Senki. -vágtam rá hirtelen ami nagy hiba volt. Lassú léptekkel közeledett majd szembe fordított magával és kinyújtotta az egyik kezét jelezve hogy adjam neki oda a telefonom. 

-Azt akarod hogy én vegyem ki? -kezdte és neki nyomott a falnak, testünk egymásnak simult. 

Nagyot nyeltem és farkasszemet néztem vele. 

-Lényegtelen üzenet vo- kezdtem de Dave egy szempillantás alatt kikapta a telefont a farzsebemből. 

-Hé! Add vissza. -mondtam és próbáltam kétségbeesetten kikapni a kezéből a telefont. Dave háttal magához húzott majd átkarolta a vállam így lefogott és elolvasta az üzenetet. Nyugtalanul hunytam be a szemem majd újra kinyitottam de addigra Dave karjai leszakadtak rólam és a bejárati ajtó felé vette idegesen az irányt. 

-Ne csinálj semmit, kérlek! -szaladtam utána és megfogtam a karját. -Igaza van.. ez nem helyes. -nyögtem ki. Ezek a szavak kimondása jobban fájtak számomra mint Davenek. Nyugtalan tekintettel a két kezemmel közrefogtam Dave arcát. 

-Te is tudod. -suttogtam. 

-Nem megmondtam hogy nem érdekel? -mondta fagyos hangon és magához húzott majd hevesen megcsókolt.