Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

35.rész: Bűntudat

-Jeremy! -kiàltottam utána kétségbeesetten, ahogy elhagytam a bejárati ajtót. A hűvös szél megcsapta az arcom ami kellemetlen érzést váltott ki.

Ezt most hogy fogjuk megmagyarázni...??

A szívem zakatolt és valamilyen oknál fogva szégyelltem magam. Szégyelltem hogy beleszerettem a bátyámba. Szégyelltem magam hogy összejöttem vele.

-Állj meg! -szóltam utána. Reménykedtem hogy megáll, de miért is állt volna meg? Ha belegondolunk a helyébe én is így tettem volna. -Kérlek, Jeremy. -ragadtam meg a felkarját, majd ő idegesen kirántotta a szorításomból és felém fordult.

-Ezt nem bírom elhinni! -nézett rám lenézően, a szavai folyamatosan csengtek a fülembe. Ezt nem bírom elhinni..

-Ez... -kezdtem de félbeszakított. Mit is mondhattam volna? Ne haragudj hogy járok a bátyámmal, vagy ne haragudj hogy hazudtam? Mégis mit gondolok?

-Tudod mit ne is mondj semmit. Tudtad hogy kedvellek, és összejöttél Dave-vel. Elfogadtam érted?! DE MÉG HOZZÁ Ő A BÁTYÁD, és... -hüledezett, közben milliónyi düh jelent meg a szemében. A "kedvellek" és a "báty" szóra helyezte erősen a hangsúlyt.
Sosem láttam még így. Sosem láttam még a szemeiben ezt a leírhatatlan érzést. Ez annyi mindent megmagyaráz.

Kedvelt??

Erre mégis hogy nem tudtam rájönni?

Hogy lehetek ilyen hülye?!

Legszívesebben fejbe csaptam volna magam, miért vagyok ilyen nehéz felfogású?!

Kissé elszorult a szívem és zavarodottan össze vissza pillantgattam.

Mit mondhatnék most?

Mit tegyek most?

Miért nem jut eszembe egy árva szó se?

-Ez szánalmas. -zárta le a mondanivalóját. Csalódottan belém fúrta a tekintetét majd a lehető leggyorsabban hátat fordított és már csak a végtelennek tűnő alakját nyelte be a sötét éjszaka.

-Nem tudtam hogy kedvelsz.. -suttogtam magam előtt üveges szemmel.

Fájt hogy fájdalmat okoztam neki, fájt a tudat hogy rájött, és fájt hogy nem jöttem rá az érzéseire. Ott álltam tétlenül üveges szemmel mire Dave is kiért. Kissé riadtan nézett rám majd Jeremy irányába nézett, és újra vissza rám.

-Menjünk vissza. -törte meg a csendet Dave de nem jött közelebb. Tudta hogy a közelebb jön lehet kikelek magamból és összeveszünk. Túlságosan jól ismer..

-Téged ez egyáltalán nem érdekel? -fordultam felé. Hallani akartam a válaszát, a gondolatát. Mintha magamban őt akartam volna hibáztatni, alibiiket keresni. De tudtam hogy ezért én is jócskán felelős vagyok. Én csak kibúvót szerettem volna találni, elhitetni magammal hogy nem tehetek róla hogy nem vettem észre Jeremy érzéseit. De mindketten tudjuk hogy egy hazugságot hitetnék el magammal.

-Már jól ismerem. Nem haragtartó. -szűk szavakkal utalt Jeremyre.

-Nem az... tudtad hogy kedvel? -kezdtem slamposan a hangvételem. Hallani akartam a választ. -Mindenki tudta csak én nem, igaz? -tettem hozzá.