Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

12.rész: Váratlan fordulat

-Igen, tudod aki kiskorába mindig Davevel játszott. Tudod ők ketten mindig is kedvelték egymást. Lehet... már meg van a menyem. -örömébe pakolgatott és néha-néha pillantva rám amit lehet jobban is tett..

Életem elrontója most lépett be az életembe.

-És ha minden igaz ma este még át is ugrik az anyukájával, szóval neki is állok a főzésnek. -mosolygott vidáman és izgatottan.

-Oh ez.. nagyszerű. -mosolyogtam el hamisan és minél hamarabb szabadulnom kellett ebből a feszült légkörből. Gyors kisétáltam a konyhából és hevesen megtöröltem a szemem de belütköztem valakibe.

-Mi bajod? -kérdezte Dave rekettes hagon. 

-Semmi. -bámultam a földet és gyors kikerültem de megfogta a karom és visszarántott hogy vele szembe legyek. 

-Nekem nem úgynézki mintha nem lenne "semmi" bajod. -mondta és gúnyosan a "semmi" szót idézőjelbe tette mutató és középső ujjaival.

-Jól vagyok. -próbáltam haragosan mondani.

-Ne  álltasd magad. -mondta és a kezeit rászorította a vállaimra majd közelebb hajolt.

-Halljam. -mondta egyre idegesebben.

A szívem akár egy időzített bpmba ki tudja melyik percbe robban fel.

-Hirtelen miért érdekel ez téged?! Miért érdekel az hogy mi van velem?! Mikor mindig is csak húgként kezeltél engem! -csúszott ki a számon az az utolsó végzetes mondat amit ma mindent megváltoztatott. Egy átkozott modat mindent megváltoztatott. Csak egy pár szó..

Dave idegesen megfogta a csuklóm és jobbra nézve anyára, maga után húzott a szobájába. 

-Mindig is érdekelt hogy mi van veled, felfogod?! -emelte fel a hangját és becsukta az ajtót maga után. 

-Megváltoztál..

-Talán azért mert az őrületbe kergetsz?! Megőrülök ért - kezdte de anya hangját hallottuk meg.

-Clary, Dave! Gyertek megjöttek! -próbáltam leplezni a haragomat és a szomorúságom még egyszer Dave szemébe néztem majd ott hagytam. Elsőként én értem le a földszinre majd Dave is pár perccel. 

Ez a látvány.. anya megölelte Sharont és elhalmozta minden  dícsérettel. 

-Oh, Sharon. Emlékszel még Davere? -mondta anya boldogan és kilépett Dave takarásából. 

-Hogy is felejthetném el. -mosolyodott el Sharon. De miután rám akadt a tekintete és le törlődött az arcáról az a mosoly és egy pillantra mintha lenézett volna engem. 

Anya megfogta Dave karját és örömest odavonszolta a Sharon elé. 

-Rég találkoztunk. -kezdte Sharon és szorosan megölelte szószerint rácsimpaszkodott.

-Ja. -dünnyögött valamit Dave. 

Magatehetetlenül ott álltam és úgy néztem az egészet. 

Mostmár értem hogy miért nem lettünk mi soha barátnők..

-Akkor üljünk is le. -mondta anya és mindenki helyet foglalt az asztalnàl, anya oda tessékelte Davet Sharon mellé. Szótlanul ültem és bámultam az ételt, egy csepp étvágyam sem volt.

-Végeztem. -mondtam halkan. Mindenki tekintete rám szegeződött.

-Örülök hogy újra találkoztunk. -pillantottam fel Sharonra és indulni készültem.

-Dehàt kicsim alig ettél valamit. -nézett anya aggódóan.

-Nem vagyok éhes. -mondtam és kibaktattam a konyhából. 

***

Remegő lábbal kisiettem az udvarra hogy friss levegőhöz jussak és lenyugodjak. Pár perc múlva hátulról egy ölelő kéz karolt át. Ijedt tekintettel ledermedtem.

-Kár hogy nem húgként tekintek rád. -szólalt meg Dave és elengedett. Remegő ajkakkal fordultam meg. 

Mi ez az egész?

Mielőtt válaszolhattam volna egy taps hallatszódott és mindketten a taps irányába fordoltunk ott támaszkodott neki az ajtófélfának Sharon.

-Ez bámulatos volt. -hagyta abba a tapsot és gúnyosan mosolygott. -2 testvér.. le a kalappal. -kuncogott megvetően és elétált. 

-Sharon! Ez.. -mondtam majd Sharon után indultam.

Ha anyáék vagy bárki megtudja ezt akkor...

Egyre félelmetesebb és ijesztőbb gondolatok száguldoztak végig a fejembe, majd Dave megragadta a karom hogy megállítson. 

-Miért próbálod tagadni? -kérdezte képmutatóan. 

-Mégis... mit..

-Tudok mindent. -mondta komoly tekintettel egyik kezét zsebre téve.

-Dave engedj el. -mondtam és kitéptem a karom a kezei körül és megpróbáltam Sharon után menni. 

Ha elkések...