Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

18.rész: Hétvége

-Mit érzel irántam? -kérdezte és az arca átváltott teljes komolyságba. 

*Írói szemszög*

Clarie remegő szájjal simult neki a pultnak és próbbálta összeszedni az elhagyatott gondolotait ami elég nehézkesek bizonyult mivel Dave folyamatosan fürkészte az arca minden szegletét.  Mikor a kapu csengőre lettek figyelmes, Clarie magába hálát adott a jövevénynek majd megkönyebbülten kifújta a levegőt, Dave idegesen a plafonra pillantott majd a bejáratiajtóra.

-Dave, Clarie! Megjöttünk! -szólalt meg Clarie anyja, Larin. 

-Nem úgy volt hogy holnap reggel jönnek? -kérdezte Dave feszülten. 

-De... -nyögte ki Clarie.

Clarie megdermedt tekintettel szugerálta végig a környezetét, pálinkás üvegek a kanapékon szanaszét, sörös dobozok a földön és a többi. A lány idegesen kotorászott a fiókba egy hatalmas szemetes zacskót keresve és az egyiket Dave kezébe nyomta majd a másikat erősen szorította és kezdte felszedni a üvegeket a földről teljes gyorsasággal. 

*Clarie szemszög*

Miután időbe sikerült mindent felszednünk a földről megakadt a tekintetem anya kedvenc vázáján ami filctollal össze volt firkálva gybe gyors a vázához siettem és mire odaértem anyáék jöttek be az ajtón így megpróbáltam kitakarni a vázát és enyhén remegő földbe gyökerezett lábakkal dermedten néztem rájuk.

-Hogy hogy ilyen korán... -kezdtem bele.

-Hamarabb vége lettek a vizsgálatoknak. -szakított félbe anya. -De minden jól sikerült. -örvendezett.

-Ez jó hallani. -mosolyodtam el majd Dave-re pillantottam hogy mondjon valamit de ott állt lazán szótalanul mellettem, mire megböktem a könyökömmel az oldalát. 

-Ja jó hallani. -ismételte meg. 

-De miért vágtok ti ketten ilyen mártír arcot? -kérdezte anya meglepődve. -Mindegy is. Clarie segítenél nekem egy pillanatra. -kérdezte mosollyal az arcán.

-öö mit? -nyögtem ki nagyot nyelve.

-Gyere ide. -hívott magához. 

Ha odamegyek akkor biztos meglátja a vázát...

-Na Clarie miért állsz ott? Gyere! -mondta és intett a kezével majd közelített. Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a vázát és elkezdtem felsietni az emeletre. 

-Clarie.. mégis hova viszed a vázát? -emelte fel a hangját anya.

-Izé... Larin mondani akarok valamit szóval.. -állt Dave anya elé hogy megakadályozza. 

-Mit szeretnél mondani Dave? 

-Szóval.. bocs így mindenért. -kezdte és idegesen megvakarta a tarkóját.

Milyen szép lett volna ha igaz is amit mondd.

Hevesen fellépkedtem a lépcsőn majd egy nedves ronggyal próbáltam letörölni a fekete bajuszt (?) amit valamelyik diák a suliból rá rajzolt. Hirtelen kinyílt az ajtó majd Dave jött be rajta és még ígyis próbálta feltartóztatni anyát. 

-Hé Dave engedj át. Nem mondom mégegyszer. -mérgesedett el anya majd Dave végül mellém sétált. 

-A váza.. -kezdte anya. -Melyik volt az? 

-Én. -vállaltam magamra.

-Bolond! Valójában én voltam. -kezdte Dave. 

-Mondom én voltam. -pillantottam rá Dave-re aggányosan.