Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

29.rész: Mit művelsz?!

 Hirtelen megragadott egy kéz és behúzott magával erősen a kis tornaszertárba. Kulcsra zárta az ajtót és ismerős alak állt meg velem szembe.

-Mégis mit.. -kezdtem felháborodottan, torkomban dobogó szívvel. 

-Most végig hallgatsz. -mondta határozottan Dave miután belém fojtotta a szót. 

-Nem Dave! Nem érdekel, láttam amit láttam. Elegem van a kifogásaidból, a magyarázkodásaidból! -kiáltottam rá. Ennek hatására Dave közelebb lépett neki nyomott a falnak majd az egyik kezét a fejem mellé támasztotta és úgy néztünk farkas szemet. 

-Mikor meglátott téged Elizabeth, nekem rontott. -hadarta el. 

-Az lehet. De mégis hagytad magad. -vágtam rá. Mire ő feszülten összeszorította az ajkait majd lepillantott a földre és idegesen újra mélyen belefúrta magát a tekintetembe. 

-Tévedsz. -mondta és milliónyi düh csillant meg a szemeibe. 

-Nem vagyok hülye. -mondtam és ellöktem magamtól az említett fiút majd az ajtó felé viharoztam amiben elfordítottam a kulcsot és kisiettem a kihalt folyosóra. Az egyik kezemet a számra szorítottam és üveges tekintettel hagytam el a bejáratot.

Másnap...

Különböző gondolatok cikáztak végig a fejembe míg pont becsöngetésre sétáltam be az osztályterembe. Lucy ahogy meglátott arrébb lökte szegény Casst majd felém sietett. 

-Te szent isten! Mi történt tegnap?! Miért nem vártál meg? -halmozott el Lucy a kérdéseivel és az aggódó tekintetével.

-Majd elmesélem. -mondtam és leültem a helyemre, ami ugye természetesen Dave mellett volt. 

A tanárnő belekezdett a magyarázkodásba majd hirtelen Dave-re pillantott aki unott fejjel csattogtatta a rágóját. 

-Megtennéd hogy kiköpöd a rágógumit Dave?! -csapott az asztalra a tanár. 

-Meg. -vágta rá és áthajolt az én térfelemre ugyanis a szemetes az mellettem volt. Míg vissza ment a saját térfelére addig folyamatosan bámult és szinte már lyukat égetett az arcomba. Egy kis idő elteltével elkezdett billegni a széken. Nem tudom miért de késztetést éreztem, hogy belerúgjak a széke lábába. Még mindig hatalmas düh és csalódottság van bennem. Ennyit azért csak meg érdemel nem?

Ahogy belerúgtam a szék lábába majdnem elvesztette az egyensúlyát és nem sok kellett hogy a földre érkezzen. Megkapaszkodott a hátunk mögött lévő padba.

-Shhh... ez.. -kezdte döbbenten az arcomat fürkészve míg én belehajoltam a füzetembe és a szám sarkán rajzolódott ki az elégedett mosoly. Az alkarjait az asztalra támasztotta majd áthajolt az én térfelemre és kereste a tekintetemet de figyelmen kívül hagytam. 

-Tanárnő. -lóbálta az egyik kezét a levegőbe Dave. 

A tanár idegesen megfordult és megdörzsölte az orrnyergét.

-Mondjad. -mondta a tanár.

-Nem értem az anyagot. -vágta rá,  nem törődve. 

Szép húzás..

-Majd a padtársad elmagyarázza. -harsant fel a tanár és fordult volna vissza a táblához de hirtelen felkaptam a fejem és magamra mutattam döbbent tekintettel.

-Igen te. Látsz Dave mellett mást? -szidott le a tanár majd vissza fordult a táblához, háttal nekünk. 

Okos húzás Dave. Jobb tervet nem is eszelhettél volna ki hogy szóba álljak veled.

Összeszorítottam a számat és továbbra is a füzetemet bámultam. 

-Clary? -kérdezte a tanárnő.

-Igen? -kaptam fel a tekintetem.

-Megkértelek valamire, nem? -vonta fel az egyik szemöldökét. Dave felé fordultam de ő már jóval közelebb volt így pár centi választott el minket, majd torkomban dobogó szívvel hátrahökkentem.

-Nem is érdekel téged az anyag. -suttogtam felé.

-Igaz. Más jobban érdekel. -fúrta belém a tekintetét rám célozva.

-Előbb kellett volna gondolkoznod, mielőtt Elizabeth szájában jársz. -vágtam oda dühösen mire a szemébe megcsillant némi harag majd karba tett kezekkel hátradőlt a székén. Az óra többi részében már nem is szóltunk egymáshoz.

Ahogy kicsöngettek Lucyval ültünk a padon mikor, Jeremy jelent meg kezében 2 forrócsokival amit odaadott nekünk.

-Köszi. -mosolyodtam el. -Leülsz? -kérdeztem.

-Ja, ja, ha már itt vagyok. -mosolygott és leült mellém. -Jobban vagy már? -kérdezte. 

A szám elől elvettem a forrócsokit és legszívesebben kipanaszkodtam volna neki magam hogy egyáltalán nem jobb, sőt egyszerre még szánalmasnak is érzem magam.

-Kicsit. -hazudtam. Nem akartam terhelni az én gondjaimmal mellesleg mégis csak Dave haverja, nem nézne ki valami jól ha neki panaszkodnék. Lucy rám pillantott. Tudta hogy hazudok úgy ismer már mint a tenyerét így inkább leszegezte a tekintetét. 

Hirtelen valaki a hátam mögött kivette a forrócsokit a kezemből mire felháborodottan hátranéztem. A hátam mögött álló Dave erőszeretettel kortyolt bele. Komolyan miközben iszik akkor is egy félisten kinézete van. Ahogy befejezte visszanyomta a kezembe majd zsebre tett kézzel vissza sétált a többiekhez.

-Ez megőrült?! Még ezek után képes....?! -kiáltotta el magát Lucy. 

Mindketten a felháborodott Lucyra pillantottunk aki már se perc alatt Davehez ért.

-Nem kéne leállítani? -kérdezte elgondolkozva Jeremy.

-Ilyenkor már mindig késő. -sóhajtottam majd Lucyék felé néztem aki ott ordibál Dave-vel.

Szakadozva kicsit sóhajtottam majd felálltam a padról Jeremyvel és oda sétáltunk Dave társaságához.

-Te tapló! Hogy lehet valaki ilyen bunkó?! -förmedt rá újból Lucy, de Dave mit sem törődve, a legjobb barátnőm szidalmazásait elengedte a füle mellett és a tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.

-Menjünk. -néztem Lucyra.

-Miért van az hogy mindenki másnak hiszel csak nekem  nem?! -vonta fel az egyik szemöldökét Dave. 

Próbáltam figyelmen kívül hagyni. Nem akarok vele beszélni. 

-Azt hiszed hogy szégyellek?! -emelte fel a hangját mire értetlenül ránéztem, és a tömeg is lassan körénk gyűlt. Dave megragadta a karom és felemelte mire mindenki  oda kapta a tekintetét.

-Jól nézzétek meg, ez a lány az akit szeretek. -mondta. Ennek hatására kicsavartam a kezem a szorításából. Hevesen dobogó szívvel és megdermedt tekintettel válaszoltam.

-Őrült vagy. -sziszegtem rá. 

"Ha elhagysz, veled mehetek?" ~Mental as Anything