Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

13.rész: Üzenet

-Dave engedj el. -mondtam és kitéptem a karom a kezei körül és megpróbáltam Sharon után menni.

Ha elkések...

Futó lépésekbe futottam a házba még a cipőt is elfelejtettem levenni és csak a cél lebegett a szemem előtt. Már ott állt Sharon anyával szembe, ijedten földbe gyökerezett a lábom majd Sharon elköszönt anyától és a másik ajtón kifelé indult, gyors megindultam Sharon utána de anya visszatartott.

-Clary.. -kezdte.

Ugye nem? Add hogy nem mondott semmit Sharon.. könyörgöm..

-Igen? -kérdeztem bizonytalanul.

-Miért nem köszöntél el Sharontól? -tette csípőre a kezét.

-Csak ennyi? -könnyebbülve fújtam ki a levegőt és lassult a szívverésem.

-Mi az hogy ennyi?? Tudod milyen udvariatlan voltàl? -förmedt rám és pakolgatta az edényeket.

Bevallom nagy teher esett le a vallamról hogy Sharon nem mondott semmit, de van egy olyan érzésem hogy ennek még nincs vége.

-Sajnàlom, csak mostanában stresszes vagyok. -mosolyodtam el kínosan.

-Ugye tudod hogy nekem mindent elmondhatsz ? -nézett anya aggódóan.

Egyet pont nem mondhatok el...

-Igen persze. -mosolyodtam el hamisan és a szobám felé vettem az irányt. Borzalom volt az egész éjszaka csak Dave üres szavai kongottak a fejembe.

Vajon igaz volt? Vagy megint szórakozás tàrgyàvà tesz..

***

Ahogy kiléptem az utcára megcsapta az arcomat a hűvös szél és motor hangra lettem figyelmes. Dave volt az, egyenesen elment mellettem mintha ott sem lettem volna. Ha valaha megfejtem annak körülbelül annyi esélye ha holnap kapnék egy diplomát. Szorosan összehúztam a kabátom a suli kapujàba és megsokszoroztam a lépteimet ugyanis mostmár biztos mindenki ellenszenves lesz velem és Lucyval a büntetés végett amit a fiúkra szabtak ki.

Kész csoda tényleg beteljesedett amit mondtam. Jósnőnek kéne állnom. Na jó azért ez elég kiszámítható volt.

-Hé Clary! Nagy bajban vagyunk. -karolt belém Lucy.

-Mi történt?

-A tegnap miatt.. az igazgató behívatott minket. -ràgcsàlta a szája szélét. -Idióta Cass, ha nem kötött volna belém.. -vetemedett el rajta a düh.

-Nem lesz baj. -próbàltam biztató szavakat mondani. De tudom hogy még mennyire nagy baj lesz ebből.

-Nocsak, nocsak nehogy kicsapjanak a suliból.. nagy kàr lenne érted. -sétàlt oda hozzánk Elizabeth a pincsi kutyàival.

-Te aztán mindent beleadsz az együttérzésbe. -vàgott Lucy vissza képmutatóan és karba tette a kezét.

-Valakinek kell. -mosolyodott el gonoszul Elizabeth.

-Mostmàr àllíts magadon Elizabeth. -mondtam farkasszemet nézve vele.

Elizabeth válaszul rántott egyet a vállán és elsétált a talpnyalóival.

-Egy hajszàl tart vissza hogy megfújtsam ezt a.. -emelte fel a hangját Lucy.

-Lànyok! Gyertek be. -jött ki az igazgatóhelyettes asszony és betessékelt minket az irodába.

-Megtudhatnàm mi volt az a tegnapi eset? -ült a székbe az igazgató és a papírokat rendezte.

-Ön szerint 2 lány tudja felügyelni Dave-t és Casst? -tette karba a kezét Lucy.

-Nem arról az esetről beszélek. Előtte. -dőlt hátra a székbe az igazgató.

-Cassel kezdődött az egész. -kezdte Lucy.

-Cass pont az ellenkezőjét mondta.

-Hazudik az a szemét! -jött ki Lucyból a düh.

-Menjenek. -sóhajtott nagyot. -Majd kitalálok maguknak is valami büntetést. -dörzsölte meg az orrnyergét. Ahogy kisétàltunk az irodàból Lucyt nemsokáig foglalkoztatta ez a téma.

-Mi történt veled tegnap? Egy csomószor kerestelek. -nézett rám Lucy.

-Összevesztetek Dave-vel?

-Sharon. -nyögtem ki életem legfájdalmasabb szavàt, Lucy megdöbbenve és sokkolódva bámult előre.

-Visszaköltöztek?! -akadt ki.

Bólintottam.

-Oh hogy az az alattomos... -kezdett szitkolózni.

-Hagyjuk is.. -fújtam ki a levegőt.

Később..

Az utolsó óráról is kicsöngettek mikor hazafelé tartottam meglàttam egy ismerős személyt közelíteni felém.

Matt?

Gyors megpróbáltam átmenni az út másik oldalára de egy autó sem akart megállni és a közelben még zebra sem volt.

-Hova tartasz? -ért oda hozzám és kivivóan méregetett

-Tavolabb menni mivel benne vagy a komfort zónàmba. -néztem az úttestet.

-Valami rosszat tettem? -tette zsebre a kezeit.

-Ne gyere közelebb. Àllj meg ott ahol vagy. -tettem fel a mutató újjamat.

Kihívóan ràmnézett.

-Elég idegesítő hogy folyton ez a barom rajtad lóg. -hallottam meg Dave hangját.

-Te mindig valahogy feltudsz bukkani. -kezdte Matt és felpattant a motorra majd elhajtott.

-Köszi... -fordultam Dave felé. Dave közelebb lépett és elkapta a csuklóm majd vàratlanul megcsókolt, próbàltam eltolni magamtól. De csak szorosabban magához húzott és hevesebben csókolt. A szívem kihagyott egy ütemet, nem tudtam parancsolni magamnak így viszonoztam majd elvàlltunk és csak most esett le számomra hogy mi történt.

-Mi volt ez... -kezdtem.

-Ne gondolkozz, csak gyere. -mondta és elindult hazafelé.

Nem ez nem helyes mi ütött belém? Parancsolnom kell az érzelmeimnek ha ez így megy tovább..

Az elmélkedésemet a telefonom szakította meg, üzenet érkezett.

Sharon: Ha bármilyen kapcsolatba bonyolódsz Dave-vel, garantálom hogy ki fog derülni a kis titkod.

Ideges pillantásokkal olvastam végig a sorokat, a lábam a földbe gyökerezett és Dave-re néztem aki előttem sétált és közben szívta a cigarettàt.