Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

20.rész: Titok

A földről felpillantva ijedten kémleltem végig a tartózkodási helyemet, egy-egy kis fény átsütött a sötét zöld levelek között. Mérhetetlenül megprördültem a tengelyem körül ugyanis neszt hallottam a közelből. 

-Na jó ne most parázz be, ez nem horror film. Ez nem horror film. -Egyre csak ezeket a monológokat tudtam magamban ismételni. 

A neszt avagy zajt egyre közelebb éreztem magamhoz és egy árnyékot pillantottam meg.

-Van ott valaki..? -mondtam halkan szinte már nyikorgás volt az egész. Az árnyékot jobban szemügyre véve egy hatalmas állat alakja volt. 

Medve?!

Farkas?!

Lassú léptekkel hátráltam és ahogy ráléptem a száraz sárga levelekre szinte recsegett alattam. Annyira csend volt hogy az a recsegés már fülsikító volt. A zaj már közelebb volt hozzám.

Nem akarok úgy meghalni hogy egy vadállatprédája lettem. Nem akarom.. 

Mondogattam és üveges lett a szemem majd rohamos nagy futásba kezdtem. A szívem és a tüdőm egyszerre majdhogynem kiugrott a helyéről, olyan érzés volt bennem mintha a hangszálaim elszakadtak volna ugyanis egy árva hangot sem tudtam kiejteni. Az a valami üldözbe vett és hallottam magam mögött a recsegéseket. Könnyes szemmel kerültem ki a sok keménykérgű fazuhatagot de beleléptem a sárba és megcsúszott a lábam majd elekezdtem zuhanni lefelé egy kisebb dombról. A hogy földet értem, másodpercek múltán háttal feküdtem és megmozdulni sem volt erőm. A bokám kificamodott, tele voltam felszínesebb és mélyebb karcolásokkal. De viszont az üldözőmet már sehol sem láttam, hallottam. 

Nem tudom meddig feküdhettem a hideg földön, de már a hold teljesen feljött habár nem vagyok jó az égitestek által megállapított időben de másfél órája már biztos itt fekhettem. Remegő ajkakkal lecsuktam a szemem és csak vártam vártam... mára már biztos keresnek. 

Újabb távoli zörgéseket hallottam, kimeredt tekintettel a szám elé emeltem az egyik kezem hogy még véletlen egy pisszenést se tudjak ki adni és dobogó szívvel meredtem előre. 

-Clarie! -hallottam meg azt a jól ismert hangot. Dave.

Megkönnyebültem megtöröltem a szemem, és zaklatottan figyeltem a felém futó alakra. 

Dave ahogy megpillantott sietve oda futott hozzám és leguggolt majd az írisz kék szemeivel végigmért és aggódóan magához szorított. 

-Mi faszt műveltél?! -emelte fel a hangját. -Egyátalán hogy jutott ilyen az eszedbe?! -szidott tovább majd mikor a tekintete a bokámra siklott elhallgatott. 

-Ez most lehet fájni fog egy kicsit. -mondta és az egyik kezét a térdhajlatomhoz emelte a másikat a hátamhoz és olyan könnyen felemelt mintha egy madártollnyi súlyom lenne. 

Kicsit felssziszenve néztem rá és a szemébe tömérdek aggódás és szomorúság csillogott. 

-Már mindenki keres téged. -mondta és úgy érztem egyre jobban halkul a hangja. 

-Dave, miért beszélsz ilyen halkan? -mondtam és akaratom ellenére kezdtem lehunyni a szemem. 

-Hé! Clarie! -mondogatta és éreztem hogy az arcomat enyhén paskolja. De nem bírtam fent maradni mellesleg rettentően fájt a fejem, több pislogás után lehunytam a szemem és elengedtem azt a minimális tartásomat. 

***

Fáradtan kinyitottam a szemem a hold fénye végig sütötte az ágyam és ott a fotelbe a fényhatására megcsillant Dave arca. Egyik kezével a fejét támasztotta és a fotelból is enyhén le volt csúszva. Akaratlanul is kicsit elmosolyodtam mert elég vicces pózban volt, a lábamra pillantva egy fehér gézzel volt bekötözve a bokám. A kezem a homlokomra érintettem és az is be volt kötözve körbe. Megpróbáltam kicsit feljebb ülni bár ez elég nehézkes volt és felszisszentem.

-Örülök hogy nem esett komoly bajod. -szólalt meg Dave halk rekettes hangján és kinyitotta a szemeit majd felkászálódott.

Szokatlanul kedvesen viselkedett, a zsémbessége teljesen eltünt.

-Mitől piros az arcod jobb fele? -kérdeztem meglepett tekintettel.

Talán megpofozta volna valaki..?

-Ez? -kínosa felnevetett. -Anyud volt. -tette hozzá.

-Tessék? -nyögtem ki. 

-Mivel miattam kerültél olyan messzire és sérültél is meg... Anyud teljesen kiborult és sírva zokogott szerintem még most is valamelyik szobába. Ez rosszabb mint a vázás eset. -nevetett fel. 

Nagyon jó érzés volt hallani hogy nem akármilyen anyukám van, aki foggal  körömmel harcol a gyerekéért de azért Dave-t is megsajnáltam egy kicsit elvégre nem miatta sérültem meg.

-Valóban.. -mosolyodtam el.

Ebben a pillanatba olyan tökéletes volt minden. Na jó a kibicsaklott bokámat kivéve. De Dave miért nem tudnál mindig így viselkedni?

-Clarie! -rontott be anya azt ajtón. -Hallottam Dave hangját így biztos voltam benne.. -kezdte és már a mondata második részét elzokogta és a meleg karjaiba zárt. 

-Az orvos azt mondta hogy nagyon szerencsésen megúsztad. Agyrázkodás, sebek, zúzódások. Hogy történtek ezek?? -nyögte ki anya és aggodóan megsimogatta az arcom. 

-Valami kergetett.. -elég volt ennyit mondanom és anya majdnem elájult az ágy szélén ülve. -és megcsúszott a lábam majd leestem egy dobról. -tettem hozzá. Anya a szája elé tette a kezét és még haragosabban rá pillantott Dave-re majd újra rám. 

-Anya ez nem Dave hibája. Mellesleg ő csak...-kezdtem de Dave félbeszakított.

-Megérdemeltem. -vágta rá.

Másnap...

Ajtó kopogásra lettem figyelmes majd Jeremy benyitott. 

-Jól vagy kicsi lány? Hallottam mi történt. -húzta el a száját és közelebb lépett majd az éjjeli szekrényre lerakott egy bevásárló szatyrot.

-Persze, bokakificamodáson meg pár karcoláson kívül nem történt semmi. -mosolyodtam el.

-Megkönnyebbülés. Amúgy jut eszembe hogy hogy Dave-ék házába pihensz? -szegezte felém a kíváncsi tekintetét mire az agyam elkezdett tömérdek hazugságok kutatásába. 

Nem mondhatom el hogy testvérek vagyunk..