Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

42.rész: Kitaláció

  -Szerelmes vagyok abba a lányba. És cseppet sem érdekel hogy a féltestvérem. -mondta el Dave nyugodtan a mondandóját mintha az időjárásról papolna. 
 A torkomon akadt a kimondott szó és már alig tudtam kiszűrni a mondat a másik felét mert a fülembe hallottam a heves szív dobogásom. Ami olyan volt mint egy időzített bomba. Ami bármelyik percben felrobbanhat. A mellkasom egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt. Anya és apa némán néztek rám és gondolom még mindig nem fogták fel Dave mondandóját. 

-H-hogy jutott ilyen az eszedbe?! -tátogtam el Davenak míg anya és apa lesokkolt állapotban volt. Anya felhorkantott és értetlenül megrázta a fejét és haragosan Dave-re pillantott. 

*Dave szemszöge*

Cseppet sem bántam meg ahogy kimondtam ezt a végzetesnek tűnő mondatot, sőt hamarabb kellett volna. Az apám felém pillantott és kérdően belevéste a tekintetét az enyémbe. A legkülönösebb az volt hogy nem azt kereste hogy hazudok-e vagy sem. Mintha már sejtett volna valamit. Nem tetsző arckifejezéssel tehetetlenül fordult a nevelőanyám felé mintha így próbáltak volna kommunikálni. A nevelő anyám gondolkodva megrázta a fejét és valamit motyogott maga előtt. Clary szólásra nyitotta a száját de a cserfes nevelőanyám megelőzte.

*Clary szemszöge*

-Dave most nincs itt az ideje viccelődni. -mondta hitetlenül anya.

-Én is így vélem. -értett egyet apa. Egyre kínosabb volt a légkör. 

-Én nem -kezdte Dave de mielőtt kimondhatta volna amit akart hatalmas gyorsasággal szeltem át a köztünk lévő teret és szembe érkeztem Dave-vel majd a kezemet rátapasztottam a szájára. 

-Az igazat megvallva csak egy végzős srác, Chris bántott meg. -improvizáltam közben kínosan mosolyogtam rájuk. Anya csípőre tette a kezét és végig mért, apa közben hümmögött. 

-Akkor most mégis miért fogtad be Dave száját? -vonta fel anya kérdőn a szemöldökét én meg ekkor kaptam észbe hogy még mindig a száján tartom a kezem. Kissé rémülve találkoztam a zöld íriszeivel. Dave tekintete átmenetileg fájdalmat sugallott majd rögtön mogorvaságot. Hirtelen el kaptam a kezem és elkezdtem tördelni az ujjaimat a hátam mögött annyira ideges voltam.

-Azért mert én akartam elmondani! Ez az én problémám és magam akartam szembenézni vele. -hadartam el életem legbénább hazugságát amire anyáék kételkedően méregettek de végül azt hiszem elhitték. 

-Akkor.. mi most... -kezdtem és az emelet felé néztem. 

-Rendben. Menjetek csak. -bólintott anya nagyot sóhajtva. Megindultam az emelet felé de észbe kaptam hogy Dave-t semmiképpen nem hagyhatom itt még mielőtt bármi felfordulást kavar, így megragadtam a feszült karját és kezdtem utánam húzni. Eléggé nehezemre esett így beálltam a háta mögé majd úgy kezdtem el tolni az emelet felé közben halkan szidtam. 

-Clary. -szólt utánam apa aminek hatására összerezzentem. 

Mi az már megint..?

A szívem a torkomba ugrott és enyhén megfordultam de a kezeimet nem vettem le Dave pulcsijáról mintha így megtudnám akadályozni hogy bármi hülyeséget csináljon. 
Komolyan mégis mit hihettem? A nevelő apám biztos rájött a béna hazugságomra és most készül leordítani a fejemet sőt....

-Majd mutasd meg nekünk ezt a Chris nevezetű srácot. -mondta apa egyhangún mire én megkönnyebbülten felsóhajtottam. Eléggé feltűnően. Mekkora idióta vagyok, Jézusom! Ha nem akkor most fogom magamat lebuktatni. Hülye, hülye, hülye! 

-Rendben. -erőltettem magamra egy hazug mosolyt majd tovább toltam Dave-t az emelet felé. Minél előbb elakartam hagyni azt a zárt teret, az egész szituációt egy kínzó kamrához tudnám hasonlítani. Egy jó nagy lelki kínzás.
Mikor a lépcsőhöz értünk Dave lassan és nyugodtan kezdett fel lépkedni zsebre dugott kezekkel míg én utoljára visszanéztem anyáékra aki elméletek gyártásába kezdtek. Fantasztikus! Egy hajszál választott el a lebukástól. 

-Mégis hogy jutott ilyen az eszedbe?! Ha nem hiszik el a hazugságomat szerinted mi lett volna?? -förmedtem rá de még mindig alig hallható hangerővel mert féltem anyáék bármelyik pillanatban meghalhatják. Dave még mindig előre nézett majd unottan oldalra fordította a fejét mintha szívességet tenne vele és tett egy lépést míg én a falnak nyomódtam.  A tenyerét megtámasztotta a fejem mellett és kissé lehajolt hogy egy szem magasságba legyünk. Vadul kalapáló szívvel nyeltem egy nagyot. 

*Dave szemszöge*

Lenyűgöző látvány volt ahogy Clary kitalálta azt az idióta hazugságot, még esélyem sem volt félbe szakítani. Elegem volt a sok titkolózásból, egyszerűen belefáradtam. Már tényleg nem érdekelt semmi. Átléptem azt a vonalat is amit nem szabadott volna. Megtámasztottam a kezem Clary feje mellett míg ő neki nyomódott a falnak és kissé összerezzent. Ajkai enyhén szétnyíltak mintha szólásra nyitná de megelőztem. 

-Semmi. Semmi nem lett volna. -ismételtem meg magam. Clary hitetlen pillantásokkal nézett rám. Valahogy mi ketten mások vagyunk, mindig is mások voltunk. Egymás szöges ellentétei. Talán ezért szerettem bele. Először kihívást jelentett számomra de utána már az életemet. 

A tekintetem lesiklott az ajkaira és próbáltam megtartani az önuralmamat. Próbáltam vissza fogni magam de ez az egész felemésztette az energiámat. Jobbnak láttam elmenni a közelségből különben tényleg nem fogok bírni magammal. 

*Clary szemszöge*

Dave hátrébb lépett és arrogáns tekintettel nézett rám majd megindult a szobája felé. A mellkasomhoz kaptam és lejjebb csúsztam a falon keresztül a földre. Alig tudtam magamat visszafogni. Tudom hogy nem szabadna, tudom hogy én mondtam ki a végszót de mégis vágytam rá. Pedig muszáj megtagadnom önmagamtól. 

Valószínűleg csak azért érzek így, mert ő az a férfi, aki soha, de soha nem lehet teljesen az enyém. Ő a tiltott gyümölcs, és az ilyesmi a könyvekben, filmekben baromi romantikus, de a való életben nem más, mint színtiszta gyötrelem...