Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

38.rész: Megsemmisítés

Kora reggel felriadtam arra hogy valaki zörög a konyhába. Lassan oldalra pillantottam, Dave átkarolva engem, úgy aludt. Közben szemügyre vettem az arca minden szegletét és elmosolyodtam. A konyhából még nagyobb zörgés hallatszódott és hogy valaki lépked fel a lécsőn. Riadtan kiugrottam az ágyból, közben végig néztem magamon. Felkaptam a földről a hosszú térdig érő pizsama felsőm és felvettem.

-Mi bajod? -nyöszörögte Dave álmosan úgy hogy nagy nehezen kinyitotta a szemét. Mielőtt válaszolhattam volna neki valaki benyitott. Mindketten az ajtó irányába kaptuk a fejünket, és hevesen dobogó szívvel nyitottam válaszra a szám. 

-Oh. -hőkölt anya hátra, minden bizonnyal meglepődött hogy itt vagyok Dave szobájába. 

-Én csak.. -kezdtem zavartan. 

-Jött felébreszteni. -vágta rá Dave teljes nyugodtsággal anya felé pillantva. 

-Oké, rendben. -mosolyodott el anya. -Majd gyertek enni. -tette hozzá és a hüvelykujjával hátra mutatott jelezve a konyha felé majd becsukta az ajtót. Megkönnyebbülten dőltem neki a ruhás szekrénynek és leszegeztem a tekintetem. 

Egyáltalán meddig vagyunk képesek titkolni ezt az egészet? 

És egyáltalán megéri?

Megéri a küzdés?

-Ez meleg helyzet volt. -sóhajtottam fáradtan. 

-Lehetett volna rosszabb is. -húzta fél mosolyra a száját Dave. Micsoda pozitivizmus! 

-Akkor én.. el megyek letusolni. -mondtam és az ajtó felé vettem az irányt. 

-Igen? Nélkülem? -kérdezte és gúnyos mosoly telepedett ki az arcára Davenak. 

-Te is tudod hogy kockázatos. -vettem halkabbra a hangerőm. 

-Szeretem a kockázatot. -mondta és közelebb sétált majd egy apró csókot lehelt a nyakamra. 

-Dave! Clary! -hallottuk meg anya hangját így szét rebbentünk majd paprika vörös arccal a tusoló felé vettem az irányt. Egyedül.

Egy fekete cicanadrágot vettem fel majd rá egy fehér pólót "Hug me" felirattal. Hagytam hogy a hajam leomoljon a vállamra és kisiettem a fürdőből. 

-Dave azt mondta kint megvár. -mosolygott anya. 

-Rendben, szia! -öleltem meg majd a kijárat felé siettem. 

-Clary.. -szólt utánam mire oda kaptam a fejem. -Örülök hogy már jól kijöttök a féltestvéreddel. -vigyorgott és kiült az arcára az anyai öröm ami nekem fájdalmas volt. Ha tudná hogy ez nem testvéri szeretet. Ha tudná hogy szeretem.. 

Visszamosolyogtam majd felkaptam a cipőm, a táskám az egyik vállamra és kisiettem. Dave-vel kézen fogva kisétáltunk a házból és egy ismerős alakot pillantottam meg. Sharon.. 
Kimeredt szemekkel nagy lendülettel kirántottam a kezem Dave keze közül majd ő felém fordult és hülyén nézett rám. Sharon is észre vett minket. 

-Most komolyan ezt akarod csinálni? -vonta fel az egyik szemöldökét Dave haragosan és megragadta a kezem. -Mert én nem. Nem fogok még itt is bujkálni.-fejezte be a mondandóját.