Szerelmes vagyok a féltestvérembe [SZÜNETEL]

25.rész: A sors fintora

Kihúztam magam után a teremből majd megszólalt a csengő de most az egyszer nem érdekelt. 

-Még a végén rossz kislány leszel, ha sokáig mellettem maradsz. -kezdte és ki villantott egy gúnyos mosolyt. 

-Eh.. ne zavarj össze! -mordultam rá mire ő átfordított a tengelyem körül és a falhoz simultam. 

-Pedig annyira élvezem. -mosolygott pajkosan és elkezdte csókolgatni a nyakam. 

-Vissza kéne mennünk.. -mondtam és próbáltam zavarodottan eltolni magamtól de nem engedte. A fülem mögé söpört egy tincset majd megcsókolt és maga után húzott.

-A terem a másik irányba van. -mondtam hüvelykujjamal hátra mutatva.

-Ki mondta hogy visszamegyünk? -mondta egy "rossz fiús" mosoly kíséretében. 

Szóval akkor lógni akarsz..

Ahogy kiértünk a suliból a portás férfi szaladt utánunk már amennyire csak tudott. A levegőt kapkodva, és a kezeit térdeire támasztotta majd ordított utánunk.

-Hé, fiatalok! -kiáltott utánunk de addigra Dave felpattant a motorra és én is majd szorosan átkaroltam. 

A gázra taposott és leállította a motort amikor egy hatalmas gördeszkapályához értünk. Mindketten leszálltunk majd érdeklődve pillantottam rá ahol egy csomó srác nevetett és gördeszkáztak.  

-Dave! Ezer éve nem láttalak. -jött oda egy szökés-barnás hajú srác, hóna alatt egy gördeszkát cipelve. 

-Ja, rég volt. -pacsizott le Dave a sráccal. 

-Jó újra látni. -mosolyogva biccentett az idegen. -És ki ez a gyönyörűség? Egy újabb 1 hetes kapcsolat? -vonta fel az egyik szemőldökét a fiú nevetve. 

Megrökönyödve néztem Dave-re akinek letőrlödött az arcáról a mosoly. 

-William vagyok. De neked csak Will. -nyújtotta ki a kezét felém és rám kacsintott. 

-Clary. -fogtam vele kezet. Ahogy besétáltunk a pályára az összes srác abbahagyta amit csinált és meglepődve néztek ránk, majd páran odasétáltak hozzánk. Dave-t magára hagytam a fiúkkal és leültem egy padra a gondolataimba zárva. 

-Szia! -ült le mellém egy lány. -Nem láttalak még itt. Újonc vagy? -mosolygott.

-Nem, nem, Dave-vel jöttem. -mosolyogtam.

-Dave-vel? Micsoda csoda... amúgy Lydia vagyok. -nevetett fel. 

-Clary. -mosolyodtam el. 

Felpillantottam a pályára és Dave ott gördeszkázott a többiekkel, le sem tudtam venni a szememet róla. 

-Hahó. -integetett az arcom előtt Lydia. 

-Oh bocsi. -kínosan nevettem. Dave oda gurult a gördeszkájával majd letett egyet elém mire kérdően rá néztem.

-Feletsd el. -vágtam rá és erősen tiltakoztam a kezemmel is. 

-Akkor úgynézki gyalog mész haza. -adta elő a "hatalmas" színészi tehetségét és gúnyosan mosolygott.

-Most zsarolsz? -kérdeztem. Erre Dave felém hajolt úgy hogy csak pár centi választotta  el az arcunkat egymástól.

-Ahogy szeretnéd, veheted annak. -mondta és felhúzott a padról. Végül ráálltam a deszkára és Dave megragadta a kezem.

-Nagyon cukik vagytok meg minden, de elindulunk ma még? -kérdezte Will és felvonta az egyik szemőldökét majd odagurult a motorjával hozzánk, háta mögött Lydia karolta át. Leszálltam a deszkáról ahogy Dave is és elmentünk a fekete motorjáért majd végül Lydiáék mellé gurult a járművel. Szorosan átöleltem Dave-t majd a gázba taposott és az otthonunk előtt kötöttünk ki. Lepattantunk a motorról majd Lydia és Will is. 

-Wao.. -ámult el Lydia a házra pillantva. Dave megfogta a kezemet és kinyitotta a kaput, a 2 "vendégünk" előszeretettel sétált be majd meghallottam hogy valaki a nevemet kiáltja. A szívem a félelemtől a torkomban ugrott. Az életem elrontója hangja volt. Játszott, álhatott kedvességgel, az utca túloldalán. 

-Clary! De rég találkoztunk már! -jött át az úton és szembe ért velünk Sharon. Teljes erőmből próbáltam kirántani a kezem Dave kezei közül aki furcsán nézett rám. Sharon fenyegető pillantásai a kezünkre vándoroltak majd visszapillantott rám. Gúnyos mosolyra húzta a száját. Farkasszemet néztünk egymással. Egyre feszültebb és feszültebb volt a légkör. 

-Gerlepár jöttök már? -kiáltott Will miközben beletúrt a hajába. Ez rá tett még egy lapáttal az egészre. Földbe gyökerezett lábbakkal megsemmisültem  álltam a vipera előtt, magyarázatokat keresve.