A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Álomnak hitt valóság

Álmomban egy elég...hogy is mondjam? Talán a furcsa szó rá a legjobb. Igen. Egy nagyon furcsa helyre kerültem. Hatalmas fák magasodtak fölém, az égbolton repülő szigetek úsztak. A róluk lelógó indák közül néhány a földig ért. Pár 100 méterre tőlem az erdő végét véltem, ezért elindultam. Szinte alig haladtam valamicskét előre, amikor valami elsuhant mellettem . Földbe gyökerezett lábakkal álltam az erdő közepén és nem mertem megmozdulni. ,,Mivan ha egy oroszlán? Elkap és felfal." Ilyen és ehhez hasonló lehetőségek fogalmazódtak meg bennem. Viszont amikor megláttam egy embert az egyik fa mögött nem tudtam eldönteni, hogy örüljek vagy meneküljek. Mindenestre megszólítottam.

- Öhm... szia. Neharagudj, meg tudnád mondani, hogy hol vagyok?- a lány nem mozdult csak állt és bámult rám. Nem úgy tűnt, mint aki válaszolni akar. – Értesz engem? Hahó! Várj! Mit akarsz azzal?- kérdeztem rémülten, mikor egyszer csak egy kést hajított felém. Épphogy ki tudtam kerülni. Esküszöm engem valaki nagyon nem szeret ott fönt.

- Te megvesztél? Meg akarsz ölni?

Erre ő csak mögém mutatott. Egy ideig gondolkoztam, hogy tanácsos lenne-e megfordulni, de minden mindegy alapon szememmel követtem az általa jelölt irányt.

Sokkos állapotba kerültem. ,,Ez kutya... vagy ló?"- kérdeztem magamtól. Az állat nagyon érdekesen nézett ki, de nem tudnám megnevezni a fajtaját. Kutya mérete volt mégis leginkább egy lóra hasonlított. Lábai nem patákban, hanem karmokban végződtek, s a szőre is hosszú és szutykos volt. Kissé megnyugodtam, hogy nincs szándékában megölni engem. Legalábbis reméltem.

-Gyere velem.- pedig már azt hittem, hogy nem is ért engem. Az előbbirek után szófogadóan és kérdések nélkül követtem, hiszen mást nem nagyon tudtam csinálni. Azonban furcsáltam egy-két dolgot. Tudtommal ez egy álom, de nagyon is valóságosnak tűnik. Bármihez hozzáértem éreztem fizikálisán is. Úgy gondoltam, hogy kezdek megőrülni. Valószínűleg ez nem is lett volna olyan elképzelhetetlen a folytonos terror mellett, amelyben éltem.

-Alíz Tonkin vagyok, egy tünde. Te ki vagy és mit keresel Tenikben?- hogy hol? Tündék? Ez az álom egyre őrültebb és őrültebb lesz.

-Figyelj, tudom, hogy ez egy álom ezért nem nézlek hülyének, de ekkora baromságot sem hallottam még.- akadtam ki teljesen.

-Nem tudom ki vagy és honnan jöttél, de gyanítom, hogy halandó lehetsz. Csak az emberek ennyire sekélyesek és nem látják a fától az erdőt.- ez valóban egy tünde? Inkább mondanám egy hárpiának.

-Diana True vagyok. Barátoknak Dia. Szóval te szólíts csak nyugodtan Diananak.- mosolyogtam rá gúnyosan. Mint aki meg sem hallotta a sértésem egyszerűen csak tovább sétált.

- Héé! Állj már meg. Mégis hova megyünk?

- Menedékbe. Tudod az a szörny egy Tabi volt. És általában nincsenek egyedül. Semmi kedvem összetalálkozni egy csoporttal és a te segged mentegetni.- milyen kedves.-Szóval... azt mondtad, hogy álmodsz igaz? Rég nem járt már itt ember. Az álom lehet egy kapu Tenikbe, de általában csak kivételeseknek és okkal nyílik meg. Ahogy elnézlek nem találom ezt az okot.- húzta fel gúnyosan szemöldöket, miközben féloldalasan hátrapillantva lenézően végigmért.

Kezdett felidegesíteni a csaj. Ha tovább borzolja az idegeimet én esküszöm megütöm. A rendellenesen hosszú hajánál fogva cipelem fel az egyik lebegő szigetre és lehajítom onnan.

- Szóval ... Alíz. Megköszönném ha elmagyaráznád mi folyik itt. Még ha nem is fogok neked hinni, de legalább a következő fogalmazás dolgozatom fantáziadús lesz.

-Fogalmazás dolgozat?- motyogta magában - Mint már mondtam Tenikbe kerültél, a halandó világgal párhuzamos dimenziók egyikébe. Több dimenzió is létezik. Vernárban a vámpírok élnek, Statemben a boszorkányok, Sellamban a vérfarkasok, Hekanban a sellők, itt Tenikben pedig a tündék. Persze vannak angyalok és démonok is, de talán az ő lakhelyüket nem kell magyaráznom. Na tehát... mint mondtam mindegyik faj külön dimenzióban él, de az embereken kívül mi mind képesek vagyunk köztük utazni. Majd folytatom, de most fel kéne mászni. Mondd kérlek, hogy magadtól is fel tudsz jutni és nem kell a nyakamba vegyelek.- az még oké, hogy az iskolában úgy ahogy felmásztam a kötélre, de ennek az indának oltári magasan van a vége. Úgy érzem meg fogok halni.