A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Egyetlen kívánságom

Csak álltam az egykori uralkodóval szemben és vártam, hogy kezdjen bele a magyarázatba.

- Szeretnék neked mindent elmondani, de úgy gondolom, hogy erre egy sokkal alkalmasabb helyen kéne sort kerítenünk. Ráadásul a barátaid is eléggé kifáradhattak a harcban. Menjünk el a kastélyba. Az átjáró miatt ne aggódjatok. Ha bezárul, akkor majd én nyitok számotokra egy újat, de úgy vélem, hogy ez számodra sem okozna nehézséget Diana.- mondandója befejzete után egy pillanatra elsötétült előttem a világ, majd nem sokkal később a már ismert kastély udvarában találtam magam. Pontosabban nem csak én, hanem az összes tanácstag is, akik semmit sem értve bámulták Vincentet. Arcad egyből felismerte egykori uralkodóját. Tisztelettudóan meghajolt előtte, majd felordított dörmögő, mély hangján. A következő pillanatban több 100 sárkány szállt alá az égből, akik Arcad példáját követve egytől egyig hódolatukat fejezték ki Vincent felé.

- Barátaim. Oly sok éve nem találkoztunk már. Azóta sok mimden történt. Többek között az uralkodótok sem én vagyok már, de minden bizonnyal ezt ti is érzékelitek. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Diana Elizabeth de la Roset, a sárkányok következő Uralkodóját.- szónoklatát követően jelezte nekem, hogy menjek oda. Bátortalanul indultam meg. Mikor oda értem mellé, ő óvatos mozdulatokkal húzta le fejemről a csukját, mire a tanács körében hitetlen morajlás futott végig. Hát igen... nem rám számítottak a legtöbben.- Most már nyugodtan megszabadulhattok a személyazonosságotokat leplező köpenytől. Azt tanácsolom menjünk be a trónterembe és ott majd mindent elmondok, amit tudni szeretnétek.

Mindnyájan Vincentet követve lépkedtünk a felénk magasodó palota irányába. Egy aprócska sárkánykarom azonban megállított.

- Felség...- lenéztem a kis kölyöksárkányra, aki bátortalanul meredt rám. Leguggoltam hozzá és úgy tettem fel kérdésem.

- Mondd, mit szeretnél csöppség?

- Köszönöm, hogy felébresztett minket álmunkból felség.

- Mindannyian köszönettel tartozunk.- szólalt meg egy másik, kifejlett sárkány is.

- Hálásak vagyunk. 

Mindannyian elkezdtek nekem hálálkodni. Körbeálltak, majd fejüket lehajtották. Vincenték is megálltak a hangokra, majd érdeklődve néztek vissza ránk. Láttam Vincenten az elégedett mosolyt. Büszke volt rám és ez engem is elégedettséggel töltött el.

- Álljatok fel. Hivatalosan nem vagyok az Uralkodótok. Igazán nem szükségesek az ilyen formalitások.- pirultam el zavaromban.

- De felség...- szólt hozzám egy arany színben pompázó sárkány, kinek mondandóját Arcad szakította félbe.

- Lydia...

- Arcad... azt hittem te meghaltál a nagy háborúban.

- Én is ezt hittem rólad.

Arcad és - ezek szerint - Lydia egymás szemébe meredtek és nem úgy tűnt, hogy egyhamar találnak más elfoglaltságot.

- Javasolnám, hogy hagyjuk őket magukra. Menjünk be.- hallottam meg Vincent szavait.

Ezek után már semmi nem akadályozott abban, hogy a trónterembe jussunk, ahol egy hatalmas kőasztalt álltunk körbe. Az asztalnál mindenkinek meg volt a saját helye. Minden tanácstagnak a fajtájára jellemző szimbólum volt bele vésve az asztallap szélébe. Én Vincent mellett álltam a sárkányos jelképnél természetesen.

- Most már hivatalosan is köszöntelek titeket. Számos megvitatninvalónk van. Kezdjük azzal, ami leginkább érdekelhet titeket, hogy miért én voltam elzárva a gömbbe és miért nem Christopher. Hogy elejét vegyem a rosszmájú találgatásoknak előre elárulom, hogy eredetileg Christopher börtöne lett volna. Annak idején Lucifer és Isten közös erővel tudták csak legyőzni Christophert. Készítettek egy kristálygömbböt, mely képes megfékezni a Winterel nagyurat. Ehhez a Pokol Láncára és a Menny Harmatára volt szükségük. A Lánc egy darabja egy ideje már Diana kezén díszeleg. Később ennek az okát is megtudhatjátok. A Harmat pedig a mennyei folyó víze, mely megtisztítja a bűnös lelkeket. Általában vallatásra használják mindkettőt mert a bűnösöknek velük való érintkezés nagy fájdalmat okoz. De vissza a fő cselekményszállhoz... Christophernek mindig is tüske voltam a szemében. Arcadat akarta, a sárkányokat, a trónt. Számos gyilkossági merényletet tervezett ellenem. Ezek mimd kudarcba fulladtak. Ezt megelégelve saját maga jött el értem. Sikerült legyőznie, de volt még annyi lélekjelenlétem, hogy látomásom lejegyezzem, valamint egy utolsó varázslatot is sikerült végrehajtanom. Az Úrral és Luciferrel már előre megtárgyaltuk a Christopher elleni támadást. Tudtam, hogy a megölésemmel a Winterell hatalma csak tovább nőtt, ezért is kötöttem lelkem a földhöz, mindaddig, míg Christophert le nem győztük. Így hozzá tudtam járulni győzelmünkhöz, de egy valamivel nem számoltam. Alábecsültem őt. Máig az emlékezetembe égett ördögi vigyora, melyet rám vetett. Előre eltervezte az egészet. A gömbbe való elzárása előtt észrevétlenül cserélte ki lelkem a sajátjával. Míg engem örök fogságra ítélt, addig az ő lelke darabokban több ezer éven át vándorolt... míg rád nem talált. Érezte a belőled áradó erőt, mely kísértetiesen hasonlít az övére. Ezt kihasználva kapcsolódni tudott lelkedhez és csak az adott pillanatra vár, hogy uralni tudjon. Ezért hordja Diana a csuklóján a Pokol Láncának egy darabját. Ez valamelyest visszaszorítja Christophert, de mind tudjuk, hogy véges az időnk.