A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Kezdetleges bizalom

Kerek 5 percig tátott szájjal bámultam Laura kék szemeibe. Valószínű ezt az időt meg is háromszoroztam volna, ha barátnőm nem unja meg és csukja be a szám.

- Most komolyan azt hitted, hogy nem ismerem fel a legjobb barátnőmet? A mozgásod, a gesztusaid mind ismerősek voltak. Ráadásul kitűnő szaglásom van. Tudom, hogy én sem mondtam el egy nagyon fontos dolgot, de nálunk az a szabály, hogy embernek tilos felfedni magunkat. Mivel erősen gyanítom, hogy te messze állsz egy halandótól, ezért nem probléma, hogy elmondom neked, hogy alakváltó, azaz vérfarkas vagyok. Úgy nevezed, ahogy tetszik. És most te jössz. Ki vagy te? Az előtt nem éreztem rajtad soha ezt a természetfeletti illatot. Azt tudom, hogy a de la Rose uralkodót véded, de ezenbelül ki is vagy?

És ezt egy szuszra végigdarálta. Én csak kapkodtam a fejem a kérdések hallatán.

-Én...- egyszerűen nem tudtam, hogy mit is válaszoljak. Nem akartam a legjobb barátnőmnek ismét hazudni. Nem akarok senkinek sem hazudni. De mégis... nem tehetek mást.- Én csak egy egyszerű testőr vagyok. Az Uralkodónak tetszettek a harci képességeim és ezért maga mellé vett, én pedig természetesn lecsaptam az ajánlatra.

- Igen, ez érthető. A harci tudásod még az enyémen is túltesz, ami nagy szó, mert még a hím farkasokat is leszoktam nyomni a falkában. Persze átváltozva esélyed sem lenne ellenem.-ha tudná...ha elmondhatnám neki.- Egyébként nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy egy visszavágót követelek. Nagyon élveztem a harcot. Nem sok olyan jó ellenfél van, mint te.

Természetesen belegyeztem egy újabb összecsapásba, melyre a közeljövőben majd sort kerítünk.

Egész délután beszélgettünk, szórakoztunk Laurával, főleg amikor felvetette az ötletet, hogy 18 éves fejjel kezdjünk el bújócskázni. Koromat letagadva nagy örömmel egyeztem bele.

Már 20 perce dekkoltam egy fán a házunk mögötti erdőben, de barátnőm még nem akadt a nyomomra. Jobb elfoglaltság híján gondolkozni kezdtem életem legújabb momentumain. Most kezdhetném a szokásos szöveget, hogy "miért pont én?", de ezt nem fogom megtenni. Nem az én asztalom. Ezt szánta nekem a sors és kész. Bele kell törődnöm és a lehető legjobbat kihoznom magamból. Ezért is nem értem Ericet. A kötelességtudatom nem hagyná, hogy elmeneküljek a feladataim elől. Nem értem a viselkedését sem. Egyszer kedves, de az esetek túlnyomó részében egy hatalmas nagy paraszt. A tanács tagjaira térve; mindegyikük nagyon erős. Azonban mint mindenkinek, az erősségeink mellett vannak gyengeségeink is. Alíz tudja, hogy ki vagyok valójában. Neki a elég nehéz dolga van. Tartani a titkom, közben úgy védeni unokabátyám, mintha én lennék ő. Michel és most már Laura is tudja, hogy közöm van ehhez az ügyhöz. Ha rajtam múlik, akkor ennél mélyebbre nem is ássák magukat ebben a témában. A legeslegnehezebb dolga mégis leginkább Marcusnak van. Látom rajta, hogy nincs ínyére ez a "cseréljünk szerepet játék"- főleg most, hogy alakul közte és Michel közt valami-, mégis megteszi, mert fontos vagyok számára. Nem tudnám neki eléggé meghálálni mindazt, amit értem tesz, de azt megígérhetem, hogyha ennek a kalamajkának vége, akkor ezerszeresen köszönöm majd meg neki.

Hogy számomra milyen ez az új élet? Hát nem is tudom... Talán két szóban tudnám jellemezni: izgalmas és rettenetes. Izgalmas, mert az eddigi sanyar, monoton életem egy csapásra változott meg és bárhogy is tagadnám ezt nagyon élvezem. Mindig is erre vágytam. Ezzel ellentétben rettenetes... rémisztő arra gondolni, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetem valamelyik szerettemet, hogy akármikor elrabolhatnak, egy szempillantás alatt megölhe...

Gondolatmenetemet egy éles és egy sokkalta mélyebb sikoltás zavarta meg. Félelemérzetem abban a pillanatban szorult hátra. Testem önkéntelenül mozdult a keserves sikoltások irányába. Ereimben pezsgett a vér a segélykérő hangokat hallva. Mintha nem is én irányítanék, mintha nem lenne hatalmam a saját testem felett és nézőként követném nyomon az eseményeket, mint egy elcseszett film premieren.