A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Semmi közöd hozzá

Egy sötét teremben ébredtem. A falon csak egy apró ablak kapott helyet, melyen a fénynek esélye sem volt beszökni. Egy ajtóval szemben feküdtem, egy meglehetősen rozoga ágyon.

Éppen csak felültem és fájlaltam sajgó kobakom, amikor az ajtó kitárult és az a férfi lépett be rajta, aki leütött.

- Helló, aranyom. Látom felébredtél. Ideje volt. Kezdtem már unatkozni.- mondta perverz mosollyal.

Ha eddig paráztam, akkor most szó szerint rettegtem. Közeledni kezdett felém, miközben az ingjét levette és a nadrágja övcsatjával szórakozott.

A sokktól gondolkodni sem volt erőm. Ilyen helyzetben még nem voltam, ezért teljesen ledermedtem. Csak feküdtem ott, mint egy darab fa. Ahhoz sem volt elég lélekjelenlétem, hogy használjam az erőmet. A férfi leszaggatta rólam a felsőm, a harisnyám és a térdzoknim is ugyanerre a sorsra jutott. Mikor a nadrágomat akarta leszedni, akkor tértem magamhoz a sokkból és már mozdítani is akartam a kezem, hogy meggyújtsam a rajta maradt nadrágot, azonban ő felfigyelt hirtelen mozdulataimra és a kezeimet az ágyhoz bilincselte.

- Nem ma jöttem le a falvédőről, aranyom. Találkoztam én már boszorkánnyal, vámpírral és még sok más söpredékkel, ezért tudom, hogy amikor az erőtök még kiforratlan csak a kezeitek segítségével tudtok eléggé koncentrálni arra, hogy használjátok is azt. Na... hol is tartottunk?

Sajnos teljesen igaza volt ennek az alaknak. A kezeim nélkül egyenlőre tehetetlen vagyok. A férfi a nyakamat kezdte el csókolgatni, a melleimet fogdosta, miközben én eszeveszetten ficánkoltam alatta... sajnos nem sok sikerrel. Levette rólam a nadrágot. Már csak egy bugyi takart, ugyanis a melltartómat is elhajította a szoba tulsó sarkába. Könnyeim patakzottak. Inkább a halált kívántam, mint azt, hogy megszégyenítsenek.

Fogvatartóm már alsóneműm készült lehúzni, amikor kivágódott az ajtó és berobbant rajta Eric. Mikor meglátta szorult helyzetem egy pillanatra lefagyott, majd hatalmas dühvel a szemében lerántotta rólam a férfit és behúzott neki egy hatalmasat, aki ettől ájultan terült el kövön. Én amennyira tudtam összegömbölyödtem és megállíthatatlanul zokogtam. Megmentőm leszedte rólam a bilincset, rám terítette farmerkabátom, és nyugtatólag ölelt át. Jól esett a közelsége. Megnyugtatta zakatoló szívem, mely a nap 24 órájában Őérte dobogott.

- Shhh... ne félj. Itt vagyok. Soha többet nem hagylak magadra.

- Ezt valahogy nehéz elhinnem. A bulin is jól elvoltál nélkülem Kornéliával.- legnagyobb bánatomra hangomból kiérződött a féltékenység.

- A magánéletemhez semmi közöd.

Kemény szavai éles tőrként érték szívem. Szó nélkül álltam fel, kapkodtam magamra cuccaim, majd indultam a kijárat felé. Kint Arcadot láttam oldalán Marcussal, akin rajta volt a köpeny. Elöttük pedig Alicia és Katherina álltak, akik éppen most kapták meg a jelet. Katherina a nyakára, Alicia a tarkójára. Nagy lendülettel kaptam vissza fejem Arcadra. Bizonyára lecsúszott az ujjamról a gyűrű, amikor az a férfi leütött és ezért Arcad tudott szólni Marcusnak a történtekről. Mekkora szerencsém van. Azt hiszem ezzel ki is ürítettem a szerencse ládám.

- Minden rendben? Ne haragudj, hogy belekevertünk ebbe.- mentegetőzött Alicia.

- Semmi gond.- ha tudná, hogy én mibe kevertem bele...- Az én...- mondatomat Arcad fájdalmas, dörmögő hangja szakította félbe.

Kiderült, hogy elrablóink erősítést hívtak, ezért most számottevően többségben voltak. Náluk volt az előny, főleg, hogy én nem használhatom az erőm Ericék előtt. Nem sokkal később láttam meg, hogy Arcad lábából egy penge áll ki. Elöntött a düh. Ki merte megsebezni a sárkányomat?! Amilyen hamar csak tudtam beálltam egy vastagabb fa mögé és felöltöttem páncélom. A köpenyem csuklyáját pedig a fejembe húztam. Szerencsére ebből Eric és a két lány semmit nem vettek észre, mert már jelentősen bemelegedtek a harcba.