A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Itt az idő

Az idő mintha megfagyott volna körülöttünk. Gondolataimat sem hallottam zakatoló szívem hangjától, mely a szeretett férfi reakciójára várt. Eric kitágult szemekkel meredt maga elé, ráadásul telt ajkai is kissé résnyire voltak nyitva. A vérem perzselő lávaként csordogált ereimben, arcom vörösebb volt, mint a Pokol legrakoncátlanabb lángja, izzadt tenyereimet már nem egyszer töröltem meg nadrágomban, de mindhiába, hisz ugyanúgy nedvesek lettek, mint előtte.
- Tudod mit? Ezt beszéljük majd meg, amikor visszatértünk. Rengeteg időnk van még hátra, de ez az ügy nem vár halasztást.- hebegtem, s néhol megakadtam a szavak kiejtésében.
Eric hirtelen kapta rám a fejét, mintha most ébredt volna fel egy gyönyörű álomból. Szemei csillogtak, mintha éppen könnyezett volna.
Az ajtó felé vettem az irányt, azonban a karomnál fogva Eric visszarántott magához.
- Én most szeretném megbeszélni. Lehet, hogy nem lesz több alkalmunk beszélgetni. Mi van akkor, ha ebben a csatában odaveszünk? Ha arra a pontra jutunk, akkor nem akarom majd megbánni, hogy elszalasztottam ezt a lehetőséget.- suttogta füleimbe.
- Nem fogom hagyni, hogy elveszítsük egymást. Végre együtt lehetünk, végre bevallottuk az érzéseinket, s levetkőztük a gátlásainkat. Nem fogom hagyni, hogy ez a pillanat kárba vesszen. Szeretlek, Eric.
- Én is szeretlek... mindennél jobban.
Meghitt pillanatunkat Laura szakította félbe, mikor kopogás nélkül rontott be az ajtón. Ijedségünkben hamar eleresztettük a másik ölelő, védő karjait.
- Elnézést kérek a gerlepártól, nem akartam megzavarni semmit. Vincent azonban türelmetlen. Megnyitotta az átjárót számunkra és már csak rátok várunk.- dorgált meg minket mosolyogva, majd behúzta maga után az ajtót.
- Azt hiszem ideje lenne mennünk...- suttogtam elérzékenyülten.
- Igen, mennünk kellene.- adott igazat nekem.
Magamhoz vettem az ágyamra kikészített dolgokat,majd az ajtó felé vettem az irányt. Mielőtt azonban kiléptem volna Eric visszarántott magához, s egy szenvedélyes csókot lehelt ajkaimra. Gondolkozás nélkül viszonoztam közeledését, azonban legnagyobb sajnálatomra ismét félbe szakítottak minket.
- Gerlepár! Ideje lenne indulni. Később is be tudjátok pótolni az elmulasztott éveket.- kiabált be a szobába Laura.
Ericcel egymásra vigyorogtunk, majd elindultunk a csarnok felé, ahol Vincent, s a többiek már türelmetlenül vártak ránk.
- Na végre, már azt hittem, hogy még jövő héten is rátok kell várnunk.- morgott magába Demon.
- Sajnálom, most már mehetünk.- mosolyogtam a többiekre.
Egymás után léptünk az átjáró vizes
örvényt idéző kékségébe. Mielőtt teljesen elnyelt volna az átjáró meghallottam egy halk hangot, mely valószínűleg csak önmagának intézte a kimondott szavakat, azonban a hallottak mégis örömteli mosolygásra késztettek.
- Én nem sajnálom...

- Hol vagyunk?- teszi fel jogosan kérdését Demon.
Kis társaságunk egy hatalmas erdő közepén találta magát. Meg voltak döbbenve, hisz egyikük sem értette, hogy mit keresünk a nagy semmi közepén.
- A Los Angeles melletti erdőben vagyunk. Van itt egy ház, mely mélyen, eltejtve az erdő sötétjében áll. Ha odaérünk, akkor megértitek majd, hogy miért is vagyunk itt. Legyetek óvatosak! Gyanítom, hogy az erdőt figyelik a Winterellek, s minden bizonnyal már tudomást is szereztek itt létünkről. Bár úgy sem fognak az utunkba állni, hisz úgyis tudják hová tartunk.- válaszoltam a feltett kérdésre.
- És hová is tartunk pontosan?- adott hangot kiváncsiságának Eric miközben belém karolt.
- Christopher fészkébe...