A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Szègyenfolt

- És miért költöztetek ide?-tettem fel a sokadik kérdésem, miközben a házuk felé sétáltunk. Időközben írtam Marcusnak, hogy este jelenésünk van Hope Lewisnél.

- A családomnak fegyverboltjai voltak Európában, de nem profitált eléggé, ezért ide költöztünk Amerikába , hisz itt a fegyvertartási szabályok kevésbé szigorítottak, emiatt kelendőbb is az árú.

- Akkor bizonyára jártas vagy ebben a témában...

- Igen, eléggé. Szinte minden fegyvert ismerek és használni is tudom őket.

- Wow. Én csak a harcművészeteket ismerem. Modern fegyver még sosem volt a kezemben.

- Mit szólnál, ha egyszer átjönnél hozzánk? Van gyakorló pályánk is. Kipróbálhatnád őket.

- Ez nagyszerűen hangzik. Azt hiszem élni fogok a lehetőséggel.

Sok mindent megtudtam Hoperől. Már csak az a kérdés, hogy ő kiket képvisel, de fontosabb, hogy hajlandó lesz e velünk együttműködni?

- Itt is vagyunk.

Észre sem vettem, hogy időközben megérkeztünk. A házukra nézve megállapítottam, hogy egyáltalán nem szűkölködnek semmiben.

- Ohh... szép házatok van.- dicsértem meg.

- Köszi. Ha nem haragszol most bemegyek. Elég hosszú volt ez a nap számomra.

- Persze megértem. Még biztos találkozunk.

- Igen, biztosan. Viszlát, Diana.

- Jó éjszakát, Hope.

Úgy tettem, mintha elindulnék haza, de ezzel ellentétben a ház előtti bokorból figyeltem az eddig sötét villában felvillanó fényeket. A célom az volt, hogy megtudjam, melyik Hope szobája. Szerencsére nem kellett sokáig várnom. Negyed óra után már csak 1 szobában égett a lámpa. Elküldtem Marcusnak a címet. Mikor ide ért Arcadot is közénk "hívtam".Az elmúlt nap az összes eddigi tanácstagot megajándékoztam egy-egy köppennyel. Arcad segítségével megtanultam tárgyakat teleportálni magam helyett. Ez nagyon hasznos, főleg, ha nem akarom, hogy kiderüljön ki is vagyok valójában. Marcusnak is adtam egyet, természetesen pontosan ugyanolyat, mint amilyen nekünk is van. Bízom benne, hogy a következő is hamarosan gazdára talál.

Jeleztem Marcusnak, hogy ideje lenne akcióba lendülni. A csuklyát a fejünkre tettük, majd, mint a romantikus filmekbe apró kavicsokkal kezdtük el dobálni Hope ablakát. Arcad természetesen továbbra is a bokorban rejtőzött kicsinyített alakjában.

Egy perc sem telt el de Hope már a nyitott ablakon keresztül szuggerált minket.

- Kik vagytok?- hangjában a rémület egy cseppnyi szikráját sem lehetett kihallani.

- Azt sajnos nem tudthatod meg, de fontos lenne beszélnünk. Lejönnél, hogy normálisan tudjunk kommunikálni és, hogy ne kelljen ordibálnunk?- teszem fel az elég egyértelmű kérésem.

- Ilyen hülyének nézek ki? Mi lesz, ha lemegyek? Elraboltok? Eladjátok a szerveim? Nem vagyok ilyen hiszékeny.- ellenkezett jogosan.

- Nem akarunk bántani. Éppen ellenkezőleg. A segítségedet szeretnénk kérni.-győzködtem tovább.

- Utoljára kérdem: kik vagytok?- hangja egyre türelmetlenebbé vált.

Marcussal egymásra néztünk, majd egy bólintás után válaszolt Hope kérdésére.

- De la Roseok.- adta meg az egyszerű, de mindent magába foglaló választ kuzinom.

A Lewis lány szemei kikerekedtek. Egy pillanatig dermedten nézett minket, majd legnagyobb meglepetésemre merő kecsességgel vetette át magát az ablakpárkányon, úgy, hogy pontosan előttünk ért földet. Ugrása közben tanúságot kaptam arról, hogy egyáltalán nem hazudtolja meg származását. Hálóinge alól kilátszott egy-egy combtok. Egyikben egy revolver, másikban egy tőr volt. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy képes e haszanálni őket.