A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Gladius Mortis

Kedves Diana,
Sok éve már, hogy ez a levél rád vár. Évezredekkel a te időd előtt írtam e sorokat. Olyan kiváltságos képességgel születtem, mely lehetővé tette, hogy betekintést nyerhessek a jövőbe. Szomorúan konstantáltam, hogy a rengeteg áldozat ellenére a jövőben is vívjuk az egymás elleni háborúkat. Tudtam, hogy a rossz sors megváltoztatása, csak valami még rettenetesebbet szülne. Tudatosan nem voltam hajlandó elkerülni halálom körülményeit, mivel az kártékony lett volna a jövőre nézve. A történeted végét nem állt módomban látni, de ha tudnám sem mondhatnám el. Jobb tudatlannak lenni, mint mindentudónak. Nem mondom, hogy így egyszerűbb az élet, de hidd el nekem, nem jó az, ha az ember mindent tud.
Szerettelek volna ellátni jó tanácsokkal, de nem tudom, hogy hol kezdjem. Annyi mindent mesélnék neked, hogy nem lenne elegendő rá egy kódex sem. Szeretném, ha tudnád, hogy a barátságnál fontosabb dolog az életben nincsen. Olyan értékeket nem adhat neked senki sem, mint amit a szeretteid jelentenek számodra. Becsüld meg Őket, mivel a legnehezebb időkben Ők lesznek azok, akik melletted állnak majd. Sok mindenen átmentél mostanra, s rengeteg dolgot, élethelyzetet megtapasztaltál. Erős vagy mind fizikiailag, mind lelkileg. Sokkal erősebb vagy mint én, ezért remélem, hogy nem fogod elkövetni azt a hibát, mint jómagam. Ne vakítson el a szerelem, de becsüld meg az igaz szeretetet. Egykoron én sem ismertem azt fel időben, s ennek meg is lett az eredménye. Elvesztettem azt, aki mindig mellettem állt, s hittem annak, aki egész idő alatt becsapott. Ne kövesd el a hibámat Diana, ne hidj a feléd ártó szándékkal közeledőknek.
Tisztában vagyok a helyzeteddel. Tudom, hogy a legnagyobb harcodat nem Christopherrel vívod, hanem magaddal. Ahhoz, hogy győzedelmeskedj a Winterel ellen lekell, hogy győzd a benned lappangó bosszúvágyat, s ki kell magadból űznöd a dühöt. Elárulom, hogy a Lélek erejének is ez a titka, s nyitja. De ne ess kétségbe, hisz nagyon egyszerűen három legyet is üthetsz egy csapásra: megszabadulhatsz a bosszúság súlytotta terhektől, uralmad alá hajthatod a Lélek erejét, s megszerezheted a Christopher legyőzéséhez kellő fegyvert.
Az egyetlen, ami képes végleg elpusztítani Christopher elkárhozott lelkét az nem más, mint a Gladius Mortis, a kard, mely halált hoz. De ezt a fegyvert csak kiérdemelni lehet, megszerezni nem. Arcada leghatalmasabb vulkánjának izzó lávájában nyugszik egy sárkány. Egyesek úgy tartják, hogy a birodalom alapításáig vezethető vissza létezése. Ő őrzi a Gladius Mortist, s próbák elé állítja azokat, kik ki akarják érdemelni a kardot. Legelső próbatételként az ősi sárkányt eredeti nevén szólitva meg kell Őt idézni. Sokan már itt elbuktak. Azt mondják, hogy az arra érdemes személyek, az Uralkodónak születettek tudják csak a nevét. Nem tudok olyanról, aki az összes próbát kiállta volna, s magáról a megmérettetésekről sem tudunk semmit, hiszen aki elbukik, annak a sárkány a lelkét veszi.
Való igaz, sokan elbuktak, s sokan vesztették életüket, de bizonyosan tudom, hogy te kiállod a próbákat.
Végezetül szeretném még elmondani, hogy sose hátrálj meg, s bízva bízzál. A kemény munka meghozza gyümölcsét, hidd el. Ne bánkódj, ha szeretteid neheztelnek rád, s ne fordulj egyből ellenszenvvel ellenségeidhez. Hamarosan kiderül számodra egy fontos dolog, ami meghatározza majd a jövődet. Javaslom, hogy ne tartsd magadban, ne kezeld titokként, hiszen a szeretteid azért vannak, hogy segítsenek rajtad, hogy megvédjenek téged. Sok sikert kívánok az életed elkövetkezendő részéhez. Isten, s a jó szerencse kísérjen utadon.
A te egykori önmagad:
Délia.
Ittam a sorokat, mint a kisgyermek édesanyja szavait. Délia látta a jövőt, tudta, hogy egykoron majd újjászületik, s ezért hátrahagyott egy levelet, hogy útmutatást adjon későbbi önmagának. Felettébb furcsa úgy beszélnem magamról, mintha én lennék Délia. Való igaz, emlékeim ugyan vannak akkori életemről, mégis távolinak érzem Robert király lányát. Talán azért, mert teljesen mások vagyunk. Délia jószívű, szelid, s barátságos volt. Ok nélkül a légynek sem ártott volna soha. Mindenki bálványozta, s mindenki bízott benne. Ezzel szemben én határozott, s erős személyiség vagyok. Nem nyitok könnyen az emberek felé és kezdetben mindenkivel vannak fenntartásaim.
Percekig morfondíroztam azon, hogy mit is tegyek. Menjek, s álljam ki a próbákat? De mi van akkor, ha kudarcot vallok? Abban az esetben meghalok, s mindennek vége. De, ha nem próbálom meg, akkor reményünk sem lesz a győzelemre. Délia írása szerint a Gladius Mortis az egyetlen fegyver, mely képes Christophert elpusztítatni. De vajon milyen próbák elé állíthat a sárkány, s vajon mi a valódi neve? Vagy lehetséges lenne, hogy mindez csak egy legenda?
Hirtelen fordultam sarkon, szinte felestem a csigalépcsőn. Mihelyst kiléptem a helység ajtaján, az egyből bezáródott mögöttem. Mintha soha nem is nyílt volna meg. Kezemben továbbra is szorongattam a levelet.
- Arcad ugye mindent hallottál?- kérdeztem sárkányomtól gondolatban.
- Természetesen, a telepátia továbbra is szilárdan működik közöttünk.
- Nagyszerű. Akkor el tudsz vinni engem ehhez a vulkánhoz?
- Jól meggondoltad, Diana? Az a sárkány még nem kegyelmezett meg senkinek sem.- aggódott értem Arcad.
- Muszáj megpróbálnom, Arcad.- mondtam sárkányomnak, majd utamat a kastély kijárata felé vettem. Menet közben Arcad is mellettem repült kölyök alakjában.
A nagy rohanásban egyszer-kétszer majdnem felbuktam egy-egy szolgáló lábában, de szerencsére sikerült Őket még idejében kikerülnöm. Vincent kiváncsi szemei elől azonban nem tudtam megmenekülni.
- Gyermekem, hova ez a nagy siettség?- kérdezte elődöm merő érdeklődéssel.
Arcaddal összenéztünk, hogy vajon elmondjam-e Vincentnek siettségünk okát, vagy tartsuk meg magunknak. Hazugságaimból okulva a tömör, de színtiszta igazság mellett döntöttem.
- Eléggé sietős a dolgunk, Vincent. A Gladius Mortist szeretnénk megtalálni. Ha visszajöttünk mindent elmesélek.- daráltam el Vincentnek a leglényegesebb információt, majd válaszát meg sem várva szaladtam is tovább a kijárat felé.
A kétszárnyú kapun kiérve Arcad felöltötte eredeti alakját, s a következő pillanatban már az eget szeltük irdatlan sebességgel. Sárkányom hátán utazni még mindig megnyugtató és csodálatos érzés volt, olyan amivel soha nem tud betelleni az ember.
Ha jobban belegondolok még soha nem is láttam Arcadat teljes valójában. Mindig az eget kémleltem vagy éppen gondolataimba mélyedtem sárkányom hátán. Az egyetlen hely, amelyet úgy ismerek, mint a tenyerem, az a város, s a kastély. Lenéztem hát az alattunk elterülő erdőre, melyet kettészelt egy hatalmas folyó. Őzeket, szarvasokat láttam legelészni, futkározni. Madarak repkedtek örömtáncot járva. Kis, s nagy sárkányok pihentek meg az árnyékot adó hatalmas fák tövében. Az egész kép egy idilli hangulatot adott, s a látottak alapján nekem is kedvem támadt velük együtt élvezni a hűs árnyékot, a gondtalanságot.
- Hamarosan ott vagyunk.- zökkentett ki Arcad a gondolataimból.
S való igaz, nem messze egy hatalmas vulkán terült el. A kinézete is rémszisztő volt. Az állatok sem merészkedtek a közelébe. Az egész hely ontotta magából a tekintélyt, a felsőbbrendűséget.
Még csak most kezdtem el gondolkodni azon, hogy vajon mi lehet az ősi sárkány neve... és ekkor kezdtem el pánikba esni. Még is honnan kéne tudnom?
- Arcad, te tudod a nevét?- kérdeztem reményekkel telve.
- Sajnos nem. Az ősi sárkány számomra is egy legenda. Sokan azt mondják, hogy nem is létezik, de az odaveszettek számából ítélve a mondának van valóságalapja. Megérkeztünk.

Arcad lassan ereszkedett le a vulkán peremére. Nem számoltunk azonban a ránk leselkedő veszéllyel. Tűzcsóvák célpontjaivá váltunk, s a hirtelen jött támadás miatt leestem Arcad hátáról. Egyenesen az izzó láva irányába zuhantam, de szerencsére sikerült megkapaszkodnom egy kiálló sziklában. Arcadot azonban sehol sem láttam. Igyekeztem felölteni szárnyas alakam, de valamiért nem ment. Egyszerűen nem tudtam használni az erőmet. De várjunk csak... talán ez az első próba. Igen, ezért kell tudnod az ősi sárkány nevét, hisz csak Ő menthet meg. De továbbra sem tudom a nevét. Talán azért, mert én nem vagyok méltó az uralkodásra. Igen, minden bizonnyal így van, de akkor sem hagyhatom, hogy így legyen vége, hogy ilyen egyszerűen hadjam Christophert győzni.
- Eredet, Ős, Támasz, Láva... Örző!- kiáltottam ötleteimet, de továbbra sem történt semmi.
Gondolkoztam, felvetettem ötleteimet sorra, meg sorra, de mégsem jutottam előrébb. Aztán egyszer csak eszembe jutott édesapám egykori mondata: ,, A  sárkány neve legtöbbször tükrözi a személyiségét, vagy éppen a feladatát. Az Uralkodónak meg van a képessége arra, hogy meglássa ezeket a tulajdonságokat, s eredeti nevükön szólítsa Őket." , majd Délia levele: ,, Azt mondják, hogy az arra érdemes személyek, az Uralkodónak születettek tudják csak a nevét."
Feladat, személyiség... ezek határozzák meg legtöbbször a sárkányok eredeti nevét. Tehát az ősi sárkány neve nem más, mint...
- Salvator*!- mondtam ki határozottan és parancsolóan a nevet, s közben a kiálló szikla is megadta magát.
Hatalmas földrengés rázta meg Arcadat. A láva örvényleni kezdett, a szilárd részek pedig megrepedeztek. A vak is látta volna, hogy valami ki akar törni a vulkán belsejéből. Egy pillanatra minden elcsöndesült, az örvénylő láva lenyugodott, s a repedések sem futottak tovább, csak én zuhantam továbbra is az izzó tűzhányó legalja felé.
Mondhatnánk azt is, hogy az előző állapot olyan volt, mint a vihar előtti csend, ugyanis a következő pillanatban egy hatalmas robaj következtében valami áttörte a szilárd talapzat egy részét. A széttört szikladarabok mindenfelé repkedtek, egy-egy engem is eltalált. Egy velőt rázó ordítás ismét megrengette a földet, s a láva újra örvényleni kezdett. Már majdnem belezuhantam a véget jelentő, izzó lávába, de az utolsó pillanatban egy hatalmas marok megmentett.
A karmok közül lestem fel megmentőmre. Óriási, s gyönyörű, ez a két szó viszhangzott gondolataimban. Még Arcadnál is hatalmasabb volt. Sötét pikkelyei közt a vöröslő láva úgy csordogált, mintha az éltetné.

Tekintélyparancsoló szemeiben látni lehetett a határozottságot, s az elszántságot. Ezekkel a szemekkel nézett rám. Orrlyukaiból füst szállt fel, s száját is eltátotta. Az egész testtartása merev volt, s tükrözte az ellenszenvet.
- Neved?- dörmögte mély hangján.
- Diana Elizabeth de la Rose.- mondtam határozottan.
- Nem kell a határozottság, kicsi lány. Látom a szemeidben a félelmet.- hajolt hozzám közel.
- Én nem félek.- jelentettem ki, bár tudtam, hogy Salvatornak igaza van.
- Nos, majd meglátjuk...

*megmentő