A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Következmény

- Gratulálok, gyermek! Végtére is sikerült legyőznöd a benned lapuló sötétséget. Nem sokaknak sikerül ez. Önmagunk megismerése az ember legnagyobb félelme. Azonban ne bízd el magad, hisz még hátra van egy próba.- mondta Salvator, majd szavai nyomán a sűrű füst hirtelenjében eltünt, mintha soha nem is létezett volna. A hirtelen fuvallat csípte szemeimet, ezért muszáj voltam őket lehunyi.- Az utolsó próba... válassz hát az előtted sorakozó kardok közül. Válaszd ki a Gladius Mortist. Hagyatkozz a megérzéseidre, azok sosem hagynak cserben.- ecsetelte az ősi sárkány, mire felpillantottam szempilláim alól.
A látottaktól azonban megrettentem. Úgy gondoltam, hogy itt a vég, hisz több ezer kard terült el előttem. Voltak ott szépek, sőt gyönyörűen megmunkált darabok is, de ezenkívül satnyák és jelentéktelenek is helyet kaptak szép számban.

Rengeteg filmet láttam már ahhoz, hogy tudjam mindig a legértéktelenebb a legértékesebb, azonban ez nem egy mozivásznon futó jelenet, hanem a valóság, ahol sosem ilyen egyszerű semmi.
- És mégis, hogy bukkanjak rá ennyi penge között a Gladius Mortisra?- intéztem kérdésem Salvatornak.
- Csak türelem gyermekem. Nem hagylak segítség nélkül. A kardot, melyet keresel csak egyszer használhatod. Azután visszatér ősi helyére, a vulkán mélyére. A Gladius Mortisnak megvan a hatalma ahhoz, hogy az elkárhozott lelkeket megsemmisítse. Azonban a kardot nem irányíthatod, saját akarata van, s csak akkor áll rendelkezésedre, ha kiérdemled a bizalmát. Van egy mondóka Arcadaban, melyet a kisgyerekeknek megtanítanak. Elmondom hát neked:
Arcadanak legmagasabb pontján él egy sárkány.
Nevét kitalálni nem meri senki.
Birtokában van az, mi az embereket megrészegíti.
Álld ki a próbát, nyerd el a bizalmát!
Ha tetteiddel sikerrel jársz, elnyered a halált hozó kardját.
Láss a sorok közé, fedezd fel a titkot, mely e ősi vulkánban nyugszik.
Végezetül soha ne feledd el, hogy semmi sem az, aminek látszik.
Nyerjem el a bizalmát? Egy kardnak? Ez teljesen abszurd, hiszen egy tárgynak nincsenek érzé...
Pontosan! Egy tárgynak nincsenek érzései, de egy sárkánynak annál inkább. Hogy erre miért nem gondoltam egyből? A próbák is azért voltak, hogy bebizonyítsam a Gladius Mortisnak, hogy méltó vagyok a forgatására.
- Választottam.- jelentettem ki határozottan Salvatorra nézve.
- Valóban? Nem túl elhamarkodott ezt kimondani, kicsi hercegnő?- dörmögte a sárkány, miközben közelebb hajolt hozzám.
Biztos, hogy nem hamarkodtam el? Hisz csak egy lehetőségem van, nem szúrhatom el.
- Biztos vagyok a választásomban.- válaszoltam, azonban hangom kissé megremegett.
- Rendben, a te döntésed. Akkor hát halljuk, melyik kardot válsztottad?- tárta ki szárnyait Salvator, s fejével a pengék fele bökött.
- Egyiket sem, én téged választottalak. Te vagy a Gladius Mortis.- intéztem hozzá a szavaim.
Kijelentésen után sötét viharfelhők gyülekeztek a vulkán felett. Az ég dörögni kezdett, s villámok csapkodtak mindenhova. Salvator szemei vörösen kezdtek izzani.
Minden jel arra mutatott, hogy tévedtem, s a lelkem most már a sárkány kezében van.
Az ősi sárkány hirtelen termett előttem. Szemeimbe nézett izzó ékköveivel, fújtatott egyet, s karmait csapásra készen felemelte.
Szemeimet lehunytam, s vártam, hogy lesújtson rám, hirtelen azonban minden elhallgatott. A mennydörgés abbamaradt, a villámok lecsendesültek. Kinyitottam hát a szemeim, s megpillantottam a lenyugvó természet adta csodásan kék eget, s természetesen az előttem álló Salvatort.
- Miből jöttél rá, hercegnő?- kérdezte tőlem az ősi sárkány, mire én hirtelen haragra gerjedtem.
- Nem mondod komolyan, hogy helyesen döntöttem, s te mégis képes voltál ezt a jelenetet eljátszani, s elhitetni velem, hogy itt a vég számomra. Azt hittem, hogy megáll a szívem.- kiabáltam Salvatornak.
- Ne haragudj, Diana. Nem tudtam ellenállni a csábításnak. Ha láttad volna az arcodat...- kacagott a sárkány.
- Nagyon vicces.- dörmögtem a bajszom alatt.- A kérdésedre visszatérve... úgy gondoltam, hogy egy tárgynak nincsenek érzései. Tehát a Gladius Mortis elő, s eleven. S az egyetlen elő ebben a kratérben rajtam kívül csak te vagy.
- Értem. Mindenesetre helyesen döntöttél. Pár dolgot el kell mondanom neked. Kezdjük azzal, hogy csak egyszer használhatsz. Azután vissza kell térnem a vulkám mélyére, s várnom a következő bátor de la Rosera, akinek van annyi mersze, hogy eljöjjön értem. Ezért is csak a megfelelő pillanatban szólíthatsz. Másodszor egy ékszer formájában leszek melletted, csakúgy, mint a sárkányod, Arcad. Lássuk csak, milyen ékszer is legyek... Arcad látom a gyűrűt választotta.- bökött az ujjamra karmával, mire én is lenéztem kacsómra. Megnyugodva konstantáltam, hogy Arcad végig mellettem volt, s nem esett semmi bántódása.- Már tudom. A nyaklánc jó választás lesz. - mondta, majd füstté vállt, ahogy Arcad is szokta.- Ne feledd: találd meg a legoptimálisabb időpontot.- hallottam még messziről a hangját, majd már csak a hideg fém érzését éreztem a nyakamban. Az ékszer kard alakú volt, s egy sárkány ölelte körbe.
Ujjaim között forgattam a kardot formázó nyakláncot, néztem jobbról-balról, hirtelen azonban rosszul lettem. Szédültem, s mindenből kettőt láttam. Hamar lehúztam ujjamról a gyűrűt, mire megjelent előttem Arcad.
- Dia, jól vagy?- kérdezte tőlem sárkányom. Hangjából kiérződött az aggodalom, s a féltés.
- Vigyél el az orvoshoz, Arcad.- tettem fel neki kérésem kótyagosan.
Arcad lehajolt, hogy könnyebben fel tudjak mászni a hátára, bár míg így sem volt könnyű feladat. Útközben sikerült elaludnom, s átélhetten egy gyönyörű álmot.
- Megjöttél?- kiálltottam ki a szobából. Kényelmes fotelemből nem volt kedvem kiszállni, éppen egy kalandregényt lapozgattam serényen. Annyira beleéltem magam, hogy alig hallottam meg a bejárati ajtó csapódását.
- Igen.- válaszolt a férjem most már az ajtóból mosolyogva.- Olvasol?- kérdezte miközben karjaiba vett, s úgy ült vissza a fotelba.
- Igen, nagyon belemerültem, de majd később folytatom.- mondtam, majd letettem a könyvet a fotel melletti éjjeliszekrényre, s felyemet visszahajtottam férjem mellkasára.- Milyen volt a mai napod?- kérdeztem.
- Csak a szokásos. A főnök megint ordibált egész nap. Mindig talál valamit, amibe beleköthet. De hagyjuk is. Mesélj, itthon mi újság?
- Nem történt semmi különös.
- Bell megvolt?- kérdezte, mire én furcsálló szemeket meresztettem rá.
- Milyen Bell?
- A kislányunk, Annabelle Winterel.- válaszolta, majd felállt a fotelből és átsétált egy másik szobába. Kisebb hezitálás után férjem után indultam. Megálltam a szoba ajtajában, ahol egy csodálatos látvány részese lehettem. A kislányom a férjem karjaiban volt, apró kezecskéivel pedig felém nyújtózkodott.
Nem voltam rest,s egyből eleget tettem akaratának. Férjem egyik kezében a kis Bellt tartotta, míg másikkal magához vont, s egy apró csókot nyomott a homlokomra.
- Szeretlek, Diana.- suttogta a fülembe.
- Én is szeretlek, Eric...
Laposakat pislogva kelltem fel. Elmémben tisztán megmaradt álmom minden egyes pillanata. Irigy voltam az álombeli önmagamra, hiszen neki megadatott egy szerető férj, egy csodálatos gyermek, s egy átlagos élet. Mikor látásom kitisztult, észrevettem, hogy a palotában vagyok, méghozzá a szobámban. Éppen felállni készültem a kivételesen kényelmes ágyból, azonban szédülesem megakadályozott tervem megvalósításában.
- Diana,csak óvatosan.- fektetett vissza az ágyra Vincent.
- Sikerült, Vincent. Kiálltam a próbákat.- ecseteltem királyi elődömnek, miközben megmutattam a nyakamban függő medált.
- Gratulálok, Diana. Kétségem sem volt ezzel kapcsolatban.- mosolygott rám.- Apropó, ezt a levelet édesapád küldi neked.- nyújtott át egy borítékot, melyet fel is nyitottam.
Drága lányom,
Előszőr is bocsánatot szeretnék kérni, amiért annak idején rád akartam erőltetni azt, hogy játszd el a kiválasztott szerepét. Azonban most, hogy bebizonyosodott valódi elhivatottságod, rájöttem, hogy a legkevésbé sem kívánom neked ezt a szenvedésekkel teli utat. Tudd, hogy nagyon szeretlek. Mindig az én egyetlen, piciny kislányom maradsz.
Másodszor arra kérlek, hogy bocsátsd meg nekem elkövetkezendő tettemet. Meg kell értened, hogy édesanyád nélkül képtelen vagyok élni. Nélküle olyan vagyok, mint egy porhüvely: üres és sivár.
Bizonyosan tudom, hogy kiváló, s igazságos Királynő leszel. Édesanyáddal mindig figyelni fogunk odafentről.
Ölel: szerető apád.
Kezeim közül kihullott a papír, melyet könnyeim eláztattak. Nem akartam elhinni az olvasottakat. Édesapám öngyilkos lett, s ez ellen nem tehettem semmit.
Erőszakosan rántottam le magamról a takarót, s serényen pattantam ki az ágyból. Szédülésem azonban a tetőfokára hágott, hasamba pedig nyiláló fájdalom hasított, emiatt magatehetetlenül kezdtem el zuhanni. Szerencsére Vincent még időben elkapott.
- Orvost!- kiáltotta elődöm, mire megjelent az a doktor, aki a múltkor is ápolt, s beadott egy injekciót, amitől szépen, lassan lenyugodtam.
- Kérem fáradjon ki, felség.- intézte szavait az orvos Vincentnek, aki eleget tett kérésének.
-Doktor úr, nagyon szédülök.- panaszkodtam az orvosnak.
- Nos, felség ne aggódjon semmi komoly baja nincsen. Csupán csak vigyáznia kell az egészségre. A baba már most erős, ezért elővigyázatosnak kell lennie. A túl sok szellemi, s fizikai megterhelés árthat Önnek, s a gyermeknek is.
- Milyen gyermek?- tettem fel kérdésem elsápadva.
- Ön várandós, felség.-jelentette ki teljes nyugottsággal.
Ön varándós... várandós... ön várandós....
Folyamatosan az orvos szavai visszhangzottak füleimben. Egyetlen személy van, akivel egy éjszakát töltöttem, s az nem más, mint Eric. Nem tudtam, hogy örömömben, vagy inkább bánatomban sírjak. Boldog voltam, hisz várandós vagyok a szeretett férfitől, s ugyanakkor a szomorúság könnyei is jelen voltak, hisz Eric mérhetetlenül haragszik rám. Boldogtalanságom fokozta az a tudat, hogy szüleim sosem foghatják majd karjukba unokájukat. Az élet kifürkészhetetlen, s a sors is akkor súlyt le leginkább, amikor a legkevésbé várná az ember.
Való igaz, hogy tetteink magunk után vonják a következményeket, s csak rajtunk áll, hogy képesek vagyunk e megbírkózni a helyzet súlyosságával.