A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Kegyetlen döntés

- Kellj már fel! Hallod, Diana?!- hallottam meg egy hangot, ami viszonylag tompán csengett a fülemben. Nem volt hozzá erőm, hogy válaszoljak, vagy, hogy kinyissam a szemeimet. Kiszolgáltatottan hallgattam barátnőm kétségbeesett hangját. Rázogatott, de mindhiába. Nem tudtam reagálni semmire sem. "Jól vagyok" akartam mondani, de egy fikarcnyi szó sem tudta elhagyni ajkaim. Egészen addig félig öntudatlan állapotban feküdtem, míg Laura le nem kevert nekem egy hatalmas tockost. Szemeim egyből kippattantak és a hirtelen lendülettől hamar a földön találtam magam. A fejem még mindig hasogatott, de már közel sem annyira, mint nem is oly rég. Legjobb barátnőm aggódva nézett rám és mikor realizálta, hogy semmi bajom megkönnyebbülten sóhajtott és óvatosan átkarolt.
- Nem is tudod mennyire megijesztettél. Rengetegszer kopogtam, de választ nem kaptam és mikor benyitottam tudod, hogy mit kellett látnom? Azt, hogy a legjobb barátnőm félig a földön nyöszörögve fogja a fejét, közben pedig a füléből és az orrából folyik a vér. Mellette pedig egy kard és valami papír fekszik. Mindezek után hiába keltegettelek, nem reagáltál semmire. Gondolhatod, hogy egyből a legrosszabb lehetőségekre gondoltam. Halálra rémítettél.
Mikor kezem a fülemhez kaptam, valóban alvadt vér nyomát tapintottam ki.
Barátnőmet megnyugtattam és elmeséltem neki a velem történteket, majd egy alapos arcmosás után útra készen álltam.
- Hova mész már megint?- állt meg előttem Laura karba tett kezekkel, miközben a cipőmet húztam fel.
- Arcadaba.- adtam meg a tömör választ.
- Vigyáznod kéne magadra.
- Arcadaban nem történhet semmi bajom.- néztem furcsán Laurára.
Legjobb barátnőm igyekezett kerülni a pillantásom, amiből egyből rájöttem, hogy valamit titkol előlem.
- Mit nem akarsz nekem elmondani?- tettem fel kérdésem.
- Tudod... míg nem voltál magadnál... kaptam egy tűzlevelet. Vincent küldte.- nyújtott át egy borítékot.
Kihajtogattam a levelet, majd olvasni kezdtem:
"Kedves 10-ek tanácsának tagjai!
Röstellem, hogy továbbra sem szolgálhatok jó hírekkel. A Földön élő de la Roseok továbbra is hatalmas veszélynek vannak kitéve, de attól tartok, hogy ez a veszély most már nem csak őket fenyegeti. Tegnap éjjel Arcadaban eltűnt egy kislány. Úgy gondoltuk, hogy csak elbóklászhatott az erdőben, de az utána küldött 5 fős csapat nem tért vissza ma reggelre. Megkérnélek titeket, hogy az elkövetkezendő nap delén jelenjetek meg a Sárkány palotában, hogy megtárgyalhassuk a további lépéseket.
Tisztelettel: Vincent de la Rose"
Lesúlytva olvastam a Vincent által küldött levelet. Ezt nem hiszem el! Hogy történhetett ez meg?!
- Ez... mégis, hogy történhetett meg?- kérdeztem Laurát indulatosan.
- Fogalmam sincs...
- Hány óra van?- kérdeztem továbbra is kapkodva.
- Reggel 8. - felelte értetlenkedve.
Akkor még van 4 óra délig. Sürgősen találkoznom kell Vincenttel.
- Most elmentem. Ha lehet, akkor ne hagyd el a házat. Sőt, az lenne inkább a legjobb, ha Demonhöz költöznél egy időre.
- Miért? És mi lesz veled?
- Nem lenne biztonságos egyedül maradnod. Demon megtud védeni téged. Miattam ne aggódj, holnapután találkozunk, elvégre túl feltűnő lenne, ha annyit hiányoznék a suliból.- kacsintottam barátnőmre, majd a sárkányos pecséttel ellátott pergamentet és a kardot magamhoz véve egyenesen a Sárkány palota udvarának egy eldugottabb részébe teleportáltam magam. Többszöri alapos körülnézés után, megbizonyosodva arról, hogy senki nem lesz szemtanúja itt tartózkodásomnak, kiléptem az árnyékot nyújtó bokor mögül. Ügyeskedve, elkerülve a kiváncsiskodó szempárokat a palota tróntermébe indultam. Szárnyaimat segítségül hívva ügyeskedtem fel magam a terem egyik hatalmas ablakához. Szerencsére elég nagy párkánnyal rendelkeztek ezek az ablakok, ezért gondtalanul elnyújtózkodhattam, ráadásul menedéket nyújtottak a kutakodó szemek elől.
Cirka 30 percen keresztül olvastam végig többször a pergamentet, rendesen áttanulmányozva a sorokat, mikor végre megérkezett az a személy, akire az elmúlt percekben vártam.
- Minden készen áll a Tanács fogadásához?- kérdezte az egykori király valószínűleg egy palotaszolgától.
- Igen, Uram. A tanácstermet előkészítettük és a leveleink is megérkeztek a célszemélyekhez.- felelte alázatosan a szolga.
- Köszönöm, elmehet.
A palotaszolga meghajolt, majd ura kérésére távozott. Vincent addig a pillanatig bírta tartani az álcáját, melyet mások előtt húzott fel. Mikor a szolga kilépett a tróntermeből, az egykori király egyenes háta meggörnyedt és magabiztosságot sugárzó szemeiből is kiveszett a fény. Sóhajtva nézett a trónra, de úgy tűnt, hogy esze ágában sincs ismét ráülni. Laura és Demon említette, hogy Vincent az irántam érzett tiszteletéből fakadóan elutasította a nép kérését, miszerint foglalja el a trónt. El sem tudom mondani, hogy mekkora mennyiségű hálát és tiszteletet tanúsítok ez iránt a férfi iránt. Számomra olyan, akár egy példakép... akár a saját apám.
- Rég láttalak, Vincent.- szólítottam meg, miközben egyik lábamat lelógattam, hogy könnyebben észrevegyen.
Vincent hirtelen pördült felém. Még innen is láttam, hogy szemei tele vannak kérdésekkel és kétségekkel.
- Ki vagy te? Mit keresel itt és, hogyan jutottál be?- bombázott a kérdéseivel és számomra ekkor vált világossá, hogy valószínűleg nem ismerhet fel, hiszen megjelenésem merőben más, mimt egykoron volt.
- Ohh, hát persze.- mondtam, majd levetettem magam a párkányról, közben pedig felvettem eredeti alakom. Lassan emeltem fel a fejem, egyenesen Vincentre néztem, aki nem akart hinni a saját szemeinek.
- Ez... lehetetlen...- adott hangot megdöbbenésének.
- Megértem, hogy annak tűnik, de hidd el, ez a valóság.- tártam szét a karjaim.
Vincent nem kérdezett sokat, egyik pillanatról a másikra találtam a karjaiban magam. Rendesen megszorongatott, majd egy idő után ismét ellepett a kérdéseivel.
- Mindent el kell mondanod! Miért nem tértél vissza már korábban? Mindig is tudtam, hogy a halál túl könnyedén utolért... legalábbis bíztam az igazamban és most... el sem tudod képzelni, hogy milyen boldog vagyok.- kezével elmorzsolt egy könnycseppett, majd továbbra is mosolyogva nézett rám.
- Annak idején valami csoda folytán túléltem az zuhanást, de jelentősen legyengültem. Nem csak én, hanem Christopher is. Demon rám talált, de megkértem, hogy hazudjon nektek. Röstellem, hogy ezt tettem,mimdazonáltal, ha hagyom, hogy Demon az igazat mondja nektek, akkor pár percen belül mindannyiótok megjelent volna a Pokolban és ágyastól cipeltetek volna vissza. Ezt nem hagyhattam. Az egyetlen, ami képes visszafogni Christophert az én és a Pokol Lánca. Az Alvilágban kevesebb veszélyt jelentettem, mint itt. Hidd el, így volt a legjobb. Nem sokkal ezelőtt azonban elszakadt tőlem Christopher, de nem tudtam megölni. Túlságosan gyenge voltam abban a pillanatban. Az elválás miatt megcsappant az erőnk, ezért egyikünk sem tudott ártani a másiknak... azonban sikerült elmenkülnie és talált magának egy új gazdatestet, akit képes teljesen az irányítása alá vonni.
- Istenem, sosem szabadulunk meg attól a szörnyetegtől?- sóhajtott lemondóan.
- Kiderült az is, hogy az erőm egy része le volt pecsételve. Ez a blokád szerencsére feltört, mikor elváltunk Christopherrel... és ekkor voltam képes találkozni Roberttel.
- Robert? Robert de la Rose? Az első Sárkánykirály?- nézett rám hüledezve.
- Igen, Ő. Óvva intett, hogy ne fedjem fel a kilétem, ezért is nem ismertél fel előszőr. Az első találkozásunk gondtalanul lezajlott, de a második... Az erőm teljes, így képes vagyok érzékelni a túlvilágot és kommunikálni is tudok a holtakkal. A tudatalattim vezetett el ismét Roberthez, azonban a találkozásnak rossz vége lett. Christopher megjelent és megölte Robertet ezzel, -nyújtottam át a kardot Vincentnek.- illetve a végleges halála előtt átadta nekem ezt a pergamentet. - adtam át a levelet is elődömnek.
- Diana, tudod, hogy mi ez?- nézett rám boldogan.
- Öhmm... kéne?- néztem rá értetlenül.
- Ez a sárkányos pecsét a kulcsa a palota alatt egy olyan bunkernek, ahol annak idején elmenekítették a harcolni képtelen de la Roseokat a háború elől. A béke beköszöntött, kulcs pedig egy idő után feledésbe merült. Mikor az én uralkodásom alatt újból kitört a háború mindenki ezt a kulcsot kereste, de sajnos nem találtuk meg, pedig ott voltam, mikor Robert előszőr használta. Akkor még én is a menekültek között voltam. Gyenge és esetlen gyermekként nem sok hasznomat vehették, főleg nem Délia hercegnő a csatatéren. - furcsa... van ugyan pár emlékem a múltból, de Vincent egyikben sem szerepel- A kulcsnak tehát nyoma veszett, emiatt jelentős veszteséggel számolhattunk. Ártatlanok haltak meg, több százan élték át a háború viszontagságait. És ez a kard... tisztán emlékszem Robert feljegyzéseiból az ilyen rubin színű kardokra. Ez egy Lélekölő. Még a holtakat is képes megsemmisíteni.
- Roberttal is ez végzett.- szorítottam össze a fogaim.- Olvasd el kérlek a levelet.
Vincent úgy tett, ahogy kértem.
- Délia reinkarnációja? A Lélek ereje? Azt hittem, hogy ez az erő már régen kiveszett a de la Rose vérből.
- Mit jelent ez az erő pontosan?- tudakoltam.
- A birtoklója képes akár gondolattal is irányítása alá vonni bárkit. Persze ehhez hatalmas koncentráció és erő kell, egy közönséges természetfeletti álmodni sem mer erről az erőről, mert amennyi előnye, annyi hátránya is van.
- Hátránya?- kérdeztem.
- Egy rosszul feltett parancs, akár a birtokló életébe is kerülhet. Délia de la Rose mestere volt a képességének, de sosem árulta el, hogy , hogyan is használja. Maga volt a titokzatosság, kedvesség, könyörületesség. Ő volt az egyedüli, aki megpróbálkozott irányítása alá vonni ezt a hatalmat és nem halt bele.
- Ez nagyszerű, akkor próba szerencse. Megtanulom kezelni és vagy meghalok vagy nem. Végülis legalább a remény meg van.
- Igen.
- Mivel elolvastad a levelet, most már előmerek hozakodni a témával. Tudok az eltűnésekről és a levelekről is, amit a Tanácsnak küldtél ki. Arra kérlek, hogy vondd vissza a kérésed, miszerint Arcadaba jöjjenek a tanácstagok.
- De... Diana. Ezt nem tehetjük. Hatalmas problémával álunk szemben, melyet személyesen kell megvitatnunk és mivel már ismét köztünk vagy ...
- De Vincent, megtehetjük. Annyiszor átolvastam azt a levelet, hogy már kívülről fujom, ezért most felidéznék számodra egy részt:"Óvva intettelek, hogy titkold barátaid elől kiléted, hisz sosem tudhatod, hogy a gonosz hol lapul éppen."
- Továbbra sem értelek...
- Senkit sem szeretnék meggyanúsítani, de kérdeznék tőled valamit. Ericen és Seamuson kívül fűz valakit rokoni kapcsolat a Winterelekhez a Tanácsban?
- Nem.
- "Ráadásul a gazdatestet rokoni kapcsolatok fűzik a Winterelekhez." Ez is a pergament tartalma. Nem akarom elhinni, hogy valóban átvette valamelyikük felett a hatalmat Christopher, sőt elképzelni sem tudom. Annyit azonban biztosra tudok, hogy az új gazdatestnek köze van a Tanácshoz és a Winterelekhez is, elvégre egy külsős személynek elég nehéz bejutnia Arcadaba.
- Értem, amit mondasz Diana, de mégsem kérheted, hogy halasszam el a tanácskozást.
- Én nem azt kérem, hogy halaszd el a tanácskozást.
- Akkor mit? Most már végképp nem értelek.
- Nem akartam kihasználni a társadalmi rangomat, de jogos Királynődként Vincent, megparancsolom, hogy rendeld el a 10-ek tanácsának kitiltását Arcadaból. A kiadvány határozatlan ideig szóljon, míg engedélyt nem adok a felfüggesztésére. Addig is a Tanács egytelen tagja sem léphet be Arcadaba... ellenben grandiózus következményeket von maga után a rendelet megszegése.- adtam ki a parnacsot, melyet Vincent kénytelen volt teljesíteni. Néztem elődöm, ahogy meghajolva távozik a trónteremből, én pedig fájó szívvel néztem utána.

Kitiltottam Arcadaból a barátaim. A barátaim, akikkel együtt harcoltam egy jobb világért, együtt harcoltam Arcadaért. Lehet, hogy tetteim miatt egykoron majd elveszítem őket, de legalább a szívem nyugodt lehet, hogy a népemet és a Tanács tagjait is biztonságban tudhatom... legalábbis egyelőre.