A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Csak egy hajszál

Fáradtan nyitogattam a szemeim. Alíz fürkésző szemeivel és a mellette repkedő Arcaddal találtam szemben magam.

- Végre felébredtél!-sóhajtott egyet Arcad.

- Nem is tudom kinek köszönhetően lettem kiütve.-hangomból kiérződött a gúny.

- Tudod, hogy muszáj volt. De ne panaszkodj. Kényelmes utad volt hazáig. Én meg alig bírtam követni a Winterell fiút, főleg úgy, hogy meg ne lásson.- vicces volt látni, ahogy puffogott. De várjunk csak, mit is mondott?

- Winterell fiú?- merő megdöbbenéssel néztem rá.

- Ajajj... mond, hogy nem töröltem mégis az emlékeid.

- Nem erről van szó. Mindenre emlékszem. De... Eric hozott haza?

- Méghozzá a karjaiban.- Alíz sokat sejtően vigyorgott rám.

- Ne gondolj bele sokat, utáljuk egymást és a szomszédban lakik. Gondolom nem volt neki nagyon megterhelő hazahozni a szomszédlányt.

- Igen, minden bizonnyal.- láttam, hogy nem akar nekem hinni. A sunyi vigyor ott virított a fején.

- Hány óra van?- kérdeztem, mivel teljesen elvesztettem az időérzékem.

- Este 8. Miért?

Komolyan ennyit aludtam? Arcad, aki időközben visszakerült az ujjamra - ami megjegyzem kicsit morbidul hangzik-  jól kiütött. Anyáék még  biztosan fent lehetnek, ezért megragadtam Alíz kezét és magam után húzva mentem le a nappaliba.

- Mit csinálsz? Megőrültél?

Nem foglalkozva a kérdéseivel álltam meg az esti hiradót néző szüleim előtt és angyalian mosolyogtam rájuk. Alíz megszeppenve állt mellettem. Hmm... hova tűnt a tündére jellemző harciszellem? Vicces így látni őt.

- Anya, apa. Mivel tudjátok, hogy nem szeretem kerülgetni a forró kását, ezért bele is vágok a közepébe.- kis hatásszünetet tartottam, amivel csak tovább húztam az idegeiket- Ő itt Aliz Tonkin, tünde. A Tízek Tanácsának tagja és nincs hol laknia, ezért arra gondoltam, hogy kaphatna ő is egy szobát, hisz Michelén kívül van még egy vendégszobánk.

Elég nagy házunk van ahhoz, hogy a tünde és a sellő is kényelmesen elférjen.  Ráadásul egy hatalmas erdő is húzódik mögötte. A ház olyan, mint egy kastély, néhol benőtte a moha és egykét virág illetve borostyán is felfutott itt-ott. De engem mégis elvarázsol; a régi korok emlékeit juttatja eszembe; mindig is érdekelt a múlt, ezért egy ilyen házban élni nekem kész főnyeremény. Apa anyukájától, Emily nagyitól örököltük. Sajnos én sosem találkozhattam vele.

Szerencsére anyuékat nem kellett győzködni és Alíz is kapott egy saját szobát. Mint aki jól végezte dolgát vetettem vissza magam az ágyamba.

Másnap fáradtan és nyűgösen keltem. Megint hétfő. Elkészültem, majd anyutól egy cuppanós puszival elköszönve indultam el az iskolába. Vagyis csak indultam volna.

- Hé várj már meg minket!- kiáltott utánnam Alíz.

- Mi van?- kérdeztem vissza cseppet morcosan.

- Anyukádék minket is beirattak a suliba.- magyarázta meg Michel a dolgokat.

- Nagyszerű. Akkor mehetnénk is.

Egy nagy sóhaj után folytattam is utam, nem foglalkozva vele, hogy követnek-e.

Beérve a suliba a mögöttem kullogók felé fordultam.

- Melyik osztályba jártok?

- 11.B- felelte Michel.

- 11.D- ezek szerint Alíz Laura osztálytársa lesz. Remélem Michellel nem fog találkozni, mert ő nem takarta el az arcát, ahogy mi tettük Marcussal és ha Laura meglát vele az felvet némi problémát. Például, hogy kezdhetek neki tök feleslegesen magyarázkodni és valami kamu sztorit is ki kéne találnom. Megjegyzem nem szeretek a legjobb barátnőmnek hazudni, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor nem lesz más választásom.