A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Helytelen előítéletek

Teltek a napok. Barátnőm mellett elég feszélyezve éreztem magam. Ericcel igyekeztük megtűrni a másikat, de ez elég nehéz volt, ezért egyre többet jártam az igazgatónál. Éppen órán ültünk, igyekeztem nem tudomást venni róla, de elég nehéz, ha szinte minden percben lever valamimet és ártatlan arccal kér bocsánatot; "hupsz, véletlen volt". Aha, véletlen. Az elsőnél talán még elhittem... ja nem, mégsem.

Már harmadszorra verte le a ceruzám, amit addig bírtam szótlanul tűrni. Lehajolva, mintha csak a ceruzát venném fel megfogtam a székét és sikeresen kihúztam alóla.

- Hupsz, véletlen volt.-tettem kezem a szám elé tovább játszva a szerepem.

Mutatványom olyan jól sikeredett, hogy szerencsésen le is fejelte az asztalt. Akárhogy igyekeztem nem bírtam ki röhögés nélkül. Ebből a tanárnőnek sajnos leesett, hogy én voltam a ludas és ismételten mehettem az igazgatóhoz, vagyis rendszerint mehettünk, ugyanis Marcus is az oldalamon sétált.

- Ez megint a te hibád, te szerencsétlen.

Odébb lökve ment be előttem az ajtón.

- Talán ha nem dobáltad volna le a cuccaim, akkor nem fajultak volna eddig a dolgok.

- Chh.

Tipikus. Egy "Chh" vagy egy "Hmm" és számára lezártnak is van tekintve a beszélgetés. Hát egészségére.

Az igazgatónak a feje majd felrobbant, mikor ismét meglátott minket. Kaptunk egy utolsó figyelmeztetést. Ha mégegyszer itt kötünk ki, akkor behívják a szüleinket. Ez egyikünknek sem volt ínyére, ezért a hét további részében törekedtünk arra, hogy a másikat levegőnek nézzük, elkerülve a szerencsétlen pillanatokat.

Szerencsére eltelt a hét gondoktól mentesen és hamar eljött a szombat. Fáradtan nyújtozkodtam az ágyamban, kiélvezve, hogy nem kell korán kellnem.

Már vissza is aludtam volna, hogy tovább ugrándozzak a rózsaszín felhőcskéken, mikor megszólalt a telefonom. Meg se nézve vettem fel.

- Ajánlom, hogy fontos legyen. Szombat kora reggel van. Aki ismer, az tudja, hogy nem érdemes engem ilyenkor zargatni.- szóltam bele a készülékbe monoton hangon.

- Neked is szia. Laura vagyok, csak gondoltam szólok, hogy 1 óra múlva kezdődik a film és téged ismerve gondoltam, hogy még nem keltél fel.

A FILM! Teljesen kiment a fejemből. Válasz nélkül csaptam barátnőmre a telefont és kezdtem el készülődni. Még éppen elértem a buszt, ami a plázához vitt.

Már messziről kiszúrtam Laurát a tömegben, ahogy eszeveszetten integet felém. Odaérve a nyakamba ugrott, majd terelgetni kezdett.

- Tudoood...- húzta el a mondatot. Tehát van valami, amit nem tudja, hogy hogy közöljön.

- Csak vágj a közepébe.-sóhajtottam.

- Meghívtam még valakit..., hogy kicsit béküljetek. Ő sem tud rólad.- miközben ezt mondta próbálta magát minél kisebbre összehúzni.

- És kit?- nyugi Dia. Nem lehet olyan rossz. Nyugi...

Mielőtt válaszolhatott volna odaértünk - feltételezem- a barátjához.