A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Mámor

Egy de la Rose és a sárkánya közti kötelék még hosszú évek múltán sem gyengül. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Arcad az álcám ellenére is könnyűszerrel felismert.
A viszontlátás örömkönnyeivel öleltem át a hatalmas sárkányt.
- Tudtam... tudtam, hogy nem haltál meg. Annyira hiányoztál Diana. Rengeteg mesélni valóm van. El sem hiszed mi minden történt mióta nem láttalak. De mi ez az új külső? Ha nem érezném a kapcsolatot kettőnk között, akkor soha nem ismertelek volna fel.
- Nyugodj meg, Arcad. Csak lassan, lesz még időd mindent elmesélni. A régi korok Uralkodói figyelmeztettek, hogy ne híreszteljem halálom valótlanságát, mert a végén még pórul járhatok.
- Más is tudja?- kérdezte.
- Laurán és Demonön kívül csak te. Annak idején megkértem Demont, hogy tartsa titokban, mert nem akartam úgy visszajönni, hogy ismét veszélyt jelentsek számotokra. Laura nem sokkal később tudta meg. Természetesen őt is megkértem erre a szívességre. Nehezen ugyan, de beleegyeztek a kérésembe.
- Akkor, ha itt vagy... azt jelenti, hogy sikerült Christophert elpusztítanod?- örvendezett.
- Sajnos nem. Sikerült ugyan kiűznöm magamból, de ő megtalálta a módját annak, hogy a jövőben még elég fejtörést okozzon a számunkra. Azt mondta, hogy itt hagytam magamból valamit a Földön és neki ennyi elég, hogy a lelke tovább élhessen. Ugyanakkor számos dolgot hagytam hátra 14 éve. Az összes ruhám, ékszereim, könyveim és az érzéseim is itt hagytam annak idején. Gondolom a tárgyi dolgaimnak már lába kélt, ezért is lesz nehéz megtalálnunk Christophert.
- Igen, valóban. A szüleid úgy döntöttek, hogy a holmijaid a rászorultaknak adják, ők pedig Arcadaba költöznek, de...- csendesedett el a végére Arcad.
- Mi történt Arcad?- kérdeztem, félve a választól.
- Ezt nem mondhatom el itt. Ülj fel a hátamra.
Úgy tettem, ahogy sárkányom kérte, majd a következő pillanatban már az eget szeltük. Csodálatos érzés volt ismét Arcad hátán ülni. Az esti szellő melegen csiklandozta a bőrőm. Az égbolt gyönyörű volt. Arcada holdja sokkal nagyobb volt, mint amelyik a Földhöz tartozik. Csillagok ezrei és az este ékköve világította meg utunkat. Háton fekve élveztem a világűr által nyújtott káprázatos látványt, mikor éreztem, hogy ereszkedni kezdünk.
Egy hatalmas hegy egyik szirtjén szálltunk le. Beljebb egy barlangot véltem felfedezni, amiből néha-néha felcsillant a fény. Egészen addig nem értettem ezt a jelenséget, mig ki nem batyogott egy aprócska sárkány a barlangból.
- Apa, apa nézd! Egyre jobban megy.- intézte szavait Arcadhoz a kölyök, majd demonstrálta is mondandóját. Lángjai még aprócskák voltak ugyan, de egy nap ezekkel a lángokkal még életeket menthet.
- Apa?- kérdeztem rá az engem leginkább foglalkoztató kérdésre.
- Igen, nos... Dia ő itt a lányom Amethyst.- felelte Arcad. Távollétem alatt valóban jelentős változások történtek, hol jobbak, hol rosszabbak. Szerencsére a jobbakhoz több mindent fel tudok sorolni. Újból a sárkánykölyökre pillantottam.
Amethyst... gyönyörű név és mily találó. Ha valaki ránéz erre a kölyökre, akkor egyeszerre az említett drágakő jut eszébe. Különlegessége teszi őt érdekessé. Nem hiába, az édesapja az egyik legidősebb és a valaha volt legerősebb sárkány. Úgy vélem ez a kölyök egyszer majd apja nyomdokaiba fog lépni. Efelől kétségem sincs.