A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Kellemetlen padtárs

Szomorú hétfő reggelre ébredtem. Kivételesen semmi komolyabb gondol sem volt. Csupán egyszerűen ki nem álhattam a hétfőket, hiszen ilyenkor újrakezdődik minden. Napról- napra, hétről-hétre... olyan, mintha a sors álltal működtetett fogaskerék rabjai lennénk, amelyből lehetetlen kiszabadulni. Azonban oly sok iskolatársammal ellentétben én nem a tanulás miatt utáltam iskolába járni. Épp ellenkezőleg. Valamilyen oknál fogva még tanulni is szerettem, egyedül Eric volt az, akit ki nem álhattam. Alíz a neki ajándékozott hálózsákban aludt. Úgy látszik sikerült kiszabadulnia az indák fogságából.

Felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőimet, majd anyuéktól elköszönve elindultam az iskolába.

Csak a szokásos látvány fogadott, mikor beléptem az intézmény kapuján.  Klikkekbe csoportosultak a diákok és az olyanokat, mint én kiközösítették. Még szerencse, hogy ott volt nekem Laura, aki futva vetette a nyakamba magát. Hirtelen jutott eszembe a látomásom és eldöntöttem, hogy délután beszélnem kell vele.

- Diana. Elég, ha Alíz és Michel tudja a személyazonosságotok. Bölcsebb lenne, ha a többiek előtt titokban tartanátok.

Arcadnak igaza volt. Bármennyire is megbíztam Laurában, ha nem mondom el neki, hogy de la Rose vagyok, akkor azzal az ő és a mi biztonságunkat is szolgálom. De akkor mégis, hogy rakjuk rá azt a francos jelet?

- Szia Dí- köszönt nekem még mindig ugrándozva. Nagyon furcsa volt. Igen hiperaktív szokott lenni, de ennyire azért nem. Mindenesetre nem tettem szóvá az észrevételem.- Mizu veled? Olyan izgalmas volt a hétvégém. Ha elmesélem el sem fogod hinni.-és továbbra is ugrándozva mesélte el, hogy találkozott egy sráccal, aki elhívta moziba és nagyon is jól alakulnak a dolgaik. Ha tudná nekem milyen izgalmas hétvégém volt...

Nagyon örültem Laura boldogságának, de ezt a örömöt beárnyékolta egy bizonyos rossz érzés. Nem tudtam mire vélni, de az ösztönöm azt súgta, hogy halgassak rá.

- De jó. Majd ugye bemutatsz neki?-muszáj volt találkoznom a sráccal, hogy megbizonyosodjak róla, Laura teljes biztonságban van.

- Persze, ez csak természetes. Most hétvégén is megyünk moziba. Eljöhetnél velünk.

- Jó ötlet. Megbeszéltük.

A teremben kinéztem magamnak a leghátsó padot az ablak mellett. Sajnos Laurával nem egy osztályba jártunk, így általában mindig egyedül ültem. Már pakoltam ki a felszerelésem az asztalra, amikor valaki hirtelen bevágódott mellém, a cuccomat pedig a földre seperte. Nem kellett felnéznem ahhoz, hogy tudjam, ki is az illető. Eric felsőbbrendűen ült mellettem. A lábait az asztalra dobta és gúnyorosan vigyorgott rám.

- Na mi van te kis béka? A helyemen ülsz. Szedd össze a sátorfád és húzz innen.

Mindezt merő megvetéssel és egy kis gyűlölettel megspékelve. Már csak a gúnyolódás hiányzik és kész is a tökéletes recept.

Nagyot sóhajtva, nyugtatva magam hajoltam le a cuccaimért. Az asztalra visszahelyezve a könyveim véletlenül hozzá értem. Hirtelen látomásom támadt:

Egy erdőben állok. Körülöttem kutyák. Fekete, hatalmas és legfőképpen vérszomjas kutyák. Előszőr még csak megnéznek maguknak, végigmérnek, mintha megbizonyosodnának róla, hogy engem akarnak-e felfalni. Hátrálni kezdek. Egy lépést hátra; a kutyák velem együtt mozdulnak. Nem fognak menekülni hagyni. Hiába erőlködöm az erőmet nem tudom használni. Futásnak eredek, a kutyák pedig követnek. Az egyik elrugaszkodott a földtől és rám akarta vetni magát. Ekkor hirtelen egy fekete szárnyakkal rendelkező alak ugrik elém és egy mozdulattal elhajítja a vérszomjas dögöt. Csak a hátát láttam,nem fordult meg. A többi kutya felé veti magát. Közben egy másik alak körvonalai is kirajzolódnak előttem a sötétben. Rövid fekete haja, viharos szemei ijesztően hatottak rám. Felém emelte a kezét, majd mintha csak a láva tört volna ki belőle. Megallíthatatlanul közelített felém. Nem mozdultam. Felesleges lett volna. Már felkészültem a halálra, de akkor hirtelen fényesség támadt és újra a teremben találtam magam.

-Te tényleg nem vagy normális. Vedd már le rólam a kezed.- majd egyszerűen csak odébb ütötte a kezem, de elötte jól meg is szorította.- Na húzz már innen. Nem vagyok kiváncsi a képedre.

Eldöntöttem, hogy nem fogok hozzá szólni, de elülni sem. Mikor erre rájött egyből ordibálni kezdett.

- Mit képzelsz magadról? Egy senki vagy. Nincsenek barátaid, a szüleid se nagyon foglakoznak veled. Húzz innen vagy én raklak odébb, de azt nem fogod megköszönni.-szemeiben csak úgy kavargott a gyűlölet. Én tényleg nem tudom, hogy mit tettem ellene.

Bármennyire is tagadom, szavai nagyon rosszul estek. De a legrosszabb az, hogy teljesen igaza volt. Egy senki vagyok.

Már állt volna fel, hogy ténylegesen is odébb tegyen, mikor belépett a tanár.

- Mr. Power. Kérem ülljön le. Az óra elkezdődött.

- Amint True talált magának másik helyet, én is legogok ülni.

- És ezt , hogy gondolja Mr. Power? Ha kicsit körbenézne a teremben és megpróbálna elvonatkoztani saját tökéletességétől, akkor láthatná, hogy nincs több hely, ahova Ms. True átülhetne. Úgyhogy megkérném mégegyszer: ülljön le a seggére és fogja be a száját az órám alatt. Ellenkező esetben elküldhetem az igazgatóhoz, hogy vele beszélje meg Ms. True átültetését.

Imádtam a történelem tanárnőt. Nagyon laza volt és igazságos. Az osztálytársaim visszafojtott röhögése biztosított arról, hogy nekik tetszett Ms. Bretel monológja.

Ericen láttam, hogy alig bírja magát türtőztetni. A feje kezdett vörösödni és egy ér is kidagadt a homlokán. Végül szótlanul visszaült mellém.

- Na erről van szó. Akkor haladhatunk is tovább. Nos az 1. világháborúban...

Imádom a történelmet, de ma nem tudtam koncentrálni. Elvonta a figyelmem a mellettem a ülő srác, aki egész órán úgy szorította a padot, hogy elfehéredtek az ujjai. Fél szemmel tanulmányoztam a vonásait. Kelletlenül, de be kellett vallanom magamnak, hogy nagyon is jól néz ki. Kár, hogy ilyen bunkó... legalábbis velem. Kicsöngetéskor hirtelen pattant fel és mire egyet pislogtam, már el is hagyta a termet.

Szünetben Laurának elmeséltem, hogy mi is történt az órán, majd észrevétlenül a szekrényébe csempésztem egy üzenetet, hogy találkozzunk a város melletti folyónál, ahol van egy híd, ma 6 órakor. Persze mindezt névtelenül tettem. Remélem hajtja majd annyira a kiváncsiság, hogy el is jöjjön.

A mai napon már nem találkoztam Ericcel szerencsére. Ebédszünetbe sem láttam, úgyhogy szerintem megelégelt mára és hazament.

Órák után siettem haza, majd felhívtam Marcust, hogy ma 6-kor jelenése van a hídnál. Mondtam neki, hogy kapucnis felsőt vegyen, hisz nem lenne jó ötlet, ha a többi tanácstag is tudná kik is vagyunk valójában.

Fél 6-kor elindultam a megbeszélt helyre. Mikor már a közelében jártam felhúztam a kapucnat, ügyelve arra, hogy ne lógjon ki egyetlen vörös tincsem sem.

Mikor odaértem Laura és Marcus már szemben is álltak egymással, a híd melletti tisztáson.

- Meg is érkezett.-megkönnyebbülve sóhajtott Marcus. Úgy hiszem, Laura egy jó ideje faggathatta, hogy mi ez az egész.

- Kik vagytok és miért hivtatok ide?

- Ha nem bánod én is szeretném megkérdezni, hogy ki vagy. Nem is... inkáb azt, hogy mi is vagy?-kérdésem hallatán igazán megilletődött. Szemeiben láttam a kérdésem hallatára keletkezett félelmet. Olyan alapállást vett fel, hogy ha arra kerülne a sor könnyedén nekünk tudjon ugrani. Pechére kiskoromtól kezdve járattak anyáék különböző harcművészeteket tanulni. Azonban mozdulataiban volt valami nem emberi...Ebből már sejtettem, hogy nem az emberek képviselője lesz.