Focista Apa (Marc-André Ter Stegen)

12.

"-Újra együtt lehetünk?-kérdezte."

-Marc amióta Milan megszületett nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád, de egy hatalmas űr tátong miattad a szívemben! Még nem tudom újra kezdeni veled, mert nem állok készen.-mondtam.

-Rendben Liese. Várok rád amíg kell!-jelentette ki a kapus.

-Köszönöm.-mosolyogtam fel rá.

-Ki tudnál menni egy percre? Összevizeztem a nadrágom és le kéne cseréljem.-léptem ki öleléséből.

-Persze.-mondta és kiment. Gyorsan átcseréltem a pizsama nadrágom és Marc után mentem. A kapus nem volt az ajtó előtt, se fiam szobájába. A fürdő felől víz csobogást hallottam, mire arra vettem az irányt.

Beléptem a helységbe és megláttam, ahogy Marc a kádnál térdel, de jöttömre felkapta a fejét. Rám mosolygott, de arcáról eltűnt a boldogság jele, mikor arcán nem kis mennyiségű víz landolt. Hangosan felnevettem arcán lévő grimasz miatt. Közelebb sétáltam és megláttam Milan-t, aki nevetve fröcskölte a kapust.

-Na jó kincsem ideje kiszállni!-jeleztem a focistának, hogy vegye ki a kádból. Meg is tette a kérésem és fiunk Barca logós törölközővel megszárította Milan-t. Marc felemelte, de én átvettem tőle.-Neked pedig ideje fürdeni.-mondtam Marc-nak. Kimentem a fürdőből és Milan-t a szobájába vittem és befektettem az ágyába.

-Jó éjszakát anya.-mosolygott rám.

-Neked is kincsem.-nyomtam puszit homlokára. Az ajtóhoz sétáltam, ahol leoltottam a lámpát és kiléptem a szobából.

A saját szobámba mentem és bebújtam az ágyba. Pár perccel később kinyitódott az ajtó és Stegen-a jól megszokott fekete boxerében-lépett be.

-Látom azt szeretnéd, hogy veled aludjak.-mondta.

-Miből gondolod?-húztam az agyát.

-Milan-nal nem fújtad fel a matracot, amin aludtam.-adta a választ.

-Felőlem aztán aludhatsz a kanapén is!-jelentettem ki.

-Annak nem örülnék annyira, mint annak, hogy veled aludhatok.-mosolygott.

-Na jó most az egyszer velem aludhatsz.-mosolyogtam rá. Az ágyhoz sétált és bebújt mellém. Lekapcsoltam az éjjeli lámpát, majd átölelte derekam. Elmosolyodtam és hozzá bújtam.

Nem tudom mikor de felriadtam. Az éjjeli szekrényről elvettem a telefonom és megnéztem mennyi az idő. A hirtelen fénytől elvakultam, de hunyorogva megnéztem az időt. Pont hajnali kettő volt. Leraktam a telefonom és megpróbáltam visszaaludni, de ekkor meghallottam Milan síró hangját. Kikecmeregtem a kapus ölelő kezei közül és kisétáltam a szobából gyors léptekkel mentem kisfiam szobájába. Benyitottam és felkapcsoltam. Milan az ágyon ült és sírt.

-Mi a baj kincsem?-ültem mellé az ágyra.

-Rosszat álmodtam.-bújt hozzám.

-Szeretnéd ha veled aludnék?-kérdeztem.

-Igen.-kezdett heves bólogatásba. Bebújtam a takaró alá és átöleltem Milan-t. Kisfiam hozzám bújt és fejét nyakhajlatomba fúrta.

-Szeretlek anya.-suttogta

-Én is szeretlek!-motyogtam álmosan.

-Marc szemszöge-

Reggel a besütő nap melegére ébredtem. Lassan kinyitottam szemeim és pislogtam párat, mire megszoktam a nap vakító fényét. Hirtelen hiány érzem támadt bennem. A mellettem lévő üres helyre néztem, ahol tegnap éjjel még a szőkeség feküdt. Kimásztam az ágyból és a lány keresésére indultam.

Lementem a konyhába hátha ott van, de nem volt. Minden helységbe benéztem és Milan szobája volt hátra. Lassan nyitottam be kisfiam szobájába, ahol megláttam, hogy Liese és Milan összebújva alszik a kis szőke fiú agyában. Az ajtófélfának dőlve figyeltem őket. Liese védelmezően ölelte kisfiunkat, míg ő szorosan bújt anyjához. Ekkor meghallottam, hogy Liese hálószobájából zene szűrődik ki. Átmentem oda és megkerestem a zaj forrást. Az éjjeli szekrényen Liese telefonja csörgött. Ránéztem, hogy kihívja és megdöbbenve tapasztaltam ki is az. A képernyőn Marco Reus neve villogott.