Focista Apa (Marc-André Ter Stegen)

69.

"Fáradtan dőltem be az ágyamba, és szinte azonnal elnyomott az álom."

Reggel a nap melegére ébredtem. Másik oldalamra fordultam, majd kinyitottam szemeimet. Hirtelen értetlenkedve néztem körbe a szobába, mikor megcsapott a felismerés, hogy tegnap mi is történt. Szívem ketté hasadt. Úgy voltam vele, hogy hamar túl teszem magamat Marc-on, de ez kétlem, hogy sikerülni fog. Könnyeim lassan útnak eredtek. Kezeimet kerekedő hasamra vezettem. Lassan kikászálódtam az ágyból, majd telefonomon megnéztem az időt. Kilenc óra egy perc. Elindultam, hogy felhozzam a bőröndömet, viszont az az ajtó mellett pihent, vagyis apa felhozta. Megfogtam annak fogantyúját, majd felraktam az ágyra, így kevésbé kellett lehajolnom. Előkaptam a másik napra tartogatott ruhámat. Ezek után, mindenképpen el kell mennem vásárolnom. Amilyen gyorsan, csak felöltöztem.

Kiléptem a szobám ajtaján, majd a fenti társalgóba, mentem, onnan pedig a fürdőszobába. Beléptem az ismerős helységeb. Velem szemben volt egy hatalmas zuhany, ami egy kisebb szoba volt a fürdőn belül. Ajtaja átlátszó volt, és a szélén fekete kerete volt. Mellettem bal kéz felől volt a csap, ami alatt volt egy kis hely, ahová általában törölközőt szoktunk tenni, alatta pedig két fehér fiók, amiben tusfürdő, sampon, balzsam, dezodorok, sminkek és minden ilyesmi volt. A csap felett volt egy széles tükör, a csappal szemben volt a vécé, az mellett pedig egy szennyes kosár. 

A csaphoz léptem, és a kis tartóból, ami mellette pihent, kivettem a fogkefémet. Nyomtam rá fogkrémet, aztán gyorsan megmostam fogaimat. Utána kimostam a kefét, és visszaraktam a helyére.

Visszamentem a szobámba. Az éjjeli szekrényhez léptem, és elvettem a telefonomat. Ahogy feloldottam megláttam a háttérképet, amin Marc-al vagyok. A focista hátulról ölelt át, fejét a vállamra rakta, míg kezei kerek hasamon pihentek. Szemeim könny fátyolosak lettek. Hallottam, ahogy szívem összeroppan a csalódottságtól, amit a kapus hiánya okozott. Egyik kezemmel letöröltem könnycseppjeimet, amik ezreivel száguldottak le arcomon. Megnyitottam az üzeneteimet, majd egy írtam egyet, annak a személynek, akire most leginkább szükségem van.

Én: Találkozunk a megszokott helyen, fél óra múlva! xx L

A választ meg se várva, a telefonomat a zsebembe süllyesztettem, majd kiléptem a szobám ajtaján. A lépcsőhöz mentem, majd le az emeletről. A nappaliból nevetést hallottam, így odamentem. Milan és anya éppen játszottak. 

-Szia Liese!-mosolygott rám mostohaanyukám, mire én is ezt tettem.-Hová készülsz?-érdeklődött. 

-Találkozom valakivel.-kisfiamhoz léptem, és egy puszit nyomtam a homlokára.-Legyél jó, és halgass a nagyira! Anya hamarosan jön.-mosolyogtam rá, majd ott hagytam őket. Az előszobába mentem, ahol belebújtam Addidas Superstraom-ba, amit elég nehézkesen kötöttem be, de sikerült. Elvettem a kocsikulcsomat, majd elhagytam a házat. 

A fehér Mercedes-hez léptem, és kinyitottam azt. Beültem a vezető ülésbe, és beindítottam az autót, majd kihajtottam a ház előkertjéből, az útra. Kissé idegesen vezettem, amiben abban látszott meg, hogy minden második ember fejét leüvöltöttem. 

Fél óra múlva, megérkeztem a megszokott helyünkre. Megálltam az eldugott kávézó előtt, és kiszálltam a kocsiból. A másik ülésen hagyott fekete baseball sapkát a fejemre  húztam, majd a mellette heverő napszemüveget is felvettem, így kevésbé voltam felismerhető. Besétáltam a kis épületbe, és elfoglaltam az egyik sarokban lévő asztalt. 

Percekig némán ültem ott. A körmeimet kémleltem. A kávázóban valamelyik ötvenes évekbeli dal szólt, ami remekül illett a helyhez. Csak pár ember ült bent, vagy a lap topjukkal maguk előtt, vagy valaki társaságában. Ebből egyetlen kivétel volt. Én voltam az. Nem pillantottam magam köré, nem néztem senkire. Csak ültem ott némán, és várakozva valakire. Az ajtó feletti kis csengő megszólalt. Nem néztem fel. Lépteket hallottam, majd valaki kihúzta a velem szemben pihenő széket, majd helyet foglalt. 

-Szia Marco!-pillantottam fel a szőke focistára